Steelheart

Fandom: Hemlock Grove
Párosítás: Roman-> Peter, és említve a Lethával való kapcsolata mindkét fiúnak

Hát szóval az úgy volt, hogy írói válságom van mostanság, és azt szeretném, ha a Phoenixverse minél jobb lenne, szóval addig is más, rövidebb projektjeimhez nyúlok. Ez az alábbi novella tíz évvel játszódik a Hemlock Grove könyv/első évad után, szóval igencsak spoileres. Figyelmeztetésképpen: vannak utalások azokra, amiket Roman tett, de semmi grafikus. Angst, igazából. (Esküszöm a Hannibalnak könnyebben írnék happy endet (de nem fogok) mint ennek a kettőnek de egyszer meg fogom oldani.)

„Meg kell acéloznod a szívedet.”

Azt nem volt nehéz.

Kézen fogva vezette ki a lányt minden teliholdkor a temetőbe.

Bámulatos, mennyire tovább tudnak lépni az emberek. Hónapokon át tartott a lidércnyomás, és utána még legalább annyi ideig rettegtek, hogy újra megtörténik, de aztán ment az élet tovább.

Hat fiatal lány meghalt, és az emberek tovább léptek.

Viszont Roman Godfrey minden egyes teliholdkor kisétált, és amint a kislány járni tudott, kézen fogva őt is vitte.

Hat sírra került egy-egy szál virág.

Az egyértelmű volt, hogy Letha Godfrey is kapott tőle virágot.

Azt viszont senki nem merte megkérdezni, hogy Christina Wendallt miért hagyta ki.

Romant senki nem kérdezte.

- Hé, Wednesday Addams, hova mész?

Tényleg, csak idő kérdése volt, hogy mikor szakad át a lánynál az gát.

Először is a táskája repült Will Gasenby arcának, mire a fiú hátratántorodott, és szépen fenékre huppant, a haveri körének hatalmas derültségére.

Legszívesebben felpattant volna, és lány ide vagy oda, és bármennyire is mondta az anyja, hogy lányokat nem üthet meg, Will Gasenby teljesen biztos volt benne, hogy ez alól kivételt képez ez a… ez a…

Tekintete találkozott a zöld szempárral.

- Mi történt ma veled, Ylva?

Senki más nem nevezte így.

- Nem sok. Dolgozatot írtunk földrajzból. Will Gasenby megmutatta, hogy mennyire megy neki a legújabb popsláger eléneklése alsónadrágban az étkező egyik asztalán. Alighanem fel fogják ezért függeszteni.

Roman ujjai a lány álla alá nyúltak, gyengéden, de határozottan kényszerítve, hogy nézzen rá, hogy a két, teljesen egyforma zöld szempár találkozhasson.

- Bántott?

A lány megrázta a fejét.

- Csak seggfej volt. Mint mindig.

Halvány mosoly volt a válasz, és Roman gyengéden homlokon csókolta a lányt.

- Azért vigyázz a szádra. Semmi kedvem bemenni a tanárokkal beszélni amiatt, hogy hogy beszélsz. Menj, és írd meg a leckédet.

Roman hallotta a suttogásokat, és bár könnyedén elfojthatta volna őket, nem érdekelte.

Hallotta a pletykákat Belinda Ylva Godfrey barna hajáról, és hogy mennyire hamisítatlanul Godfrey volt, sokkal jobban, mint az anyja bármikor is.

Persze Roman rontotta el, azt mondták.

- Roman, holnap csak késő délután tudok jönni, szóval neked kéne elvinni Belindát a táncórára, utána már leszek rendesen.

Csak intés volt a válasz, hogy rendben van, és Ashley Valentine kisétált a kúriából.

(Sose értette Roman miért ajánlotta fel neki az állást, hogy segítsen Belinda nevelésében.)

(Roman soha nem nyúlt hozzá, egyetlen ujjal sem, még ha véletlenül össze is ért a válluk, egyből hátralépett, és Ashley ugyan furcsállta, hiszen továbbra is voltak szeretői szép számmal, de nem kérdezett.)

(A pénz jól jött.)

(És volt egy apró hang a fejében, ami azt súgta, hogy jobb ez így.)

Shelley Godfrey-t senki nem kereste, senki nem hiányolta. Akik törődtek vele, már vagy a föld alatt voltak, vagy pszichiátrián, vagy…

Vagy.

Kivéve persze Romant, aki sose adta fel, egyetlen pillanatra sem, és amikor tükörbe nézett, akkor érezte a húgát, érezte, hogy valahol van, de Shelley nem szólt hozzá.

Pryce egyszer felvetette, hogy kereshetnék őt magándetektívvel.

De ugyan mi értelme lett volna?

Ha Shelley nem akarta, hogy megtalálják, akkor nem fogják megtalálni.

 A táncóra pár perccel hamarabb véget ért, hát Belinda az utca szélén várt, hogy Roman odaérjen, amikor megpillantotta a vérfarkast.

Legalábbis, Belinda szerint csak a vérfarkas lehetett az.

- Te vagy a vérfarkas?

A férfi megugrott a kérdéstől, és ez megadta a választ, amit keresett, és a lány szélesen elmosolyodott.

- Belinda, Belinda gyere vissza!

A pánik a tánctanárnő hangjában egyértelmű volt, Belinda pedig továbbra is mosolyogva elfordult, és visszasietett a tanárnőhöz.

(Roman nem mesélt a vérfarkasról soha, akkor se, ha Belinda kérdezte, de hallott róla eleget, ó igen, rengeteget.)

- Azt hiszem, visszajött a vérfarkas.

Roman kis híján árokba vezette a kocsit, Belindának viszont szemei sem rezzentek.

- Ezt meg honnan a francból veszed?

- Roman bácsi, vigyázz a szádra, mert azt hiszik, tőled tanultam.

- Belinda, válaszolj.

- Láttam.

Amint hazaértek, Belinda felszaladt, Roman pedig belenézett az előszobai tükörbe.

- Acélozd meg szívedet.

El fog jönni.

Biztos észrevette, hogy Belinda… hogy Ylva is…

Nekitámaszkodott a tükörnek, továbbra is mélyen belenézve tükörképe szemeibe.

- Acélozd meg…

Ding-dong.

Becsukta a szemeit, majd ellökte magát a tükörtől, és mereven az ajtóhoz sétált.

Hát akkor essen túl rajta.

Peter ökle összeütődött az arcával, és Roman megtántorodott, kezét az állához kapva.

- Mi a francot csináltál a hajaddal?

Levágatta, legalábbis most jóval rövidebb volt a haja, mint tíz évvel ezelőtt, és Roman biztos volt benne, hogy a bőrdzsekije ujja alól egy tetoválás kanyarodott a kézfejére.

Kígyó, talán.

Vagy sárkány.

- Kibaszott angyalok, mi?

Peter remegett a dühtől, és Roman biztos volt benne, hogy ha tudna csak úgy átváltozni, akkor már réges-régen Roman torkánál lennének a fogai.

- Kibaszott angyalok. Pontosan.

Farkasszemet néztek pár hosszú másodpercig (a dolog iróniája nem kerülte el Roman figyelmét), és Peter láthatóan kereste a helyzetre illő megfelelő szavakat.

- Baszd meg.

Végül is, megteszi.

Ashley hamarosan odaért, és már nem is tűnt meglepettnek, hogy Petert az ajtóban találta.

A Hemlock Grove-béli pletykavonal tökéletesen működött.

- Roman!

A nevét hallva megállt a kapu felé félúton, és visszafordult. Belinda kilógott az ablakon, sötét hajába belekapott a szél.

- Mássz vissza, Ilya. Majd jövök haza valamikor.

A lány bólintott, majd felemelte a kezét, hogy elköszönjön.

- Szia, vérfarkas!

- Tudja a lány, hogy te vagy az…

- Nem.

Roman magán érezte Peter fürkésző tekintetét, ahogy végigsétáltak az erdei úton, de nem nézett rá, csak rágyújtott a cigarettájára.

- Talán sejti. Talán egyszer magáról is rájön. Elvégre nem nehéz. Anyám volt az upir, és Lethával az apánk volt közös.

- Közös?

Vállat vont, és hosszan kifújta a füstöt.

- Anyád tényleg meghalt?

- Te bármit is elhinnél arról a nőről?

Hallgatás volt a válasz, Peter pedig nézte az egykori lakókocsijukat.

Senki nem vitte el azután, hogy kiégett, és senki nem foglalkozott vele.

Ki mert volna a közelébe menni? Mindenki tartott valami „cigányátoktól”, amivel biztos sújtották a lakókocsit, miután elűzték őket.

(Bezzeg akkor nem zavartatták magukat, amikor felgyújtották.)

- Kitörölted Letha emlékeit, mi?

Csak ismét vállat vont.

- Gondolom.

Peter visszafordult felé, vállát egy fának támasztva, felvont szemöldökkel.

- Gondolod?

- Én sem emlékszem.

- Hogy a fenébe nem emlékszel?

- Hogy a fenébe vedled le az emberi bőrödet minden teliholdkor?

(Pedig ahogy teltek az évek, néha fel-felvillantak képek az emlékeiben, arról az éjszakáról, és olyankor mindig tükörbe nézett, mert nem akart rá emlékezni.)

(És olyankor mindig odament Ashleyhez is, nem tudhatta, hogy ő emlékezett-e, de nem kockáztathatta.)

(Azt sem kockáztathatta, hogy Ylva ilyesmit tegyen, hogy a benne lévő sötétség őt is ilyen szörnyűségekre vegye rá.)

(Éppen ezért kicsi kora óta Belinda Ylva Godfrey pontosan tudta, hogy micsoda ő.)

Oda akart lépni Peterhez.

Odanyomni őt a fához, amihez támaszkodott, ajkait az ő ajkaira tapasztva, olyan erősen, hogy talán fel is sértik egymás ajkait, hogy Peter átfordítsa, hogy Roman legyen a fához szorítva, lefogva a kezeit (ahogy Letha kezeit fogta le annyi évvel korábban, semmi erőszakos, de mégis határozott, oké, talán Roman irányába erőszakosabb lenne), és miután végeztek egymással mindketten véreznének, Roman a fa kérgétől,  Peter pedig Roman körmeitől, fogaitól.

De nem lépett oda.

„Acélozd meg szívedet.”

Ellökte magát a fától, és elindult felfelé a lépcsőn, fel az út irányába.

- Roman?

- Csak tudnám mi a fenének jöttél vissza.

Nem várt választ, nem állt meg, és nem is fordult vissza.

És Peter nem is válaszolt.