Devil's Spoke

Fandom: Teen Wolf
Párosítás: Sterek, Scallisaac, enyhe Chris/Peter

Phoenixverse. Szellemek járnak Beacon Hillsben, Stiles folyamatosan veszélybe kerül, Chris végre úgy dönt, hogy őszinte lesz Allisonnal... Stilesnak és Dereknek pedig szó szerint szembe kell nézniük a múlt árnyaival

Ha bárki is megkérdezte volna Stilest – amit nem tett meg senki, mert miért is tették volna meg – határozottan nem ezt az esti foglalkozást választotta volna magának.

Nem mintha lettek volna olyan hú de nagyszabású tervei. Éppenséggel csak be akarta fészkelni magát a takarói közé, hogy valamelyik sorozatból maratoni nézést tartson rengeteg rágcsálnivalóval a környezetében.

Mondjuk valamilyen vérfarkasos sorozatból, hogy legalább jókat derülhessen azon, hogy mennyire nem hiteles a farkasábrázolás.

Igen, ez egy határozottan jó terv lett volna.

Felszaladt a lépcsőn, beköszönt az apjához, bement a szobájába, bezárta az ajtót, és…

És egy szerelő nézett szembe vele.

Nem, nem egy szerelő. A szerelő. Az, akit Stiles legutoljára úgy látott, amikor a Jeep összezúzta.

Ahhoz képest elég jól nézett ki.

Csak egy picit… szürkén.

Kinyitotta a száját, de egy hang se jött ki a torkán. Kiáltani akart, az apjának, bárkinek.

A szerelő félrehajtotta a fejét, tekintete teljesen üres volt, és a mozdulatai is teljesen idegenek, darabosak voltak. Ugyanazokat a ruhákat viselte, mint amikor meghalt, és Stiles nem tudta eldönteni, hogy szilárd volt, vagy átlátszó, mert mintha látta volna mögötte az ablak körvonalait, de nem volt benne biztos kicsit se, egyáltalán se.

Stiles mozdult meg hamarabb, megpróbált hátralépni, lassan kihátrálni a szobából – de a szerelő megmozdult, hirtelen, az előző darabos mozgása már nem volt sehol. Megragadta Stiles vállait, és oké, lehet, hogy kicsit áttetsző volt, de határozottan volt fizikai megtestesülése, pláne, amikor megrántotta előre őt, és Stiles minden kapálózása ellenére húzta egyenesen az ablak felé.

Talán felkiáltott, de aztán már átrántotta a párkányon, teljes erőből, és csak akkor érezte, hogy a karok elengedik, és Stiles csak zuhant lefelé az emeletről, összeszorította a szemeit és…

És még zuhanás közben két erős kar elkapta, és jóval könnyebben érkezett a földre, mint amire számított volna. Kinyitotta a szemeit, és megpillantotta a sárgán izzó szemeket, és a karok még mindig nem engedték el.

- Boyd…? Boyd! Áh, tudtam én, hogy te vagy a kedvencem.

A Béta lepillantott rá, és felvonta a szemöldökét.

- Ezt csak azért mondod, mert most éppen én mentettem meg a bőrödet.

- Ééés ez nem igaz. Mármint a megmentés igen, de…

A torkára fagyott a szó, és az égre pillantott fel.

Tisztán látta a szerelőnek az alakját, ahogy felreppen a felhők felé.

Gyanúsan gyorsan mozgó felhők felé.

- Azok nem felhők.

Suttogott, tágra nyílt szemekkel, Boyd pedig bólintott.

- Én is észrevettem őket. Néha egy-egy alászáll, és az egyiket követtem ide.

- Stiles!

Felpillantott, és a szobája ablakából kihajolva pillantotta meg az apját.

- Stiles, kiáltást hallottam, mi történt?

A félelem, az aggodalom evidens volt a Sheriff hangjában, és Stiles gyomra görcsbe szorult.

(Még mindig nem volt biztos abban, hogy jól döntött, amikor beavatta.)

(Talán sose lesz benne biztos.)

- Azt hiszem, kísértetjárás lehet. Vagy valami hasonló. De vannak kisfarkasok, akik megmentenek ha bajban vagyok, látod?

Elmosolyodott, és megveregette Boyd vállát, és csak ekkor tudatosult benne, hogy még mindig a Béta karjaiban van.

Pontosabban volt.

Erre ugyanis Boyd elengedte, és Stiles a földön landolt.

Amikor Chris Argent bekopogott az ajtón, sejtette, hogy milyen látvány fogja fogadni.

Pontosabban az, hogy Allison gyanúsan kedvesen mosolyogva nyitotta ki az ajtót, és az ágyáról üvöltött, hogy sietősen lett lesimítva.

Felsóhajtott, és egyenesen a csukott ablakhoz sétált, megkocogtatva az ablaküveget.

- Visszamásznátok? Szeretnék mindhármatokkal beszélni. – csönd, még Allison is szinte visszatartotta a lélegzetét. – Nem fogok senkit lelőni.

Ezzel hátrébb lépett az ablaktól, és türelmesen megvárta, hogy mindkét vérfarkas visszamásszon.

Legalább annyi volt mindkettőben, hogy olyan képet vágjanak, mint akiknek bűntudatuk van.

Az is haladás.

Körbenézett a három fiatalon, és mindhárman hatalmas szemekkel néztek rá, és egy pillanatra bevillant egy jóval korábbi kép Chris lelki szemei előtt, egy legalább ennyire rendezetlen külsejű, sötét hajú fiúról, aki azért meglehetősen zavarban állt Chris anyja előtt, és…

Felsóhajtott.

- Szabályok.

Allison és Scott egyszerre bólintottak, lelkesen, annyira, hogy Chris már azt várta, mikor gurul le a fejük a nyakukról. Isaac jóval apróbbakat bólintott, sokkal inkább sok aprót, de legalább akkora kerek szemekkel.

Egyszerűek voltak a szabályok. Chris mindig tudni akarta, ha a fiúk ott voltak, és cserébe megígérte, hogy nem fog zavarni a szobában. Egyszerű, könnyen betartható szabályok voltak.

- És most menjetek, kérlek. Szeretnék kettesben is beszélni Allisonnal… Scott, itt ne hagyd a fél cipődet.

A barna szemek még tágabbra nyíltak, és Chris azon kapta magát, hogy azon gondolkozik, hogy vajon Scott McCall mindig ennyire kutya-szerű volt, vagy ez a vérfarkasságának mellékhatása.

- Leejtettem miközben a párkányon egyensúlyoztam, uram…

Chris felsóhajtott, és csak nézett a két kisiető farkas után.

A neheze most jött.

Leült Allison ágyára, a lánya pedig értetlenül melléült, várva, hogy mit fog mondani.

- Azt hiszem, minden előtt bocsánatot kell kérnem.

Egyáltalán nem meglepő módon Scott nem vette fel a telefonját.

- Csak tudnám, minek van neki telefonja egyáltalán, ha nem veszi fel.

Stiles sóhajtva tette vissza a zsebébe a telefonját. És ez nem csak „ignoráljuk Stilest” nap volt – tekintve, hogy tíz perccel korábban Melissa is felhívta, miszerint ő se tudja elérni a fiát, márpedig őrültek háza volt a kórházban.

Maradjunk annyiban, hogy másoknak nem volt vérfarkas ismerőse, hogy elkapja, amikor kirepült az ablakon.

- Az árnyak úgy néz ki, hogy eltűntek, már nem látom őket az égen.

Boyd szavaira Stiles csak megdörzsölte a szemeit, és lapozott egyet Deaton egyik könyvében.

- Szóval ezek az árnyak csak… jöttek, bementek pár ablakon, és kirántottak onnan embereket?

- Nagyon úgy néz ki.

Felnyögött, és dühösen becsapta a könyvet. Persze szellemjárásokról olvasott eleget ezekben a könyvekben is, de ez a tömeges megjelenés, meg az ablakon kicibálás nem volt általában a bosszúálló szellemek modus operandija.

Allison szobájában csönd volt, ahogy a lány próbálta megemészteni a hallottakat.

- Most biztos álszentnek gondolsz.

Halványan elmosolyodott erre, maga elé nézve.

- Egy kicsit igen. De apa én… én nem te vagyok. És az, hogy nem akarom elhagyni őket, nem jelenti azt, hogy a farkasokat választom a család helyett. Nem akarom egyiket választani a másik helyett. Miért nem lehet mindkettő?

Az apja nem válaszolt. Nem is volt igazán válasz.

- Mi lett vele? A farkassal, akit szerettél?

Pár pillanatig Allison azt hitte erre sem fog válaszolni, de azután hallotta az apja hangját.

- Ő is beleszeretett egy nőbe, elvette feleségül, születtek gyerekeik.

- Boldog élete volt?

- Egy ideig igen.

Allison gondolkozva nézett maga elé, majd hirtelen egy gondolat formálódott meg a fejében.

Nem akarta elhinni, tényleg nem, de félelmetesen beleillett a képbe…

- Csak nem…?

Nem tudta befejezni, ugyanis az ablak kinyílt, és Scott guggolt ott, egyik kezével kapaszkodva, másikkal a telefonját szorongatva.

- Mr. Argent, Allison, bocsánat, hogy visszaugrottam, de gond van.

- Ismételd el megint, mi lesz, ha nem veszed fel a telefont legközelebb?

- Akkor a következő találkozáskor lenyomod a mobilt a torkomon.

- Mármint ha életben leszek, és nem halok meg amiatt, hogy nem veszed fel a telefont. Ha meg nem élem túl, akkor meg együtt kell élned a hiányommal, ami meg nagyobb büntetés, mint egy telefon a garatodban.

Stiles igazán büszke volt a fenyegetésére, de Scott hatalmas barna szemei még benne keltettek bűntudatot a kirobbanása miatt.

Egy sóhajjal intett, majd visszahuppant a székébe, a könyvhöz, ami már körülbelül ötvenedik lehetett a sorban. Derek mögötte állt, de egy szót sem szólt, mióta odahívták őt is. A kezei ott voltak a szék támláján, és határozottan belefehéredtek az ujjai abba, ahogy szorította.

- Amit tudunk, hogy nem a zuhanás ölte meg az áldozatokat, legalábbis Mrs. McCall szerint. Nem minden alkalommal, mármint. Van, akiknél okozott olyan csúnya sebeket a becsapódás, hogy belehaltak, de másoknál… másoknál nem tudják mi okozhatta a halált egyszerűen.

- Van túlélő?

A falnak támaszkodó Chris kérdésére Stiles csak a hüvelykujjával maga felé bökött.

- Itt ül a szobában. Rajtam kívül nem tudunk más túlélőről.

- Mi volt az, ami a te esetedben megvolt, és a többi áldozatnál nem?

- Egyrészt, nem szeretek áldozatként gondolni magamra, oké? Másrészt, hogy válaszoljak, Boyd.

Minden szempár a nevezett vérfarkasra fordult, Stiles pedig érezte, hogy Derek egyik keze finoman a vállára csúszik. Felemelte a saját kezét, és megszorította finoman a Derekét, mintegy jelezve, hogy igen, ott van, de ő is Boyd felé nézett, és őrá figyelt.

Boyd elbeszélése a történetről nem sok újat fedett fel, semmi olyat, amit korábban Stiles ne hallott volna, de azért végighallgatta megint.

Aztán ő is elmondta még egyszer.

Kezdett elege lenni.

- Talán valami bosszúálló szellem lehet? A szerelő nehezményezte, hogy végignéztem a halálát, és eljött bosszút állni?

- Nem a te hibád volt… - kezdte Scott, de Stiles csak türelmetlenül intett egyet.

- Nem arról van most szó, hogy kinek a hibája volt. Hanem arról, hogy mit gondolhat. Talán a többi áldozatnak is volt valami hasonló, morcos halott ismerőse.

- És mind egy nap jöttek volna? Ugyanolyan támadással? – Allison kételyei sajnos teljesen valósak voltak.

Stiles felsóhajtott, és hátrahajtva a fejét nekitámasztotta azt Dereknek, és próbált gondolkozni. Az adrenalin, ami az ablakon kirepüléskor felkelt benne azonban nem tarthatta őt a végtelenségig ébren – az agya kezdett lelassulni, késő volt (korán? Simán lehetett már hajnal) és már-már azon gondolkozott, hogy bevesz pár szem Adderallt, hogy normálisan tudjon pörögni az agya.

Deaton azonban megakadályozta ezt azzal, hogy egyszerűen hazaküldött mindenkit.

- Ma már nem leszünk okosabbak, és holnap az itt lévők felének iskola van – mondta, sokatmondóan végignézve a tinédzsereken. – Holnap talán már többet fogunk tudni a halottakról is, mint ma.

Stiles Dereknél aludt.

Mármint ő aludt, Derek valószínűleg nem, és Stiles úgy aludt el, és úgy is kelt fel, hogy Derek magához szorította az ágyban. Aminek persze az lett a vége, hogy a pizsamája (a Dereknél-alvós pizsamája, ami Derek egy pólójából és egy saját boxeralsójából állt) teljesen ráizzadt.

Mert az ablak is szorosan be volt csukva egész éjjel.

Ha Stiles előző éjszakája beleillett egy Supernatural-részbe, akkor a másnap az a Walking Dead egyik epizódja volt, legalábbis az embereknek ez lehetett a benyomása, ha ránéztek az ő asztalukra.

Lydia és Danny levetődtek melléjük nagy lendülettel, akkorával, hogy Lydia tálcája csattant az asztalon.

- Beszéljetek.

Allison szólalt meg, fáradtan turkálva az ebédjét.

- Azt hiszem az apám szerelmes Peter Hale-be.

Erre aztán magukhoz tértek.

Lydia kinyitotta a száját, becsukta, majd végre megtalálta a hangját.

- Nos… én az éjszakai szellemjárásra gondoltam, de ez is jó lesz, legalább felébredtek addig. Részleteket. Most.

Allison nem nézett föl a tányérjából, annak ellenére, hogy már minden szempár rá szegeződött az asztalnál.

- Nem mondta szó szerint, hogy ő volt az a vérfarkas, akibe beleszeretett fiatalkorában, de ijesztően beleillik Peter a képbe, amit elmondott. Bár nem tudom, hogy volt-e felesége, gyerekei, de…

- Volt – szakította félbe Stiles, mire a figyelem felé fordult. – Derek mondta. Egy fia és egy lánya volt. A fiú…

- Velünk egyidős lenne – fejezte be halkan Scott.

Csönd ült az asztal köré, és hiába volt körös-körül a tipikus ebédlő-zaj, mintha az egész egy függöny mögül szűrődött volna be közéjük.

Lydia evőeszközei csörrentek a tányérján, ahogy letette őket, és az állát megtámasztotta összefont ujjain.

- Azért nem tudom hibáztatni az apádat. Nem sokáig volt már itt Jackson, miután vérfarkas lett, de amíg itt volt… – elmosolyodott, teljesen félreérthetetlen mosollyal.

Allison is felkuncogott, majd eltakarta a szemeit az egyik kezével.

- Nem volt szükségem erre a képre, Lydia, köszönöm.

A vörös hajú lány elmosolyodott, ismét, majd visszavette a kezébe a villáját.

- Most, hogy sikeresen felébredt mindenki, kérem az információkat a szellemjárásról. Utána kiagyalhatjuk, mit kezdünk a másik információval.

Derek hálószobájának padlója úgy nézett ki, mint ahogy általában Stiles apjának az asztala szokott. Fényképek az áldozatokról (a facebookról nyomtatta ki), fénykép a házukról (Stiles nem akarta tudni Derek azokat honnan hozta), és jegyzetek az apja és Melissa által összeszedett vallomásokból.

- Négy halott. Ebből kettőről biztosnak tűnik, hogy a zuhanás ölte meg őket. A másik kettő nem szenvedett akkora fizikai sérüléseket, hogy ebbe belehaljanak. Mivel nem találtak dulakodásra utaló jeleket, öngyilkosságként lesznek alighanem lezárva hivatalosan.

Az ingujjai fel voltak tűrve a könyökéig, és rágcsálta a kezében lévő tollat. Derek a falnál állt, szintén a gondolataiba mélyedve.

- Öt célpontjuk lett volna akkor veled együtt.

- Vagy mindenképp kellett a négy, és miután én életben maradtam, mentek tovább.

Derek ellökte magát a faltól és közelebb sétált, tekintetét a képeken tartva.

- Öt célpont, valamennyien az ablakon repültetek ki. Nem volt jele a szobában dulakodásnak.

- Esélyem se volt, szellem létére erősebb volt, mint amilyet bármikor korábban tapasztaltam. És folyamatosan vérfarkasokkal lógok.

Csak egy kurta biccentés jött válaszul, Derek viszont nem nézett fel rá, úgy folytatta.

- És ha megnézed a szobákat, ahonnan kiestek, mindegyik ablak nyugat felé néz. Amikor kicsi voltam, a nyugatra néző ablakokat mindig bezártuk.

- Miért?

- Az anyám sose mondta miért. Azt mondta, távol tartja a rossz szellemeket. Gondolhattam volna, hogy szó szerint érti.

Stiles hümmögött, tovább rágcsálva a tollat.

- Merről jöttek az árnyak? – Derek felvont szemöldökére kivette a szájából a tollat, és azzal kezdett gesztikulálni. – Merről jöttek az égen? Keletről mentek nyugatra, és visszafordultak a nyitott ablakokhoz, vagy nyugatról mentek keletre, és az útjukba eső ablakokba szálltak be?

- Számít?

- Ki tudja? És van még valami – Stiles itt rámutatott Derekre a tollal. – Egészen biztos vagyok benne, hogy az én ablakom nem volt nyitva. Már kezd hűvös lenni, és én nagyon nem bírom a hideget. Apa meg nem megy be a szobámba kinyitni azt. És egy másik áldozat családja is azt mondta a rendőröknek, hogy kizárt, hogy kinyitotta volna azt az ablakot. A tetőtérben volt az az ablak, és az áldozat rettegett a magasságtól – még az ablakhoz se tudott ott odasétálni, nemhogy kinyissa. Ezek a szellemek pontosan tudják, mit akarnak.

Derek összefonta a mellkasa előtt a karjait, és ujjaival elgondolkozva dobolt a könyökén.

- A legnagyobb különbség közted és a többi áldozat között az, hogy téged nem tudtak lerántani a földre.

Stiles bólintott, majd négykézlábra ereszkedett, és végre hasznát vette az agyonrágcsált tollnak – elkezdte bekarikázni az időpontokat a jegyzeteken.

- Az összes támadás éjjel tizenegy és hajnal egy között történt. Heh, miért nem lep még. Éjfél…

Leült törökülésbe a földre, ismét rágcsálni kezdve a tollat.

A szeme sarkából látta, hogy Derek mozdult, és Stilesban elpattant valami.

- Lennél kedves nem úgy kerülgetni mintha egy kihalóban lévő faj utolsó példánya lennék?

Derek megdermedt, láthatóan nem számított erre a felcsattanásra.

Helyes.

Stiles felnézett rá, szúrós szemekkel, és ismételten felé gesztikulált a tollal.

- Kiestem az ablakon. Boyd elkapott. Ennyi. Ennél veszélyesebb helyzeteket is túléltem már. Ha most lesüllyedsz egy „törékeny ember vagy” krízisbe, esküszöm ezúttal én doblak ki az ablakon téged, és meglátjuk, hogy talpra esel-e.

Csönd ült a szobába, miközben Stiles szinte pislogás nélkül nézett Derekre, aki viszont nem nézett rá pár hosszúnak tűnő percig.

Aztán végül Derek kifújta a levegőt és megrázta a fejét.

- A macskák esnek talpra, Stiles, nem a farkasok.

Stiles halványan elmosolyodott, és ismét rágni kezdte a tollat.

- És még mindig nem tudom, hogy léteznek-e vérmacskák, és ha igen, felkergeted-e őket a fára.

- És nem is fogod megtudni.

Derek mosolya halvány volt, és könnyed hanglejtése ellenére még mindig tele aggodalommal – de leült végül Stiles mellé a földre, átdobta egyik karját a vállain, és gyengéd csókot adott a fiú homlokára.

Chris Argentről a legtöbben nem gondolták volna, hogy hosszú percekig álljon a sajtpulttal szemben, azon gondolkozva, hogy mégis melyikből vegyen.

Amikor Allison felírta a listájára, hogy sajtot vegyen, azt nem írta oda, hogy milyet.

Egy sóhajjal felvette az egyik sajtot a pultról. Úgyis mindegy, nem?

- Ugye ezt nem gondoltad komolyan.

Vagy nem.

Peter felvonta a fél szemöldökét, és egy lendülettel kikapta a kosárból a bort, a másik kezével meg Chris kezéből a sajtot.

- Rizling és camembert együtt? Komolyan, Chris? Komolyan?

Megforgatta a szemeit, és összefonta a mellkasa előtt a karjait.

- Azt hittem, csak ruhatippekben vagy otthon, Hale.

- Azzal kapcsolatban is lenne egy-két szavam hozzád. Ki mondta neked, hogy a vörösnek ez az árnyalata jól áll neked? A szobám sarkában jobban nézne ki.

Chrisnek reagálni se volt ideje, Peter felsóhajtott, és hátrahajtotta a fejét.

- Ignoráljuk azt, hogy pontosan látlak titeket a szemem sarkából. Azt is, hogy még a sajtszag se tud titeket elfedni. De hogy még csöndben se tudtok maradni…

- Tessék…?

Az, hogy Chris össze volt zavarodva, az enyhe kifejezés volt. Peter még mindig hátrahajtotta a fejét (és fene essen belé meg abba a hosszú nyakába), de kinyitotta a szemeit, tekintetük újból találkozott, Peter csak a fejével az egyik irányba bökött.

Amikor Chris arra fordult, hirtelen olyan érzése lett, mintha egy romantikus komédiában szerepelne.

(Nem mert bővebben belegondolni ennek az implikációiba.)

A sor végén a beacon hillsi vérfarkas-balhéba-belefolyó fiatalok nagy része ott sorakozott, fejüket kidugva a polc mögül, mintha az elrejtené őket.

(Nem vallotta volna be, hogy az első gondolata az volt, hogy a falkaként gondolt rájuk.)

(Elvégre még mindig nem voltak egy falka tagjai mind… ugye…?)

Stiles elég egyértelműen a földön hasalt, Scott és Isaac pedig fölötte támaszkodva kandikáltak kifelé. Hármójuk közül egyedül Scottban volt annyi, hogy próbáljon úgy tenni, mint aki szégyelli magát. Nem túl sikeresen, de a próbálkozás megvolt. A fölöttük figyelő Allison elmosolyodott, még integetve is nekik kicsit, Lydiáról pedig sütött az, hogy tökéletesen elégedett a helyzettel. Danny és Boyd, mindenki fölött néztek ki, amolyan „minket ne okoljanak, mi csak látni akartuk mi sül ki ebből”-arckifejezéssel. Aztán ők is tűntek el először, követve őket Lydia, Allison megragadta a két kedvese grabancát, és úgy húzta vissza őket. Stilest pedig minden bizonnyal a lábánál fogva húzta vissza valaki.

Chris sűrűn pislogva fordult vissza Peter felé.

- Ez most tényleg megtörtént?

Peter bólintott, és egy könnyed mozdulattal visszarakta a camembertet a helyére, és elkezdett keresgélni a többi sajt között.

- Az embernek még olyan érzése lehet, hogy direkt arra számítottak, hogy összefutunk itt. Csak nem meséltél véletlenül Allisonnak a múltunkról?

Chris felvonta a fél szemöldökét.

- Miért, talán baj?

- Dehogyis. Viszont ez megmagyaráz pár dolgot

- Mint például?

- Például, hogy könnyen lehet, hogy össze akarnak hozni minket – Peter kihúzta magát, Chris felé nyújtva egy másik darab sajtot. – Tessék. Rizling mellé kéksajtot.

Chris nem hitte volna, hogy lehet valakire gyilkos szemekkel nézni, miközben kikapja az illető kezéből a sajtot és az üveg bort

De ő igenis megpróbálta.

Azzal együtt, hogy megpróbálta méltóságteljesen és fenyegetően eltolni a bevásárlókosarat.

Peter nevetése pedig még sokáig visszhangzott a fülében.

Stiles szívesen megmondta volna később a sorban állva Chris Argentnek, hogy abszolút nem az ő ötlete volt, de tényleg.

(És ez az igazság. Stiles csak éppen bármibe belemegy, aminek meg van az esélye, hogy Petert kényelmetlenül érinti.)

(Nem tudhatták, hogy Mr. Argentet rosszabbul fogja érinteni, na.)

Egyedül sétált végig az utcákon – a Jeep már megint szervizben volt (az öreglányra nagyon oda kellett már figyelni), és bár a többiek felajánlották, hogy hazaviszik, nem volt hajlandó.

Zsebre vágott kezekkel sétált az utcán, miközben már határozottan sötétedett. A város eléggé kihalt volt… bár nem is csoda. Ami ebben a városban történt az elmúlt évben, az bárkinek sok lett volna.

Egy sóhajjal felnézett a sötétedő égboltra, és hirtelen megtorpant attól, amit látott.

Egyetlen árnyék sietett végig az égen… ami pár nappal ezelőtt tömegesen volt, most egyetlen egy

Villámgyorsan lepillantott az órájára – még közelében sem jártak az éjjel tizenegynek, mégis…

Mégis.

Felgyorsította a lépteit, és futni kezdett, tekintetét az égen tartva, követve az árnyalak mozgását.

Gyorsabb volt nála, ezért határozottan szaporáznia kellett a lépteit, és nem is figyelt maga elé. Kétszer majdnem lámpaoszlopnak ment egyszer egy autónak rá kellett taposnia a fékre, hogy el ne üsse, és négyszer majdnem orra bukott, de nem állt meg.

És persze csak akkor állt meg, amikor nekiütközött egy másik testnek.

Persze futhatott volna tovább, bocsánatot kérve, de erős kar elkapta, magához szorította, és mintha egy bot is odaszorult volna a hátának.

Ó, a francba.

Automatikusan a pulcsija zsebében lévő sokkolóhoz nyúlt, de fogva tartója csak ciccegéssel válaszolt.

- A helyedben nem tenném. Tízezer volt van abban a sokkolóban, és én felgyógyulok tőle. Te nem. És mivel ilyen közel vagyunk egymáshoz…

(Újra és újra elgondolkozott, hogy az első találkozásukkor hogy tudta meglepni Deucaliont. Azóta már számtalanszor látta a félelmetes reflexeit a farkasnak.)

(Az egyetlen logikus magyarázat, hogy akkor is… hagyta neki.)

(Csak a miértre nem volt válasz.)

(És Stiles hamarabb harapná le a nyelvét, minthogy rákérdezzen.)

Deucalion szabad keze felfutott Stiles hátán, megállapodva a nyakán, és ő csak érezte a hegyes karmokat, ahogy végigfutottak a bőrén finoman, nem sértve fel.

- Elengedhetnél igazán. Van valami, aminek éppen utánanéztem. Lehet, hogy téged nem foglalkoztat a sok haláleset, de…

- Igen, hallottam. Kiestél az ablakon. Akarsz hallani valami érdekeset?

Nem. Stiles nagyon nem akart, de Deucalion közel hajolt hozzá, és érezte az idősebb férfi lélegzetét a nyakán, és szokásához nem híven nem nagyon jött ki hang a torkán.

- Kalit is kirántották az ablakon. Egy régi Bétája jelent meg… fiatal Alfa volt még, és az a Béta át akarta harapni a torkát, hát Kalinak kellett ezt megtennie. Mit gondolsz, belehalt?

- Ha így kérdezed, minden bizonnyal nem. Pedig gondolom nem esett talpra.

Deucalion kuncogott, és Stiles csak azt kívánta, engedje már el, mert nem akarta a lélegzetét érezni a bőrén.

- Egy vérfarkast ennél nehezebb megölni. És ez tudod, felveti a kérdést, Stiles.

- Azt, hogy mennyi kétszer kettő? Öt.

Tudta mi lesz a kérdés.

Bár ne tudta volna.

- Itt vagy emberként, vérfarkasokkal körbevéve, Stiles… miért nem vagy még vérfarkas?

- Nem szeretnék ennél is szőrösebb lenni. Már így is furcsa, hogy megnőtt a hajam…

Elakadt a lélegzete, amikor megérezte a nyakánál Deucalion fogát.

Megdermedt, teljesen, és a szívverése még kaotikusabbá fordult. Szinte érezte, ahogy az Alfa elmosolyodik, majd még lejjebb futtatta a bőrén a fogát. Stiles gerincén végigfutott a hideg, és mozdulni sem mert, mert ha megmozdul, akkor azok a tűhegyes fogak felsértik a bőrét, és…

- Nem tenném a helyedben

Teljes bizonyossággal mondhatjuk, hogy Stiles még sose örült ennyire Peter Hale hangjának.

Ezzel csak annyi volt a gond, hogy Deucalion alighanem jóval hamarabb tudta, hogy Peter jönni fog, és kicsit sem érdekelte.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy Stiles ne használhatná ki a helyzetét.

Csak ezzel az volt a gáz, hogy amikor gyomron vágta Deucaliont, az neki jobban fájt, mint a farkasnak.

Deucalion arra azért nem számított, hogy Stiles ennyire őrült lesz, és annyira enyhült a szorítása, hogy Stiles kicsúszhatott a fogai alól, de Deucalion karjai erősen rászorultak Stiles alkarjára, és…

Reccs.

Felkiáltott a fájdalomtól, Peter pedig mellette termett, és erőset rántott Stileson, kiszabadítva Deucalion karjaiból végre. Viszont ennek köszönhetően a keze megint megreccsent, a fájdalom pedig szinte végignyilallt Stiles egész karján.

A fájdalomtól könnybe lábadtak a szemei, és csak Peter körvonalait látta, ahogy úgy mozdult, gyorsan és fürgén, hogy végig Deucalion és Stiles között legyen. Aztán újabb farkasmorgás ütötte meg a fülét, Stiles viszont csak lerogyott a földre, a karját magához szorítva annyira, hogy azért ne fájjon annyira.

Nem tudta volna megmondani, mikor ütötte meg a fülét Derek hangja.

- Stiles? Stiles!

- Eltörte a karomat. Ez a rohadék eltörte a karomat.

Derek élesen vett levegőt, Stiles határozottan érezte, és már-már azon kezdett aggódni, hogy nehogy pánikrohamot kapjon itt mellette.

Viszont amikor Derek keze rácsúszott a karjára, érezte, ahogy a fájdalom lassan tompulni kezdett.

- Elég jól viseled, amit megtudtál.

Allison lepillantott Scottra, akinek a feje az ölében pihent, a lány ujjai pedig szinte teljesen eltűntek a göndörödő tincsek között.

- Mire gondolsz?

- Hát… apádra és Peterre. Amikor anyámat vitte el vacsorázni, én megpróbáltam rácsapni az ajtót. És utána megkértem Stilest, hogy hajtson bele a kocsijukba.

Érezte, ahogy Isaac belekuncog a nyakába. A fiú mögötte ült, a fejét Allison vállára hajtva, és úgy cirógatva Scott bőrét is, ahogy elérte.

- Azért az én esetem kicsit más. Apa pontosan tudja, hogy Peter…

- Pszichopata?

- Hát, azt akartam mondani, hogy instabil, de…

Scott féloldalasan elmosolyodott, kinyújtotta a kezét, és átkarolva Allison vállát, lehúzta magához a lányt. Aminek persze az lett a vége, hogy Isaac is hajolt utánuk.

Ezt persze kisebb helyezkedés követte, ugyanis Allison azért nem akarta, hogy teljesen kitekeredjen, de a végén sikerült kényelmes helyzetet felvenniük. Vagyis Allison ráhasalt Scottra, Isaac pedig őrá, így mindkettőjükön rajta feküdt.

Farkasszendvics.

Nem mintha Allisont zavarta volna. Sőt.

- Csak… anya meghalt. És ha Peter boldoggá tudná tenni…

Elhallgatott, felsóhajtva, tovább játszadozva Scott hajtincseivel.

- Nem mondom, hogy… örülök, hogy Peter az. Elvégre…

Még hónapokkal később se tudta kimondani.

(Hogy mit tett Peter Kate-el.)

(Hogy mit tett Kate vele.)

(És hogy ők mit tettek Peterrel.)

- Szóval, nem mondom, hogy nem fogom a szememet rajta tartani, ha… lesz köztük valami. De nem fogom megakadályozni, ha… tényleg.

Az éjszaka hátralévő része Stiles számára meglehetősen kaotikus volt. Derek elvitte a kórházba, ahol először is nagyon hatásosan el kellett játszania, hogy nagyon fáj a karja. Ezzel csak az volt a gond, hogy amint kicsit megrándult Stiles karja a fájdalomtól Derek vérfarkasból átment fájdalompiócává.

Mármint amíg Melissa McCall ki nem zavarta a folyosóra, hogy ne keringjen már ott, mint az a bizonyos hold, ami olyan nagy hatással van rájuk.

Utána meg az apja robogott be nagy lendülettel.

És mire Melissának sikerült őt is lenyugtatnia, jött Scott, Isaac és Allison.

Mire Melissa már csak olyan gyilkos szemekkel nézett rájuk, hogy már szólnia se kellett, szó nélkül kiültek Derek és a Sheriff mellé a folyosóra.

- Az isten sze… ha még valaki piócát játszik esküszöm, hogy kőriságyban fogok aludni.

Sajnos a fenyegetései süket fülekre találtak.

Megint.

- Nem kell úgy viselkedned, mintha bármikor összetörhetnék.

Derek egyedül maradt a szobájában, Stiles ágyán ülve, kezét a begipszelt karon nyugtatva.

- …és ha azt mondod, hogy de milyen törékeny vagyok, orrba váglak. Gipszes kézzel nagyot ütök.

Halvány mosoly jelent meg Derek arcán, ahogy fölnézett rá.

- Kijutottál Deucalion kezéből egyetlen törött csonttal. Amint Peter megjelent, és azzal megláttad a kijutat, megszabadultál tőle.

Stiles felvonta a szemöldökét.

- Igen, erről beszélek.

Derek mosolyogva előrehajolt, megcsókolta, Stiles pedig csak behunyta a szemeit, szabad kezével átkarolva Derek nyakát.

Amikor véget ért a csók, Derek csak végigsimított Stiles arcán.

- De ez nem jelenti azt, hogy hagyom, hogy fájdalmaid legyenek, ha ki tudom kerülni.

Amint meglátta, hogy Derek erei finoman feketébe fordultak, Stiles lendítette a begipszelt kezét Derek arca felé.

Persze nevetve kitért előle, és a párnák elől is, amikkel Stiles utána megsorozta.

- Szerintem rendezzünk Mr. Argentnek és Peternek vakrandit.

Stiles felnyögött, és ránézett Lydiára, hagyva, hogy Isaac tovább firkálgasson a gipszére.

- Szerintem abban a pillanatban, hogy felvetjük nekik, tudnák, hogy mire készülünk.

- Ez nem jelenti azt, hogy ne tehetnénk meg.

Az étteremben ültek, a szokásos asztaluknál, és Stiles begipszelt karja már tele volt autogramokkal és firkákkal. Stiles pedig hálát adott az égnek kivételesen, hogy Jackson még nem került elő, és nem kerültek egyelőre még péniszek a gipszre.

- Nem azért, de nem a szellemjárással kéne foglalkoznunk Chris Argent és Peter Hale szerelmi élete helyett?

Hát igen, mindig is Danny volt a józanság hangja a környéken.

Lydia hátradobta a haját a válla mögé, és beleharapott az almájába.

- A tippem a Sluagh.

- Slag?

- Nem, Scott, nem slag. Sluagh. A kelta mitológiában bűnös lelkek, akiket nem fogadott be a túlvilág, ezért a nyugatra nyíló ablakokon át elviszik a holtak lelkeit.

Stiles elgondolkozva böködte villájával a krumplikat.

(Francokat abba, hogy jobbkezes volt, bal kézzel jóval szerencsétlenebb mint általában.)

(Ha valaha is elfogadja a harapást Derektől az csakis azért lesz, hogy sose szerencsétlenkedjen többet így.)

(És ez hetekig így lesz.)

- Nem tudom. A szerelő lehet, hogy seggfej volt, de nem mondhatni olyan bűnös léleknek. Ráadásul én határozottan élek, szóval…

Lydia bólintott.

- Pontosan, de mégis ez a legenda áll legközelebb ahhoz, amit tapasztalunk. Úgy értem az eredeti dél-amerikai mondavilágban a Kanima egy vérjaguár, és… gondolom értetek mire célzok.

Csöndben a gondolataikba meredtek, majd Stiles bólintott

- Arra, hogy amint Jackson visszajön, hívhatom vércicának?

Mosoly volt a válasz, majd Lydia áthajolt az asztal fölött.

- Adj egy vörös tollat, Stiles, én még nem rajzoltam neked.

Az apja nem volt hajlandó elengedni gyalog a Hale-házhoz iskola után, márpedig ő mindenképp menni akart. Hosszas telefonálások, egyezkedések után a végeredmény az lett, hogy Derek érte jött.

Egy könnyednek szánt, valójában nagyon kínosan kinéző mozdulattal bedobta a Camaro alig létező hátsó ülésére, és helyet foglalt Derek mellett.

- Lydiának van ötlete, hogy mi lehet a szellem-szituációnk. Elmennek Scottékkal Deatonnél rákérdezni, hogy mit lehet tenni, ha tényleg azok-e. Allison meg az apjánál kérdez rá. Teneked mond valamit az, hogy Sluagh?

Derek gázt adott, de közben lassan megrázta a fejét.

- Nem hallottam.

- Márpedig könnyen lehet, hogy azért zárták a szüleid az ablakot gyerekkorodban. Hacsak persze nem voltál már ilyen akrobatikus személyiség, aki kimászott az ablakokon. Ami nem lepne meg.

Kicsit sem meglepő módon Derek válasza a megjegyzéseire csak annyi volt, hogy felvonta a szemöldökét.

A Hale-házhoz érve mire Stiles elfordult, és bezárta maga mögött az ajtót, persze, hogy történt valami.

Derek megdermedt, felemelte a fejét, és Stiles biztosra vette, hogy ha tényleges farkas lenne, akkor szimatolna, és hegyezné a füleit.

- Derek…?

- Túl nagy a huzat. Nem voltak nyitva hagyva az ablakok, amikor elmentem.

Stiles gyomra elnehezült a szavakra, és nagy nehezen nyelt egyet.

- Talán Peter…?

Be se kellett fejeznie, tudta a válasz. Derek pedig meg sem rázta a fejét, mert tudta, hogy Stiles is tudja.

És persze mielőtt Stiles megmozdulhatott volna, Derek már fenn volt a lépcső tetején.

- Erről beszéltem. Felvágós. Használsz te egyáltalán lépcsőket?

Nem akart belegondolni, mi fogja őket várni odafent.

Vagy ki.

(Nem volt éjszaka, nem kellett volna itt lennie bárminek is, de már tegnap is korábban jelent meg egy, és…)

Alighanem Derek hagyta, hogy utolérje, de jelenleg ez egy kicsikét se tudta zavarni.

(Vérfarkasoknál aranyszabály, ha ember vagy: ha utoléred őket, lehagyod őket, legyőzöd őket, akkor hagyták magukat.)

Derek szobája előtt álltak meg, hát hol máshol is történt volna valami. És Derek benyitott.

Amikor Stiles meglátta a szobában álló szellemalakot, furcsa módon már meg se lepődött.

Kate Argent hiába volt beszürkülve nem attól rázta ki a hideg Stilest, nem.

Sokkal inkább az önelégült mosolytól az arcán.

- Helló Derek. És… ó.

Stiles nem tudta hova tenni Kate arckifejezését, amikor a tekintetük találkozott, de nem tetszett neki

Alighanem Dereknek se, tekintve, hogy megpróbálta eltakarni Stilest Kate elől. Nem sok sikerrel, ugyanis Stilesnak esze ágában sem volt bujkálni, és jó kezével szorította Derek karját.

(Logikusan tudta, hogy Dereknek több esélye lenne. Tudta, hogy ha Kali is túlélte a támadást, Derek is túlélné. Ő nem biztos.)

(De semmiképp nem akarta, hogy Kate Argent még egyszer hozzáérjen Derekhez.)

- Mit akarsz, Kate?

Kate elmosolyodott, zsebre vágva a kezeit, és úgy indult el lassan feléjük.

Ugyanazt a ruhát viselte, amit a halálakor.

(Legalább a torka nem volt feltépve.)

- Beszélgetni. Nem tanultál a leckéből, és megint embert engedtél az ágyadba? Ejnye Derek, azt hinné az ember, hogy ha egyszer megégetted magad, utána nem fogsz megint a tűzzel játszani.

Stiles megmozdult, Derek elé lépve, érezte, ahogy a vállait megszorítja Derek, és kicsit mintha a karmokat is érezte volna, de ezúttal nem érdekelte.

- Oh, ez nagyon édes. Tudod megértelek, Dereknek már akkor is nagyon mentek a dolgok, amikor veled egyidős volt. És ugyanúgy veszélybe sodor, mint én sodortam őt. Talán ki tudja, ha apa nem úgy nevel, ahogy…

- Azt hiszed, érdekel?

Kate félrehajtotta a fejét csodálkozva, Stiles viszont nem fejezte be.

- Nem tud érdekelni, hogy a pszichopata apád mire nevelt. Nem érdekel a „Kate ébredése” moziváltozata. Csak azért, mert tudsz fegyvert fogni, és elsütni, nem jogosít fel arra, hogy majdnem egy teljes családot kiirts.

Egy mosoly volt a válasz, ismét.

- A „majdnem” a probléma itt csak.

Stiles nyelt egyet, miközben látta, hogy Kate áthelyezi a testsúlyát, mindkét lábára, mint egy ugrásra készülő vadállat.

Aztán a következő pillanatban hűvös hang hallatszódott Stiles és Derek mögül.

- Hasra.

Derek persze azonnal mozdult, földre rántva Stilest is, azért próbálva nem ráesni a fiúra teljesen.

Chris Argent pedig rezzenéstelen arccal elsütötte a kezében lévő shotgunt.

Kősó és levendula együtt, mint ahogy kiderült, hatásos a visszajáró szellemek ellen.

Chris és Deaton összehasonlítva az egyéni jegyzeteiket rájöttek, hogy miként lehet tartósan távol tartani őket a várostól – gyakorlatilag kisebb dobozokat kellett elásniuk minden a városba bevezető úthoz, a várostól számított első kereszteződéshez

Persze a dobozban volt só, levendula, és Stiles nem igazán akarta tudni mi még.

(Hazugság. Akarta, és megtudta.)

(És csak Scottnak mondta később, hogy „nem, nem akarod tudni, haver, bízz bennem, elég, hogy én tudom.”)

Azt nem tudták miért épp most jöttek a városba – de Chris leadta a drótot a vadász-ismerőseinek, hogy figyeljenek, és biztosítsák be a saját városaikat a Sluagh ellen.

Biztos, ami biztos.

Teliholdkor kellett elásniuk a dobozokat, hogy biztosan működjenek – még szerencse, hogy a farkasok már belejöttek abba, miként is kontrollálják magukat.

Stiles Derekkel tartott, az erdei bevezető úton keresztül. Jó kezében zseblámpát szorongatott, a doboz pedig Dereknél volt, és némán sétáltak végig az út mentén.

Csöndben voltak, és ha valamit Stiles, annak ellenére, amit gondoltak róla, igazából nem zavarta őt a csend. Szeretett Derekkel néha csöndben lenni, csak úgy… lenni, és nem beszélni.

De ezt a fajta csendet nem szerette. A „Kate-csendet”.

- Nem vagy olyan, mint Kate.

Derek megtorpant, ránézett, és hiába látta már Stiles ilyes sebezhető tekintettel, attól nem gyűlölte kevésbé.

- Az egyetlen közös pont a két kapcsolat között az, hogy ugyanakkora a korkülönbség közted és köztem, mint Kate és közted volt. Tekintve, hogy nem te sodorsz veszélybe, hanem a saját fejem után megyek, és tudtommal nem akarod az apámra se rágyújtani a házat… szóval nem vagy olyan, mint Kate.

- Az apád se nagyon örült annak, ami kettőnk között van.

Stiles felsóhajtott, és jó kezével beletúrt a hajába.

- Nézd, apa sokat aggódik miattam, ez a szülők dolga. Kicsit tartott tőle eleinte, hogy mocskosul ki fogsz használni, de azt hiszem… azt hiszem sikerült megnyugtatnom. Tekintve, hogy még nem is volt szó kihasználásról. Amit mondjuk nem bánnék.

- Stiles…

- Hé, te is tudod, hogy mennyire nagyon nem bánnám. De sebaj, türelmes vagyok, többé-kevésbé. Erre van a kezem, hogy kibírjam, ha kiszívod a nyakamat, de deréktól lefelé meg szinte hozzám se érsz.

Derek arcán megjelent egy mosoly, és közelebb lépett Stileshoz. Átkarolta egyik karjával a derekát, másik keze pedig leszaladt Stiles oldalán, és a combjának a hátsó felén csúsztatta fel, lassan. Stiles lélegzete elakadt, ajkai szétnyíltak, Derek meg erre persze előrehajolt, finoman megharapva Stiles ajkát.

A rohadék.

- Tessék. Már nem mondhatod, hogy deréktól lefelé hozzád sem érek.

Stiles számára igen nagy volt a kísértés, hogy orrba vágja Dereket, de azzal úgyis csak annyit ért volna el, hogy a másik kezét is eltöri.

- Utállak, ugye tudod?

Derek arcáról eltűnt a mosoly, és csak lágyan megcsókolta Stiles nyakát, mielőtt elengedte volna.

- Tudom.

Persze Stiles tudta, hogy még azon az éjjel meg kellett tenniük az utat az elágazásig.

De ez nem tartotta vissza attól, hogy bal kezével kinyúljon Derek után, visszahúzza magához, és hosszan megcsókolja.

És abból, ahogy Derek magához szorította, figyelve arra, hogy azért ne legyen túl erős a szorítása, nos ebből arra következtetett Stiles, hogy azért Derek maga se sietett igazán.