Párosítás: Sterek, Scallisaac, enyhe Chris/Peter
Phoenixverse. Szellemek járnak Beacon Hillsben, Stiles folyamatosan veszélybe kerül, Chris végre úgy dönt, hogy őszinte lesz Allisonnal... Stilesnak és Dereknek pedig szó szerint szembe kell nézniük a múlt árnyaival
Ha bárki is megkérdezte volna Stilest – amit nem tett meg
senki, mert miért is tették volna meg – határozottan nem ezt az esti
foglalkozást választotta volna magának.
Nem mintha lettek volna olyan hú de nagyszabású tervei.
Éppenséggel csak be akarta fészkelni magát a takarói közé, hogy valamelyik
sorozatból maratoni nézést tartson rengeteg rágcsálnivalóval a környezetében.
Mondjuk valamilyen vérfarkasos sorozatból, hogy legalább
jókat derülhessen azon, hogy mennyire nem hiteles a farkasábrázolás.
Igen, ez egy határozottan jó terv lett volna.
Felszaladt a lépcsőn, beköszönt az apjához, bement a
szobájába, bezárta az ajtót, és…
És egy szerelő nézett szembe vele.
Nem, nem egy szerelő. A szerelő. Az, akit Stiles
legutoljára úgy látott, amikor a Jeep összezúzta.
Ahhoz képest elég jól nézett ki.
Csak egy picit… szürkén.
Kinyitotta a száját, de egy hang se jött ki a torkán.
Kiáltani akart, az apjának, bárkinek.
A szerelő félrehajtotta a fejét, tekintete teljesen üres
volt, és a mozdulatai is teljesen idegenek, darabosak voltak. Ugyanazokat a
ruhákat viselte, mint amikor meghalt, és Stiles nem tudta eldönteni, hogy
szilárd volt, vagy átlátszó, mert mintha látta volna mögötte az ablak
körvonalait, de nem volt benne biztos kicsit se, egyáltalán se.
Stiles mozdult meg hamarabb, megpróbált hátralépni,
lassan kihátrálni a szobából – de a szerelő megmozdult, hirtelen, az előző
darabos mozgása már nem volt sehol. Megragadta Stiles vállait, és oké, lehet,
hogy kicsit áttetsző volt, de határozottan volt fizikai megtestesülése, pláne,
amikor megrántotta előre őt, és Stiles minden kapálózása ellenére húzta
egyenesen az ablak felé.
Talán felkiáltott, de aztán már átrántotta a párkányon,
teljes erőből, és csak akkor érezte, hogy a karok elengedik, és Stiles csak
zuhant lefelé az emeletről, összeszorította a szemeit és…
És még zuhanás közben két erős kar elkapta, és jóval
könnyebben érkezett a földre, mint amire számított volna. Kinyitotta a szemeit,
és megpillantotta a sárgán izzó szemeket, és a karok még mindig nem engedték
el.
- Boyd…? Boyd! Áh, tudtam én, hogy te vagy a kedvencem.
A Béta lepillantott rá, és felvonta a szemöldökét.
- Ezt csak azért mondod, mert most éppen én mentettem meg
a bőrödet.
- Ééés ez nem igaz. Mármint a megmentés igen, de…
A torkára fagyott a szó, és az égre pillantott fel.
Tisztán látta a szerelőnek az alakját, ahogy felreppen a
felhők felé.
Gyanúsan gyorsan mozgó felhők felé.
- Azok nem felhők.
Suttogott, tágra nyílt szemekkel, Boyd pedig bólintott.
- Én is észrevettem őket. Néha egy-egy
alászáll, és az egyiket követtem ide.
- Stiles!
Felpillantott, és a szobája ablakából kihajolva
pillantotta meg az apját.
- Stiles, kiáltást hallottam, mi történt?
A félelem, az aggodalom evidens volt a Sheriff hangjában,
és Stiles gyomra görcsbe szorult.
(Még mindig nem volt biztos abban, hogy jól döntött,
amikor beavatta.)
(Talán sose lesz benne biztos.)
- Azt hiszem, kísértetjárás lehet. Vagy valami hasonló.
De vannak kisfarkasok, akik megmentenek ha bajban vagyok, látod?
Elmosolyodott, és megveregette Boyd vállát, és csak ekkor
tudatosult benne, hogy még mindig a Béta karjaiban van.
Pontosabban volt.
Erre ugyanis Boyd elengedte, és Stiles a földön landolt.
Amikor Chris Argent bekopogott az ajtón, sejtette, hogy
milyen látvány fogja fogadni.
Pontosabban az, hogy Allison gyanúsan kedvesen mosolyogva
nyitotta ki az ajtót, és az ágyáról üvöltött, hogy sietősen lett lesimítva.
Felsóhajtott, és egyenesen a csukott ablakhoz sétált,
megkocogtatva az ablaküveget.
- Visszamásznátok? Szeretnék mindhármatokkal beszélni. –
csönd, még Allison is szinte visszatartotta a lélegzetét. – Nem fogok senkit
lelőni.
Ezzel hátrébb lépett az ablaktól, és türelmesen megvárta,
hogy mindkét vérfarkas visszamásszon.
Legalább annyi volt mindkettőben, hogy olyan képet
vágjanak, mint akiknek bűntudatuk van.
Az is haladás.
Körbenézett a három fiatalon, és mindhárman hatalmas
szemekkel néztek rá, és egy pillanatra bevillant egy jóval korábbi kép Chris
lelki szemei előtt, egy legalább ennyire rendezetlen külsejű, sötét hajú
fiúról, aki azért meglehetősen zavarban állt Chris anyja előtt, és…
Felsóhajtott.
- Szabályok.
Allison és Scott egyszerre bólintottak, lelkesen,
annyira, hogy Chris már azt várta, mikor gurul le a fejük a nyakukról. Isaac
jóval apróbbakat bólintott, sokkal inkább sok aprót, de legalább akkora kerek
szemekkel.
Egyszerűek voltak a szabályok. Chris mindig tudni akarta,
ha a fiúk ott voltak, és cserébe megígérte, hogy nem fog zavarni a szobában.
Egyszerű, könnyen betartható szabályok voltak.
- És most menjetek, kérlek. Szeretnék kettesben is
beszélni Allisonnal… Scott, itt ne hagyd a fél cipődet.
A barna szemek még tágabbra nyíltak, és Chris azon kapta
magát, hogy azon gondolkozik, hogy vajon Scott McCall mindig ennyire
kutya-szerű volt, vagy ez a vérfarkasságának mellékhatása.
- Leejtettem miközben a párkányon egyensúlyoztam, uram…
Chris felsóhajtott, és csak nézett a két kisiető farkas
után.
A neheze most jött.
Leült Allison ágyára, a lánya pedig értetlenül melléült,
várva, hogy mit fog mondani.
- Azt hiszem, minden előtt bocsánatot kell kérnem.
Egyáltalán nem meglepő módon Scott nem vette fel a
telefonját.
- Csak tudnám, minek van neki telefonja egyáltalán, ha
nem veszi fel.
Stiles sóhajtva tette vissza a zsebébe a telefonját. És
ez nem csak „ignoráljuk Stilest” nap volt – tekintve, hogy tíz perccel korábban
Melissa is felhívta, miszerint ő se tudja elérni a fiát, márpedig őrültek háza
volt a kórházban.
Maradjunk annyiban, hogy másoknak nem volt vérfarkas
ismerőse, hogy elkapja, amikor kirepült az ablakon.
- Az árnyak úgy néz ki, hogy eltűntek, már nem látom őket
az égen.
Boyd szavaira Stiles csak megdörzsölte a szemeit, és
lapozott egyet Deaton egyik könyvében.
- Szóval ezek az árnyak csak… jöttek, bementek pár
ablakon, és kirántottak onnan embereket?
- Nagyon úgy néz ki.
Felnyögött, és dühösen becsapta a könyvet. Persze
szellemjárásokról olvasott eleget ezekben a könyvekben is, de ez a tömeges
megjelenés, meg az ablakon kicibálás nem volt általában a bosszúálló szellemek
modus operandija.
Allison szobájában csönd volt, ahogy a lány próbálta
megemészteni a hallottakat.
- Most biztos álszentnek gondolsz.
Halványan elmosolyodott erre, maga elé nézve.
- Egy kicsit igen. De apa én… én nem te vagyok. És az,
hogy nem akarom elhagyni őket, nem jelenti azt, hogy a farkasokat választom a
család helyett. Nem akarom egyiket választani a másik helyett. Miért nem lehet
mindkettő?
Az apja nem válaszolt. Nem is volt igazán válasz.
- Mi lett vele? A farkassal, akit szerettél?
Pár pillanatig Allison azt hitte erre sem fog válaszolni,
de azután hallotta az apja hangját.
- Ő is beleszeretett egy nőbe, elvette feleségül,
születtek gyerekeik.
- Boldog élete volt?
- Egy ideig igen.
Allison gondolkozva nézett maga elé, majd hirtelen egy
gondolat formálódott meg a fejében.
Nem akarta elhinni, tényleg nem, de félelmetesen
beleillett a képbe…
- Csak nem…?
Nem tudta befejezni, ugyanis az ablak kinyílt, és Scott
guggolt ott, egyik kezével kapaszkodva, másikkal a telefonját szorongatva.
- Mr. Argent, Allison, bocsánat, hogy visszaugrottam, de
gond van.
- Ismételd el megint, mi lesz, ha nem veszed fel a
telefont legközelebb?
- Akkor a következő találkozáskor lenyomod a mobilt a
torkomon.
- Mármint ha életben leszek, és nem halok meg amiatt, hogy
nem veszed fel a telefont. Ha meg nem élem túl, akkor meg együtt kell élned a
hiányommal, ami meg nagyobb büntetés, mint egy telefon a garatodban.
Stiles igazán büszke volt a fenyegetésére, de Scott
hatalmas barna szemei még benne keltettek bűntudatot a kirobbanása miatt.
Egy sóhajjal intett, majd visszahuppant a székébe, a
könyvhöz, ami már körülbelül ötvenedik lehetett a sorban. Derek mögötte állt,
de egy szót sem szólt, mióta odahívták őt is. A kezei ott voltak a szék
támláján, és határozottan belefehéredtek az ujjai abba, ahogy szorította.
- Amit tudunk, hogy nem a zuhanás ölte meg az
áldozatokat, legalábbis Mrs. McCall szerint. Nem minden alkalommal, mármint.
Van, akiknél okozott olyan csúnya sebeket a becsapódás, hogy belehaltak, de
másoknál… másoknál nem tudják mi okozhatta a halált egyszerűen.
- Van túlélő?
A falnak támaszkodó Chris kérdésére Stiles csak a
hüvelykujjával maga felé bökött.
- Itt ül a szobában. Rajtam kívül nem tudunk más
túlélőről.
- Mi volt az, ami a te esetedben megvolt, és a többi
áldozatnál nem?
- Egyrészt, nem szeretek áldozatként gondolni magamra,
oké? Másrészt, hogy válaszoljak, Boyd.
Minden szempár a nevezett vérfarkasra fordult, Stiles
pedig érezte, hogy Derek egyik keze finoman a vállára csúszik. Felemelte a
saját kezét, és megszorította finoman a Derekét, mintegy jelezve, hogy igen,
ott van, de ő is Boyd felé nézett, és őrá figyelt.
Boyd elbeszélése a történetről nem sok újat fedett fel,
semmi olyat, amit korábban Stiles ne hallott volna, de azért végighallgatta
megint.
Aztán ő is elmondta még egyszer.
Kezdett elege lenni.
- Talán valami bosszúálló szellem lehet? A szerelő
nehezményezte, hogy végignéztem a halálát, és eljött bosszút állni?
- Nem a te hibád volt… - kezdte Scott, de Stiles csak
türelmetlenül intett egyet.
- Nem arról van most szó, hogy kinek a hibája volt. Hanem
arról, hogy mit gondolhat. Talán a többi áldozatnak is volt valami hasonló,
morcos halott ismerőse.
- És mind egy nap jöttek volna? Ugyanolyan támadással? –
Allison kételyei sajnos teljesen valósak voltak.
Stiles felsóhajtott, és hátrahajtva a fejét
nekitámasztotta azt Dereknek, és próbált gondolkozni. Az adrenalin, ami az
ablakon kirepüléskor felkelt benne azonban nem tarthatta őt a végtelenségig
ébren – az agya kezdett lelassulni, késő volt (korán? Simán lehetett már
hajnal) és már-már azon gondolkozott, hogy bevesz pár szem Adderallt, hogy
normálisan tudjon pörögni az agya.
Deaton azonban megakadályozta ezt azzal, hogy egyszerűen
hazaküldött mindenkit.
- Ma már nem leszünk okosabbak, és holnap az itt lévők
felének iskola van – mondta, sokatmondóan végignézve a tinédzsereken. – Holnap
talán már többet fogunk tudni a halottakról is, mint ma.
Stiles Dereknél aludt.
Mármint ő aludt, Derek valószínűleg nem, és Stiles úgy
aludt el, és úgy is kelt fel, hogy Derek magához szorította az ágyban. Aminek
persze az lett a vége, hogy a pizsamája (a Dereknél-alvós pizsamája, ami Derek
egy pólójából és egy saját boxeralsójából állt) teljesen ráizzadt.
Mert az ablak is szorosan be volt csukva egész éjjel.
Ha Stiles előző éjszakája beleillett egy
Supernatural-részbe, akkor a másnap az a Walking Dead egyik epizódja volt,
legalábbis az embereknek ez lehetett a benyomása, ha ránéztek az ő asztalukra.
Lydia és Danny levetődtek melléjük nagy lendülettel,
akkorával, hogy Lydia tálcája csattant az asztalon.
- Beszéljetek.
Allison szólalt meg, fáradtan turkálva az ebédjét.
- Azt hiszem az apám szerelmes Peter Hale-be.
Erre aztán magukhoz tértek.
Lydia kinyitotta a száját, becsukta, majd végre
megtalálta a hangját.
- Nos… én az éjszakai szellemjárásra gondoltam, de ez is
jó lesz, legalább felébredtek addig. Részleteket. Most.
Allison nem nézett föl a tányérjából, annak ellenére,
hogy már minden szempár rá szegeződött az asztalnál.
- Nem mondta szó szerint, hogy ő volt az a vérfarkas,
akibe beleszeretett fiatalkorában, de ijesztően beleillik Peter a képbe, amit
elmondott. Bár nem tudom, hogy volt-e felesége, gyerekei, de…
- Volt – szakította félbe Stiles, mire a figyelem felé
fordult. – Derek mondta. Egy fia és egy lánya volt. A fiú…
- Velünk egyidős lenne – fejezte be halkan Scott.
Csönd ült az asztal köré, és hiába volt körös-körül a
tipikus ebédlő-zaj, mintha az egész egy függöny mögül szűrődött volna be
közéjük.
Lydia evőeszközei csörrentek a tányérján, ahogy letette
őket, és az állát megtámasztotta összefont ujjain.
- Azért nem tudom hibáztatni az apádat. Nem sokáig volt
már itt Jackson, miután vérfarkas lett, de amíg itt volt… – elmosolyodott,
teljesen félreérthetetlen mosollyal.
Allison is felkuncogott, majd eltakarta a szemeit az
egyik kezével.
- Nem volt szükségem erre a képre, Lydia, köszönöm.
A vörös hajú lány elmosolyodott, ismét, majd visszavette
a kezébe a villáját.
- Most, hogy sikeresen felébredt mindenki, kérem az
információkat a szellemjárásról. Utána kiagyalhatjuk, mit kezdünk a másik
információval.
Derek hálószobájának padlója úgy nézett ki, mint ahogy
általában Stiles apjának az asztala szokott. Fényképek az áldozatokról (a
facebookról nyomtatta ki), fénykép a házukról (Stiles nem akarta tudni
Derek azokat honnan hozta), és jegyzetek az apja és Melissa által összeszedett
vallomásokból.
- Négy halott. Ebből kettőről biztosnak tűnik, hogy a zuhanás
ölte meg őket. A másik kettő nem szenvedett akkora fizikai sérüléseket, hogy
ebbe belehaljanak. Mivel nem találtak dulakodásra utaló jeleket,
öngyilkosságként lesznek alighanem lezárva hivatalosan.
Az ingujjai fel voltak tűrve a könyökéig, és rágcsálta a
kezében lévő tollat. Derek a falnál állt, szintén a gondolataiba mélyedve.
- Öt célpontjuk lett volna akkor veled együtt.
- Vagy mindenképp kellett a négy, és miután én életben
maradtam, mentek tovább.
Derek ellökte magát a faltól és közelebb sétált, tekintetét
a képeken tartva.
- Öt célpont, valamennyien az ablakon repültetek ki. Nem
volt jele a szobában dulakodásnak.
- Esélyem se volt, szellem létére erősebb volt, mint
amilyet bármikor korábban tapasztaltam. És folyamatosan vérfarkasokkal lógok.
Csak egy kurta biccentés jött válaszul, Derek viszont nem
nézett fel rá, úgy folytatta.
- És ha megnézed a szobákat, ahonnan kiestek, mindegyik
ablak nyugat felé néz. Amikor kicsi voltam, a nyugatra néző ablakokat mindig
bezártuk.
- Miért?
- Az anyám sose mondta miért. Azt mondta, távol tartja a
rossz szellemeket. Gondolhattam volna, hogy szó szerint érti.
Stiles hümmögött, tovább rágcsálva a tollat.
- Merről jöttek az árnyak? – Derek felvont szemöldökére
kivette a szájából a tollat, és azzal kezdett gesztikulálni. – Merről jöttek az
égen? Keletről mentek nyugatra, és visszafordultak a nyitott ablakokhoz, vagy
nyugatról mentek keletre, és az útjukba eső ablakokba szálltak be?
- Számít?
- Ki tudja? És van még valami – Stiles itt rámutatott
Derekre a tollal. – Egészen biztos vagyok benne, hogy az én ablakom nem volt
nyitva. Már kezd hűvös lenni, és én nagyon nem bírom a hideget. Apa meg nem
megy be a szobámba kinyitni azt. És egy másik áldozat családja is azt mondta a
rendőröknek, hogy kizárt, hogy kinyitotta volna azt az ablakot. A tetőtérben
volt az az ablak, és az áldozat rettegett a magasságtól – még az ablakhoz se
tudott ott odasétálni, nemhogy kinyissa. Ezek a szellemek pontosan tudják, mit
akarnak.
Derek összefonta a mellkasa előtt a karjait, és ujjaival
elgondolkozva dobolt a könyökén.
- A legnagyobb különbség közted és a többi áldozat között
az, hogy téged nem tudtak lerántani a földre.
Stiles bólintott, majd négykézlábra ereszkedett, és végre
hasznát vette az agyonrágcsált tollnak – elkezdte bekarikázni az időpontokat a
jegyzeteken.
- Az összes támadás éjjel tizenegy és hajnal egy között
történt. Heh, miért nem lep még. Éjfél…
Leült törökülésbe a földre, ismét rágcsálni kezdve a
tollat.
A szeme sarkából látta, hogy Derek mozdult, és Stilesban
elpattant valami.
- Lennél kedves nem úgy kerülgetni mintha egy kihalóban
lévő faj utolsó példánya lennék?
Derek megdermedt, láthatóan nem számított erre a
felcsattanásra.
Helyes.
Stiles felnézett rá, szúrós szemekkel, és ismételten felé
gesztikulált a tollal.
- Kiestem az ablakon. Boyd elkapott. Ennyi. Ennél
veszélyesebb helyzeteket is túléltem már. Ha most lesüllyedsz egy „törékeny
ember vagy” krízisbe, esküszöm ezúttal én
doblak ki az ablakon téged, és meglátjuk,
hogy talpra esel-e.
Csönd ült a szobába, miközben Stiles szinte pislogás
nélkül nézett Derekre, aki viszont nem nézett rá pár hosszúnak tűnő percig.
Aztán végül Derek kifújta a levegőt és megrázta a fejét.
- A macskák esnek talpra, Stiles, nem a farkasok.
Stiles halványan elmosolyodott, és ismét rágni kezdte a
tollat.
- És még mindig nem tudom, hogy léteznek-e vérmacskák, és
ha igen, felkergeted-e őket a fára.
- És nem is fogod megtudni.
Derek mosolya halvány volt, és könnyed hanglejtése
ellenére még mindig tele aggodalommal – de leült végül Stiles mellé a földre,
átdobta egyik karját a vállain, és gyengéd csókot adott a fiú homlokára.
Chris Argentről a legtöbben nem gondolták volna, hogy
hosszú percekig álljon a sajtpulttal szemben, azon gondolkozva, hogy mégis
melyikből vegyen.
Amikor Allison felírta a listájára, hogy sajtot vegyen,
azt nem írta oda, hogy milyet.
Egy sóhajjal felvette az egyik sajtot a pultról. Úgyis
mindegy, nem?
- Ugye ezt nem gondoltad komolyan.
Vagy nem.
Peter felvonta a fél szemöldökét, és egy lendülettel
kikapta a kosárból a bort, a másik kezével meg Chris kezéből a sajtot.
- Rizling és camembert együtt? Komolyan, Chris? Komolyan?
Megforgatta a szemeit, és összefonta a mellkasa előtt a
karjait.
- Azt hittem, csak ruhatippekben vagy otthon, Hale.
- Azzal kapcsolatban is lenne egy-két szavam hozzád. Ki
mondta neked, hogy a vörösnek ez az árnyalata jól áll neked? A szobám sarkában
jobban nézne ki.
Chrisnek reagálni se volt ideje, Peter felsóhajtott, és
hátrahajtotta a fejét.
- Ignoráljuk azt, hogy pontosan látlak titeket a szemem
sarkából. Azt is, hogy még a sajtszag se tud titeket elfedni. De hogy még
csöndben se tudtok maradni…
- Tessék…?
Az, hogy Chris össze volt zavarodva, az enyhe kifejezés
volt. Peter még mindig hátrahajtotta a fejét (és fene essen belé meg abba a
hosszú nyakába), de kinyitotta a szemeit, tekintetük újból találkozott, Peter
csak a fejével az egyik irányba bökött.
Amikor Chris arra fordult, hirtelen olyan érzése lett,
mintha egy romantikus komédiában szerepelne.
(Nem mert bővebben belegondolni ennek az implikációiba.)
A sor végén a beacon hillsi vérfarkas-balhéba-belefolyó
fiatalok nagy része ott sorakozott, fejüket kidugva a polc mögül, mintha az
elrejtené őket.
(Nem vallotta volna be, hogy az első gondolata az volt,
hogy a falkaként gondolt rájuk.)
(Elvégre még mindig nem voltak egy falka tagjai mind…
ugye…?)
Stiles elég egyértelműen a földön hasalt, Scott és Isaac
pedig fölötte támaszkodva kandikáltak kifelé. Hármójuk közül egyedül Scottban
volt annyi, hogy próbáljon úgy tenni, mint aki szégyelli magát. Nem túl
sikeresen, de a próbálkozás megvolt. A fölöttük figyelő Allison elmosolyodott,
még integetve is nekik kicsit, Lydiáról pedig sütött az, hogy tökéletesen
elégedett a helyzettel. Danny és Boyd, mindenki fölött néztek ki, amolyan
„minket ne okoljanak, mi csak látni akartuk mi sül ki ebből”-arckifejezéssel.
Aztán ők is tűntek el először, követve őket Lydia, Allison megragadta a két
kedvese grabancát, és úgy húzta vissza őket. Stilest pedig minden bizonnyal a lábánál
fogva húzta vissza valaki.
Chris sűrűn pislogva fordult vissza Peter felé.
- Ez most tényleg megtörtént?
Peter bólintott, és egy könnyed mozdulattal visszarakta a
camembertet a helyére, és elkezdett keresgélni a többi sajt között.
- Az embernek még olyan érzése lehet, hogy direkt arra
számítottak, hogy összefutunk itt. Csak nem meséltél véletlenül Allisonnak a
múltunkról?
Chris felvonta a fél szemöldökét.
- Miért, talán baj?
- Dehogyis. Viszont ez megmagyaráz pár dolgot
- Mint például?
- Például, hogy könnyen lehet, hogy össze akarnak hozni
minket – Peter kihúzta magát, Chris felé nyújtva egy másik darab sajtot. –
Tessék. Rizling mellé kéksajtot.
Chris nem hitte volna, hogy lehet valakire gyilkos
szemekkel nézni, miközben kikapja az illető kezéből a sajtot és az üveg bort
De ő igenis megpróbálta.
Azzal együtt, hogy megpróbálta méltóságteljesen és
fenyegetően eltolni a bevásárlókosarat.
Peter nevetése pedig még sokáig visszhangzott a fülében.
Stiles szívesen megmondta volna később a sorban állva
Chris Argentnek, hogy abszolút nem az ő ötlete volt, de tényleg.
(És ez az igazság. Stiles csak éppen bármibe belemegy,
aminek meg van az esélye, hogy Petert kényelmetlenül érinti.)
(Nem tudhatták, hogy Mr. Argentet rosszabbul fogja
érinteni, na.)
Egyedül sétált végig az utcákon – a Jeep már megint
szervizben volt (az öreglányra nagyon oda kellett már figyelni), és bár a
többiek felajánlották, hogy hazaviszik, nem volt hajlandó.
Zsebre vágott kezekkel sétált az utcán, miközben már
határozottan sötétedett. A város eléggé kihalt volt… bár nem is csoda. Ami
ebben a városban történt az elmúlt évben, az bárkinek sok lett volna.
Egy sóhajjal felnézett a sötétedő égboltra, és hirtelen
megtorpant attól, amit látott.
Egyetlen árnyék sietett végig az égen… ami pár nappal ezelőtt
tömegesen volt, most egyetlen egy
Villámgyorsan lepillantott az órájára – még közelében sem
jártak az éjjel tizenegynek, mégis…
Mégis.
Felgyorsította a lépteit, és futni kezdett, tekintetét az
égen tartva, követve az árnyalak mozgását.
Gyorsabb volt nála, ezért határozottan szaporáznia
kellett a lépteit, és nem is figyelt maga elé. Kétszer majdnem lámpaoszlopnak
ment egyszer egy autónak rá kellett taposnia a fékre, hogy el ne üsse, és
négyszer majdnem orra bukott, de nem állt meg.
És persze csak akkor állt meg, amikor nekiütközött egy
másik testnek.
Persze futhatott volna tovább, bocsánatot kérve, de erős
kar elkapta, magához szorította, és mintha egy bot is odaszorult volna a
hátának.
Ó, a francba.
Automatikusan a pulcsija zsebében lévő sokkolóhoz nyúlt,
de fogva tartója csak ciccegéssel válaszolt.
- A helyedben nem tenném. Tízezer volt van abban a
sokkolóban, és én felgyógyulok tőle. Te nem. És mivel ilyen közel vagyunk
egymáshoz…
(Újra és újra elgondolkozott, hogy az első
találkozásukkor hogy tudta meglepni Deucaliont. Azóta már számtalanszor látta a
félelmetes reflexeit a farkasnak.)
(Az egyetlen logikus magyarázat, hogy akkor is… hagyta
neki.)
(Csak a miértre nem volt válasz.)
(És Stiles hamarabb harapná le a nyelvét, minthogy
rákérdezzen.)
Deucalion szabad keze felfutott Stiles hátán,
megállapodva a nyakán, és ő csak érezte a hegyes karmokat, ahogy végigfutottak
a bőrén finoman, nem sértve fel.
- Elengedhetnél igazán. Van valami, aminek éppen
utánanéztem. Lehet, hogy téged nem foglalkoztat a sok haláleset, de…
- Igen, hallottam. Kiestél az ablakon. Akarsz hallani
valami érdekeset?
Nem. Stiles nagyon nem akart, de Deucalion közel hajolt
hozzá, és érezte az idősebb férfi lélegzetét a nyakán, és szokásához nem híven
nem nagyon jött ki hang a torkán.
- Kalit is kirántották az ablakon. Egy régi Bétája jelent
meg… fiatal Alfa volt még, és az a Béta át akarta harapni a torkát, hát Kalinak
kellett ezt megtennie. Mit gondolsz, belehalt?
- Ha így kérdezed, minden bizonnyal nem. Pedig gondolom
nem esett talpra.
Deucalion kuncogott, és Stiles csak azt kívánta, engedje
már el, mert nem akarta a lélegzetét érezni a bőrén.
- Egy vérfarkast ennél nehezebb megölni. És ez tudod,
felveti a kérdést, Stiles.
- Azt, hogy mennyi kétszer kettő? Öt.
Tudta mi lesz a kérdés.
Bár ne tudta volna.
- Itt vagy emberként, vérfarkasokkal körbevéve, Stiles…
miért nem vagy még vérfarkas?
- Nem szeretnék ennél is szőrösebb lenni. Már így is
furcsa, hogy megnőtt a hajam…
Elakadt a lélegzete, amikor megérezte a nyakánál
Deucalion fogát.
Megdermedt, teljesen, és a szívverése még kaotikusabbá
fordult. Szinte érezte, ahogy az Alfa elmosolyodik, majd még lejjebb futtatta a
bőrén a fogát. Stiles gerincén végigfutott a hideg, és mozdulni sem mert, mert
ha megmozdul, akkor azok a tűhegyes fogak felsértik a bőrét, és…
- Nem tenném a helyedben
Teljes bizonyossággal mondhatjuk, hogy Stiles még sose
örült ennyire Peter Hale hangjának.
Ezzel csak annyi volt a gond, hogy Deucalion alighanem
jóval hamarabb tudta, hogy Peter jönni fog, és kicsit sem érdekelte.
Ez viszont nem jelenti azt, hogy Stiles ne használhatná
ki a helyzetét.
Csak ezzel az volt a gáz, hogy amikor gyomron vágta
Deucaliont, az neki jobban fájt, mint a farkasnak.
Deucalion arra azért nem számított, hogy Stiles ennyire
őrült lesz, és annyira enyhült a szorítása, hogy Stiles kicsúszhatott a fogai
alól, de Deucalion karjai erősen rászorultak Stiles alkarjára, és…
Reccs.
Felkiáltott a fájdalomtól, Peter pedig mellette termett,
és erőset rántott Stileson, kiszabadítva Deucalion karjaiból végre. Viszont
ennek köszönhetően a keze megint megreccsent, a fájdalom pedig szinte
végignyilallt Stiles egész karján.
A fájdalomtól könnybe lábadtak a szemei, és csak Peter
körvonalait látta, ahogy úgy mozdult, gyorsan és fürgén, hogy végig Deucalion
és Stiles között legyen. Aztán újabb farkasmorgás ütötte meg a fülét, Stiles
viszont csak lerogyott a földre, a karját magához szorítva annyira, hogy azért
ne fájjon annyira.
Nem tudta volna megmondani, mikor ütötte meg a fülét
Derek hangja.
- Stiles? Stiles!
- Eltörte a karomat. Ez a rohadék eltörte a karomat.
Derek élesen vett levegőt, Stiles határozottan érezte, és
már-már azon kezdett aggódni, hogy nehogy pánikrohamot kapjon itt mellette.
Viszont amikor Derek keze rácsúszott a karjára, érezte,
ahogy a fájdalom lassan tompulni kezdett.
- Elég jól viseled, amit megtudtál.
Allison lepillantott Scottra, akinek a feje az ölében
pihent, a lány ujjai pedig szinte teljesen eltűntek a göndörödő tincsek között.
- Mire gondolsz?
- Hát… apádra és Peterre. Amikor anyámat vitte el vacsorázni,
én megpróbáltam rácsapni az ajtót. És utána megkértem Stilest, hogy hajtson
bele a kocsijukba.
Érezte, ahogy Isaac belekuncog a nyakába. A fiú mögötte ült,
a fejét Allison vállára hajtva, és úgy cirógatva Scott bőrét is, ahogy elérte.
- Azért az én esetem kicsit más. Apa pontosan tudja, hogy
Peter…
- Pszichopata?
- Hát, azt akartam mondani, hogy instabil, de…
Scott féloldalasan elmosolyodott, kinyújtotta a kezét, és
átkarolva Allison vállát, lehúzta magához a lányt. Aminek persze az lett a
vége, hogy Isaac is hajolt utánuk.
Ezt persze kisebb helyezkedés követte, ugyanis Allison
azért nem akarta, hogy teljesen kitekeredjen, de a végén sikerült kényelmes
helyzetet felvenniük. Vagyis Allison ráhasalt Scottra, Isaac pedig őrá, így
mindkettőjükön rajta feküdt.
Farkasszendvics.
Nem mintha Allisont zavarta volna. Sőt.
- Csak… anya meghalt. És ha Peter boldoggá tudná tenni…
Elhallgatott, felsóhajtva, tovább játszadozva Scott
hajtincseivel.
- Nem mondom, hogy… örülök, hogy Peter az. Elvégre…
Még hónapokkal később se tudta kimondani.
(Hogy mit tett Peter Kate-el.)
(Hogy mit tett Kate vele.)
(És hogy ők mit tettek Peterrel.)
- Szóval, nem mondom, hogy nem fogom a szememet rajta
tartani, ha… lesz köztük valami. De nem fogom megakadályozni, ha… tényleg.
Az éjszaka hátralévő része Stiles számára meglehetősen
kaotikus volt. Derek elvitte a kórházba, ahol először is nagyon hatásosan el
kellett játszania, hogy nagyon fáj a karja. Ezzel csak az volt a gond, hogy
amint kicsit megrándult Stiles karja a fájdalomtól Derek vérfarkasból átment
fájdalompiócává.
Mármint amíg Melissa McCall ki nem zavarta a folyosóra,
hogy ne keringjen már ott, mint az a bizonyos hold, ami olyan nagy hatással van
rájuk.
Utána meg az apja robogott be nagy lendülettel.
És mire Melissának sikerült őt is lenyugtatnia, jött
Scott, Isaac és Allison.
Mire Melissa már csak olyan gyilkos szemekkel nézett
rájuk, hogy már szólnia se kellett, szó nélkül kiültek Derek és a Sheriff mellé
a folyosóra.
- Az isten sze… ha még valaki piócát játszik esküszöm,
hogy kőriságyban fogok aludni.
Sajnos a fenyegetései süket fülekre találtak.
Megint.
- Nem kell úgy viselkedned, mintha bármikor
összetörhetnék.
Derek egyedül maradt a szobájában, Stiles ágyán ülve,
kezét a begipszelt karon nyugtatva.
- …és ha azt mondod, hogy de milyen törékeny vagyok,
orrba váglak. Gipszes kézzel nagyot ütök.
Halvány mosoly jelent meg Derek arcán, ahogy fölnézett
rá.
- Kijutottál Deucalion kezéből egyetlen törött csonttal.
Amint Peter megjelent, és azzal megláttad a kijutat, megszabadultál tőle.
Stiles felvonta a szemöldökét.
- Igen, erről beszélek.
Derek mosolyogva előrehajolt, megcsókolta, Stiles pedig
csak behunyta a szemeit, szabad kezével átkarolva Derek nyakát.
Amikor véget ért a csók, Derek csak végigsimított Stiles
arcán.
- De ez nem jelenti azt, hogy hagyom, hogy fájdalmaid
legyenek, ha ki tudom kerülni.
Amint meglátta, hogy Derek erei finoman feketébe
fordultak, Stiles lendítette a begipszelt kezét Derek arca felé.
Persze nevetve kitért előle, és a párnák elől is, amikkel
Stiles utána megsorozta.
- Szerintem rendezzünk Mr. Argentnek és Peternek
vakrandit.
Stiles felnyögött, és ránézett Lydiára, hagyva, hogy
Isaac tovább firkálgasson a gipszére.
- Szerintem abban a pillanatban, hogy felvetjük nekik,
tudnák, hogy mire készülünk.
- Ez nem jelenti azt, hogy ne tehetnénk meg.
Az étteremben ültek, a szokásos asztaluknál, és Stiles
begipszelt karja már tele volt autogramokkal és firkákkal. Stiles pedig hálát
adott az égnek kivételesen, hogy Jackson még nem került elő, és nem kerültek
egyelőre még péniszek a gipszre.
- Nem azért, de nem a szellemjárással kéne foglalkoznunk
Chris Argent és Peter Hale szerelmi élete helyett?
Hát igen, mindig is Danny volt a józanság hangja a
környéken.
Lydia hátradobta a haját a válla mögé, és beleharapott az
almájába.
- A tippem a Sluagh.
- Slag?
- Nem, Scott, nem slag. Sluagh. A kelta mitológiában
bűnös lelkek, akiket nem fogadott be a túlvilág, ezért a nyugatra nyíló
ablakokon át elviszik a holtak lelkeit.
Stiles elgondolkozva böködte villájával a krumplikat.
(Francokat abba, hogy jobbkezes volt, bal kézzel jóval
szerencsétlenebb mint általában.)
(Ha valaha is elfogadja a harapást Derektől az csakis
azért lesz, hogy sose szerencsétlenkedjen többet így.)
(És ez hetekig így lesz.)
- Nem tudom. A szerelő lehet, hogy seggfej volt, de nem
mondhatni olyan bűnös léleknek. Ráadásul én határozottan élek, szóval…
Lydia bólintott.
- Pontosan, de mégis ez a legenda áll legközelebb ahhoz,
amit tapasztalunk. Úgy értem az eredeti dél-amerikai mondavilágban a Kanima egy
vérjaguár, és… gondolom értetek mire célzok.
Csöndben a gondolataikba meredtek, majd Stiles bólintott
- Arra, hogy amint Jackson visszajön, hívhatom
vércicának?
Mosoly volt a válasz, majd Lydia áthajolt az asztal
fölött.
- Adj egy vörös tollat, Stiles, én még nem rajzoltam
neked.
Az apja nem volt hajlandó elengedni gyalog a Hale-házhoz
iskola után, márpedig ő mindenképp menni akart. Hosszas telefonálások,
egyezkedések után a végeredmény az lett, hogy Derek érte jött.
Egy könnyednek szánt, valójában nagyon kínosan kinéző
mozdulattal bedobta a Camaro alig létező hátsó ülésére, és helyet foglalt Derek
mellett.
- Lydiának van ötlete, hogy mi lehet a szellem-szituációnk.
Elmennek Scottékkal Deatonnél rákérdezni, hogy mit lehet tenni, ha tényleg
azok-e. Allison meg az apjánál kérdez rá. Teneked mond valamit az, hogy Sluagh?
Derek gázt adott, de közben lassan megrázta a fejét.
- Nem hallottam.
- Márpedig könnyen lehet, hogy azért zárták a szüleid az
ablakot gyerekkorodban. Hacsak persze nem voltál már ilyen akrobatikus
személyiség, aki kimászott az ablakokon. Ami nem lepne meg.
Kicsit sem meglepő módon Derek válasza a megjegyzéseire csak
annyi volt, hogy felvonta a szemöldökét.
A Hale-házhoz érve mire Stiles elfordult, és bezárta maga
mögött az ajtót, persze, hogy történt valami.
Derek megdermedt, felemelte a fejét, és Stiles biztosra
vette, hogy ha tényleges farkas lenne, akkor szimatolna, és hegyezné a füleit.
- Derek…?
- Túl nagy a huzat. Nem voltak nyitva hagyva az ablakok,
amikor elmentem.
Stiles gyomra elnehezült a szavakra, és nagy nehezen
nyelt egyet.
- Talán Peter…?
Be se kellett fejeznie, tudta a válasz. Derek pedig meg
sem rázta a fejét, mert tudta, hogy Stiles is tudja.
És persze mielőtt Stiles megmozdulhatott volna, Derek már
fenn volt a lépcső tetején.
- Erről beszéltem. Felvágós. Használsz te egyáltalán
lépcsőket?
Nem akart belegondolni, mi fogja őket várni odafent.
Vagy ki.
(Nem volt éjszaka, nem kellett volna itt lennie bárminek
is, de már tegnap is korábban jelent meg egy, és…)
Alighanem Derek hagyta, hogy utolérje, de jelenleg ez egy
kicsikét se tudta zavarni.
(Vérfarkasoknál aranyszabály, ha ember vagy: ha utoléred
őket, lehagyod őket, legyőzöd őket, akkor hagyták magukat.)
Derek szobája előtt álltak meg, hát hol máshol is történt
volna valami. És Derek benyitott.
Amikor Stiles meglátta a szobában álló szellemalakot,
furcsa módon már meg se lepődött.
Kate Argent hiába volt beszürkülve nem attól rázta ki a
hideg Stilest, nem.
Sokkal inkább az önelégült mosolytól az arcán.
- Helló Derek. És… ó.
Stiles nem tudta hova tenni Kate arckifejezését, amikor a
tekintetük találkozott, de nem tetszett neki
Alighanem Dereknek se, tekintve, hogy megpróbálta
eltakarni Stilest Kate elől. Nem sok sikerrel, ugyanis Stilesnak esze ágában
sem volt bujkálni, és jó kezével szorította Derek karját.
(Logikusan tudta, hogy Dereknek több esélye lenne. Tudta,
hogy ha Kali is túlélte a támadást, Derek is túlélné. Ő nem biztos.)
(De semmiképp nem akarta, hogy Kate Argent még egyszer
hozzáérjen Derekhez.)
- Mit akarsz, Kate?
Kate elmosolyodott, zsebre vágva a kezeit, és úgy indult
el lassan feléjük.
Ugyanazt a ruhát viselte, amit a halálakor.
(Legalább a torka nem volt feltépve.)
- Beszélgetni. Nem tanultál a leckéből, és megint embert
engedtél az ágyadba? Ejnye Derek, azt hinné az ember, hogy ha egyszer
megégetted magad, utána nem fogsz megint a tűzzel játszani.
Stiles megmozdult, Derek elé lépve, érezte, ahogy a
vállait megszorítja Derek, és kicsit mintha a karmokat is érezte volna, de
ezúttal nem érdekelte.
- Oh, ez nagyon édes. Tudod megértelek, Dereknek már
akkor is nagyon mentek a dolgok,
amikor veled egyidős volt. És ugyanúgy veszélybe sodor, mint én sodortam őt.
Talán ki tudja, ha apa nem úgy nevel, ahogy…
- Azt hiszed, érdekel?
Kate félrehajtotta a fejét csodálkozva, Stiles viszont
nem fejezte be.
- Nem tud érdekelni, hogy a pszichopata apád mire nevelt.
Nem érdekel a „Kate ébredése” moziváltozata. Csak azért, mert tudsz fegyvert
fogni, és elsütni, nem jogosít fel arra, hogy majdnem egy teljes családot kiirts.
Egy mosoly volt a válasz, ismét.
- A „majdnem” a probléma itt csak.
Stiles nyelt egyet, miközben látta, hogy Kate áthelyezi a
testsúlyát, mindkét lábára, mint egy ugrásra készülő vadállat.
Aztán a következő pillanatban hűvös hang hallatszódott
Stiles és Derek mögül.
- Hasra.
Derek persze azonnal mozdult, földre rántva Stilest is,
azért próbálva nem ráesni a fiúra teljesen.
Chris Argent pedig rezzenéstelen arccal elsütötte a
kezében lévő shotgunt.
Kősó és levendula együtt, mint ahogy kiderült, hatásos a
visszajáró szellemek ellen.
Chris és Deaton összehasonlítva az egyéni jegyzeteiket
rájöttek, hogy miként lehet tartósan távol tartani őket a várostól –
gyakorlatilag kisebb dobozokat kellett elásniuk minden a városba bevezető úthoz,
a várostól számított első kereszteződéshez
Persze a dobozban volt só, levendula, és Stiles nem
igazán akarta tudni mi még.
(Hazugság. Akarta, és megtudta.)
(És csak Scottnak mondta később, hogy „nem, nem akarod
tudni, haver, bízz bennem, elég, hogy én tudom.”)
Azt nem tudták miért épp most jöttek a városba – de Chris
leadta a drótot a vadász-ismerőseinek, hogy figyeljenek, és biztosítsák be a saját
városaikat a Sluagh ellen.
Biztos, ami biztos.
Teliholdkor kellett elásniuk a dobozokat, hogy biztosan
működjenek – még szerencse, hogy a farkasok már belejöttek abba, miként is
kontrollálják magukat.
Stiles Derekkel tartott, az erdei bevezető úton keresztül.
Jó kezében zseblámpát szorongatott, a doboz pedig Dereknél volt, és némán
sétáltak végig az út mentén.
Csöndben voltak, és ha valamit Stiles, annak ellenére,
amit gondoltak róla, igazából nem zavarta őt a csend. Szeretett Derekkel néha
csöndben lenni, csak úgy… lenni, és nem beszélni.
De ezt a fajta csendet nem szerette. A „Kate-csendet”.
- Nem vagy olyan, mint Kate.
Derek megtorpant, ránézett, és hiába látta már Stiles
ilyes sebezhető tekintettel, attól nem gyűlölte kevésbé.
- Az egyetlen közös pont a két kapcsolat között az, hogy
ugyanakkora a korkülönbség közted és köztem, mint Kate és közted volt. Tekintve,
hogy nem te sodorsz veszélybe, hanem a saját fejem után megyek, és tudtommal
nem akarod az apámra se rágyújtani a házat… szóval nem vagy olyan, mint Kate.
- Az apád se nagyon örült annak, ami kettőnk között van.
Stiles felsóhajtott, és jó kezével beletúrt a hajába.
- Nézd, apa sokat aggódik miattam, ez a szülők dolga.
Kicsit tartott tőle eleinte, hogy mocskosul ki fogsz használni, de azt hiszem…
azt hiszem sikerült megnyugtatnom. Tekintve, hogy még nem is volt szó
kihasználásról. Amit mondjuk nem bánnék.
- Stiles…
- Hé, te is tudod, hogy mennyire nagyon nem bánnám. De
sebaj, türelmes vagyok, többé-kevésbé. Erre van a kezem, hogy kibírjam, ha
kiszívod a nyakamat, de deréktól lefelé meg szinte hozzám se érsz.
Derek arcán megjelent egy mosoly, és közelebb lépett
Stileshoz. Átkarolta egyik karjával a derekát, másik keze pedig leszaladt
Stiles oldalán, és a combjának a hátsó felén csúsztatta fel, lassan. Stiles
lélegzete elakadt, ajkai szétnyíltak, Derek meg erre persze előrehajolt,
finoman megharapva Stiles ajkát.
A rohadék.
- Tessék. Már nem mondhatod, hogy deréktól lefelé hozzád
sem érek.
Stiles számára igen nagy volt a kísértés, hogy orrba
vágja Dereket, de azzal úgyis csak annyit ért volna el, hogy a másik kezét is
eltöri.
- Utállak, ugye tudod?
Derek arcáról eltűnt a mosoly, és csak lágyan megcsókolta
Stiles nyakát, mielőtt elengedte volna.
- Tudom.
Persze Stiles tudta, hogy még azon az éjjel meg kellett
tenniük az utat az elágazásig.
De ez nem tartotta vissza attól, hogy bal kezével
kinyúljon Derek után, visszahúzza magához, és hosszan megcsókolja.
És abból, ahogy Derek magához szorította, figyelve arra,
hogy azért ne legyen túl erős a szorítása, nos ebből arra következtetett
Stiles, hogy azért Derek maga se sietett igazán.
Még mindig imádom, ahogy írsz. :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik :)
Törléstt van a megkésett komment :) Nagyon tetszett, ahogy a Supernatural-t ötvözted a Teen Wolf-al. És Derek meg Stiles, jajj egyemmeg azt a kettőt. Stiles beszólásai a legjobbak, és olyan Stiles-osak.
VálaszTörlés"- Itt vagy emberként, vérfarkasokkal körbevéve, Stiles… miért nem vagy még vérfarkas?
- Nem szeretnék ennél is szőrösebb lenni. Már így is furcsa, hogy megnőtt a hajam…"
És még sok ilyen rész volt, ahol nagyot derültem. :D Egyébként mostmár egészen kedvelem Peter-t, és még nem néztem meg a 3.évad-ot, mert előtte újranézem az egészet (annyi utalás van hogy az nem igaz xD) de azt hallottam, hogy ki akarják nyírni Peter-t. (te láttad már a 3.évad-ot? tényleg meg akarják ölni? mert ne már, pont most mikor már egész jófej) Chris Peter kapcsolat, meg kicsit emlékeztet a Mycroft Lestrade kapcsolatra, mert sosem beszélgettek (utóbbi esetben találkoztak) még is shippelik őket :D És jól. Na szal nagyon tetszett, és remélem hamar rendbe jön a szemed :)
Örülök hogy tetszik :D
TörlésNézem a harmadik évadot, eddig még öt rész ment le, és Peter még nagyon is él. Csak senki nem szereti és senki nem bízik benne :D Csak Stiles jegyezte meg egyszer hogy valaki igazán megölhetné megint. De egyelőre még senki sem akarta megölni. Sokkal inkább ő az, akit senki nem szeret, de kénytelenek megtűrni, mert túl sok hasznos dolgot tud amivel segíthet :D
Aww, bár még csak most találtam rá az írásaidra, máris megfogtál. Különös tekintettel a Sterekjeidre, és főképp ezzel a sztorival. Nem tudom, hogy lesz-e még ezzel valami (?), de ilyen mocskos függővéget is ritkán látni. :D Én valamiért nagyon kíváncsi vagyok a továbbiakra... Vajon miért? :P Odáig vagyok érte, várom a folytatást, remélem írsz még! :) <3
VálaszTörlésSzia! :D Mindig öröm új kommentelőket látni, és nagyon örülök, hogy tetszik :)
TörlésMindenképpen lesz még Phoenixverse történet, semmiképp nem fogom ott hagyni ezt a világot. Jelenleg sajnos kisebb írói válságom van ezért kisebb dolgokkal foglalkozok, ugyanis tartok tőle, hogy jelenlegi állapotomban a Phoenixverse nem lenne olyan jó, mint amilyennek szeretném - de mindenképpen készül :)
Még egyszer nagyon szépen köszönöm a kommentet