Family of Choice

Fandom: Supernatural/Teen Wolf
Párosítás: Isaac/Adam

Régóta agyalok ilyesfajta crossoveren, és akkor már kihasználtam azt, hogy Adam miatt még mindig keserű szájízem van. Teen Wolf canonban 2. évad után járunk, Supernatural canonban pedig 5. után, de azért pár év már eltelt (de későbbi Supernatural-eseményekre nincs utalás).

- Winchester.

Megnyalta a szája szélét idegesen, és elkezdett hátrálni a vörös szemű lény elől.

- Milligan.

És persze, hogy kijavította. Ő nem Winchester. Nem Winchester.

A vörös szemű férfi elvigyorodott, tűhegyes fogai megvillantak a fák között beszűrődő hold fényében.

- John Winchester fia vagy, nem?

Hányan veszik még célkeresztbe emiatt?

Nem válaszolt, a férfi vigyora pedig egy pillanatra se rendült meg.

Futhatott volna. Csak éppen ott volt a többi vörös szempár, körbevéve őt a fák között.

Az, aki beszélt, minden valószínűség szerint a vezetőjük, lepillantott a karórájára.

- Szeretsz fogócskázni, Winchester?

Körbepillantott, megpróbálva felmérni a lehetséges menekülési útvonalakat.

Nem volt igazán.

- Egyenlő esélyekkel, talán.

Nevetés hulláma söpört végig a vörös szeműeken, és nem, határozottan nem nyugtatta meg, hogy kapna egyenlő esélyeket.

A vezetőjük szólalt meg ismét.

- Negyed órád van, kis Winchester, hogy fuss, amerre tudsz. Aztán indulunk.

- És mi lesz, ha elkaptok?

A tűhegyes fogak megint megvillantak.

- Sok fajtársunk halt meg a családod miatt, kis Winchester.

Körbenézett, még egyszer, a vörös szemeken, majd megfordult, és rohanni kezdett az ellenkező irányba.

El kellett futna két másik vörös szemű alak között, de egyikük se mozdult.

Tizenöt perc.

Nem tudta mióta futott, és azt se tudta, hogy hova.

Mondjuk segített volna, ha tudja, hogy hol van, alapból, azon kívül, hogy egy erdőben.

Ha legalább tudná, hogy merre van a civilizáció, merre kell futnia, hol bújhat el, meg hogy egyáltalán mik üldözik.

Minek van értelme? Futni tovább, vagy elrejtőzni?

Amikor valahol a távolban farkasüvöltést hallott, felgyorsította a lépteit.

Odafent telihold. Vörös szempár, nem emberek, tűhegyes fogak.

(Ha angyalok vannak, és démonok, ki tudja, hogy…)

Egy pillanatra torpant csak meg, amikor meglátta a roskadozó házat.

Ez a pillanat elég volt ahhoz, hogy oldalról elkapja valaki, és nekiszorítsa egy fának a torkánál fogva.

Vörös szempár.

Tűhegyes fogak.

- Ki vagy te és mit keresel itt?!

…oh.

Levegő után kapkodott, odakapott a torkához szoruló, érezhetően karmos kézhez. Mintha a férfi észrevette volna a hibáját, elengedte a fiú torkát, mire ő körbepislogott.

- Te nem velük vagy…?

A férfi felvonta a szemöldökét.

- Kikkel?

Ekkor felhangzott a farkasvonyítás ismét, és a férfi arra fordult, majd vissza a fiúhoz.

- Utánad jönnek?

Bólintott.

- Miért?

- Nem… nem tudom.

A szempár, ami már normális, zöld színt öltött az előbb, megint vörösen izzott fel.

- Most ezt az első hazugságot elnéztem. A következőnél itt hagylak nekik vacsorára. Tehát?

Kész, vége, elpattant benne valami erre, és mielőtt végiggondolhatná, hogy egy vörös szemű, hegyes fogú lényre csattan rá, már ki is szakad belőle amit mondani akar.

- Hogy miért!? Azért, mert az apám nem bírt megmaradni a felesége halála után, és szent misszióba kezdett kiirtani minden természetfeletti lényt. És mindkét fiát ugyanerre nevelte. És aztán, évekkel később beugrott egy városba, találkozott, egy fiatal nővel, és voila, megszülettem én. Csak éppen évente egyszer, ha láttam, és egészen addig fogalmam se volt arról, hogy mégis mi a francot dolgozott, amíg… szóval egy jó darabig nem. És most éles fogú pszichopaták fogócskáznak velem.

Mély levegőt vett, és a férfi csak figyelt, szinte pislogás nélkül.

Majd hirtelen mozdult, megragadta a fiú vállát, és szinte lelökte, lerántotta a földre, és fordult, a fiú elé fordulva.

És vele szemben már ott állt a vörös szeműek vezetője.

- Derek.

- Deucalion.

Oké, legalább már tudja a nevüket.

Deucalion mozdult volna, de Derek oldalra lépett, továbbra is blokkolva a fiút a másik elől.

- Nem fogod megölni a fiút.

- Mióta véded a vadászokat?

- A fiú nem vadász. Ráadásul ez még mindig az én területem. Semmi kedvem az Argenteket magamra uszítani.

- Szóval véded John Winchester fiát?

Derek felmordult, de nem válaszolt.

Csönd volt, és lassan Deucalion visszasétált az árnyak mögé.

Lassan fordult csak meg Derek, de kinyújtotta felé a kezét.

- Hogy hívnak?

Elfogadta a felé nyújtott kezet, és hagyta, hogy felsegítse.

- Adam.

~*~

- Miért ajánlod fel nekem?

Derek végignézett rajta az egész Deucalion-fiaskó után pár nappal.

- Nincs hova tartoznod, nem igaz?

Adam összeszorította a száját. Nem, nem volt hova mennie. Az anyja halott volt. A testvéreiről nem tudott semmit.

(Emlékezett, hogy Sam… Lucifer…? Nem, az már Sam volt, ő lerántotta őket a pokol mélyére, de utána semmi, képszakadás, csak Beacon Hillsben kelt fel.)

- És neked miért éri meg?

Derek összefonta mellkasa előtt a kezeit.

- Derek, ha akarod, hogy válaszoljak, legyél őszinte.

- Szükségem van több Bétára.

Becsukta a szemeit, nem nézett Derekre.

(Vajon mit olvasott ki a szívveréséből?)

Egyetlen további szó nélkül kitartotta a csuklóját Derek felé.

~*~

Őt már szállták meg korábban.

Az égette őt, és sikoltani akart, kitörni, hogy legyen vége, próbálta visszavonni a beleegyezését, sikítani a bátyjainak, hogy vegyék észre, hogy segítsenek…

Ijesztő, mennyire hasonlított erre a telihold.

Mióta csak belemélyesztette a csuklójába a fogait Derek, azóta érezte mintha valami mozgott volna a bőre alatt, a lelkében.

Valami, ami szerette volna grabancon ragadni Scottot, és elcibálni Derekhez, valami, ami menekült volna, amint meglátta Allisont. Valami, ami szerette volna Isaacet maga alá gyűrni, harcolni vele, hogy melyikük is az erősebb. Valami, ami szeretett volna mindig felugrani Boyd hátára, és az ő hátán végigmenni mindenhol. Valami, ami valahányszor Derek közelében volt, behúzta volna legszívesebben fülét-farkát.

A telihold hatására ez a valami teljesen átjárta.

Előrevetődött, fogaival Isaac felé kapva, de a láncai a falhoz fogták, és ő csak tépte magát előre, próbálva elkapni a falkatagját, aki nem volt kiláncolva oldalra, és ott maradt, kartávolságon kívül.

Aztán Isaac hirtelen előre vetődött, és a falnak szorította Adamet, ő pedig morgott, fogaival Isaac nyaka után kapva, de esélye sem volt elkapni őt. Isaac erősebb volt, tapasztaltabb, régebb óta farkas.

- Nincs semmi gond, Adam. Semmi gond.

~*~

Az, hogy újra kell járnia az utolsó gimis évét, nem olyan nagy gáz. Utána talán végre elmehet arra az orvosi egyetemre, amit annyira tervezett.

Vagy ki tudja, egy évet még marad utána. Dolgozni a városban, amíg Isaac és Boyd is végeznek.

Már ha nem késik el az iskolából.

Persze, amikor a kocsival befordult a parkolóba, már csak a legvégén volt hely, és eléggé ki is volt halva. Ó, hát ez nagyon remek.

Már fejben tervezte, hogy mit fog mondani Harrisnek, nem mintha annyira érdekelné, de sebaj, majd ül Stiles mellett büntetésben délután, elvégre Stiles meg biztosan kap majd büntetést.

Aztán a tekintete megakadt a fekete kocsin.

(Nem jártak olyan sokan kocsival az iskolába ahhoz, hogy ne vegyen észre idegen kocsit.)

Fekete, jól ápolt, de nem a Camaro, nem Derek kocsija, régebbi, és…

Riadtan felpillantott az ablakra, és mintha az egyikből megpillantotta volna Isaac rávillanó sárga szemeit (kíváncsian, érdeklődve, értetlenül), de Adam csak megrázta a fejét, gyorsan, majd a kezét a füléhez emelte, „hívj majd fel” mozdulattal.

Majd megfordult, és az ellenkező irányba kezdett futni, a kocsijával nem is törődve.

- A bátyáim a városban vannak.

Derek szemei vörösen izzottak fel, de nem szótl semmit, Adam pedig képtelen volt többet mondani, csak a földre rogyott, nehezen kapkodva a levegőt.

Isaac felhívta szünetben, de végül csak annyit mondott, hogy iskola után Boyddal együtt menjenek a raktárba – ott mondták el nekik az egészet.

Boyd mondta, hogy észrevették a két új helyettesítő tanárt az iskolában, de egyelőre nem tudnak róla, hogy kérdezősködtek volna.

Isaac vállalkozott, hogy szól Scottéknak.

Adam tekintetét látva az idősebb (? elvégre Adam évekkel idősebb volt nála, de fene tudja, hogy tért vissza, és Isaac régebb óta farkas egyébként is, hát farkasként idősebb) Béta elvigyorodott, közelebb lépett hozzá, egyetlen, karmos ujjával végigsimítva Adam arcán.

- Féltékeny vagy?

Erre már csak felmordult, és ellökte magától Isaac karját.

~*~

Egyszerűen nem ment iskolába. Nem kockáztathatta meg, inkább elment Deatonhöz, hogy segítsen elintézni, hogy legyen igazolása.

A kérdésre Deaton csak felvonta a szemöldökét, és Adam pontosan tudta, mik lesznek a következő szavai.

- Tudod Adam, tekintve hogy nem közismert az állapotod, nem hiszem, hogy ez állatorvosi igazolás megfelelne.

Adam csak felvonta a fél szemöldökét.

- És nem tud mindezek ellenére segíteni?

Deaton persze, hogy segít.

Ő is tudja, hogy a megmagyarázhatatlanul visszatért Adam túl sok kérdést vetne fel a két tapasztalt vadász szemében.

~*~

Keveset van a kis lakásban, amit bérel, a főbérlőjének feltűnt volna, hogy nem jár iskolába.

Inkább a raktárban mászkált, segített Dereknek és Peternek ahol tudott, amiben tudott. Rendbe kellett hozniuk a raktárt – Peter felvetette, hogy helyrehozhatnák a Hale házat, de Derek hallani sem akart róla, hát maradt ez a hely.

Iskola után persze jött a másik két Béta is.

Viszont az estéket is gyakran ott töltötte. Bár még nem lehetett igazán lakályosnak nevezni, még mindig inkább raktár volt, mint lakás, de Adam szeretett a szerelvényekben mászkálni, akár kinyújtózkodni ott amennyire tudott, és ott elaludni.

(A második ilyen alkalom után az egyik szerelvényt úgy találta, hogy az összes ülés ki volt szedve belőle, és valaki matracot terített el az aljára)

(Nem szólt semmit Dereknek, csak halványan rámosolygott.)

Néha Isaac mellé mászott. Elterült mellette, alig-alig ért hozzá, csak támaszkodott a könyökére, és halvány mosollyal a szája szegletében nézett rá, és beszélt.

Beszélt neki Ericáról („Hidd el, visszajön majd, és biztos bírni fogjátok egymást. Mármint amikor nem akarjátok majd kitépni egymás torkát”), arról, hogy ő volt Derek első Bétája („Mármint Jackson után. Ő külön eset. Ráadásul ő sincs már itt. Na őt nem biztos, hogy kedvelnéd.”), Scottról („Bírom a srácot, de olyan lassú néha”), meg úgy mindenről.

Ilyenkor Adam mindig Isaac hangjára alszik el, arra, hogy a másik farkas ujjai játszanak a karján, láthatatlan mintákat rajzolva a bőrére.

~*~

Egy hét után Derek közölte, hogy Adam nem hiányozhat többet az iskolából. Gyanút kelthet. Más tanároknak feltűnhet, és akkor meg pláne, hogy felfigyelnek majd rá a Winchesterek.

Egyedül ment, nem akarta, hogy a többiek körbedongják, és még inkább rá vonják a figyelmet.

Persze az első óra előtt, amikor sétált végig, a folyosó végén megpillantotta Samet.

A tekintetük összeakadt, Sam szemei elkerekedtek, és Adam szeretett volna elfordulni, tényleg el akart fordulni, de nem tudott.

(Egy pillanatra fájdalom fut végig a gerincén, mire megrándul, és beszorítja a szemeit, és lángok, lángok mindenütt. A lelkének egyik része szenved és egyszerűen csak ég, és a másik, a fiatalabbik része, a farkas a lelkében nyüszít, és menekülni akar, és menni az Alfájához, és…)

- Adam!

Az egyik pillanatban teljesen átjárta a fájdalom, aztán hirtelen két test csapódott belé két oldalról.

A szagukat hamarabb ismerte fel, mint hogy meglátta volna őket.

Isaac.

Scott.

Mire végre kinyitotta a szemeit, nem látta Samet. Helyette látta Boydot, Lydia meglebbenő vörös haját, és Stiles piros pulcsiját. Érezte Scott lélegzetét a nyakán, Isaac karmait finoman a karjában.

- Le kell nyugodnod.

Isaac csak lehelte a szavakat, de Adam pontosan hallotta.

(Hát persze. Nem változhat át az iskola közepén. Nem változhat át Sam előtt.)

(És a többiek tettek róla, hogy Sam Winchester még csak a sárgába forduló szemeit se lássa meg.)

Mély levegőt vett, lassan, alig-alig hallva, hogy a többiek mit magyaráztak, mivel terelték a figyelmet kicsit. Hogy mennyire hiányzott nekik Adam, és hogy de jó, hogy meggyógyult.

Amikor végre elengedték, Sam már nem volt ott, és furcsa módon Adamet ez kicsit se nyugtatta meg.

~*~

 Az utolsó óráig sikerült elkerülnie a következő találkozást. Ott viszont már előre sejtette mi lesz abból, hogy a teremben lévő többi farkas, és beavatott ember milyen mereven ültek.

Nem volt annál bizarrabb élmény, mint hogy Dean Winchester tanárként sétált be, és nézett végig a termen.

Tekintete egyből összeakadt Adamével, és arcán nem volt meglepődés, Sam már minden bizonnyal mondta neki.

(De Adam pontosan hallotta a szabálytalanná váló szívverését.)

- Mr. Milligan, itt maradna? Jó lenne átbeszélni a hiányzása pótlását.

Megtorpant, és vele együtt még többen is. Dean nem nézett fel rá, és Adam nem nézett körbe, de magán érezte a többiek tekintetét, és a néma kérdést.

(Kisegítsünk?)

- Hát persze.

(Nem kell.)

(Bár azért elnézte volna Dean arcát, amikor Isaac a vállára veti Adamet, és elrohan vele.)

Isaac sétált ki a teremből utoljára, és Adam ekkor nézett csak rá.

Csak egy pillantás, és ez elég volt ahhoz, hogy tudja –Isaac a közelben marad.

Ha baj van, Isaac gondolkozás nélkül beront majd a terembe, és kimenti onnan Adamet.

- Mi vagy te?

Adam felhorkantott a kérdésre. Ha tudná…

- Ez mindenesetre megválaszol valamit.

Dean tekintete nem enyhült meg, csak érdeklődve félrefordította kicsit a fejét.

- Legalább már tudom, hogy nem ti hoztatok fel odalentről. Hány évig is hagytatok lent?

Erre már picit megrándult a vadász arca, Adam pedig egy sóhajjal megrázta a fejét.

- Nem számít. Ez az egész nem számít. Most már szeretnék normális életet élni. Csak… hagyjatok békén.

Elfordult, és kisétált. Félig-meddig számított arra, hogy Dean utánakap. Hogy követeli, hogy mondja el mi ő. De semmi nem történt, és a folyosón Isaac csak mellé szegődött, némán, egy szó nélkül.

(És szerencse, hogy Dean nem hallhatta a szívverését a „normális élet” szavaknál.)

~*~ˇ

Aznap éjjel mindenki nyugtalan volt.

Derek teljesen szótlanul ült, kifelé nézve, mint aki arra várt, hogy mikor törnek be a Winchesterek. Boyd ott ült mellette. Adam bemászott a szokott helyére, és szinte meg sem lepődött, hogy Isaac is követte.

Hagyta, hogy Isaac átkarolja a derekánál, és magához ölelje hátulról. Egyetlen szót sem szólt, csak nyugtatta a kezeit falkatársa karjain, figyelt a szívverésére, a légzésére, miközben lassan álomba merült.

Álmában égett, de nem csak a teste, hanem az egész lénye, és csak sikított, és karmok, nem farkas-karmok, valami teljesen másmilyen karmok szúródtak belé, és lassan már sikítani sem tudott, csak kapálózott, és menekülni próbált, de akkor a hátába vágódtak a karmok, és esélye sem volt, nem látott semmit, talán már réges-régen megvakult, és…

És valami meleget és ragadósat érzett a kezei alatt, de a karok nem engedték, hiába kapálózott, erősen fogta a két kar hátulról, és hirtelen két kéz még pluszba megragadta a vállait.

- Adam. Adam, kelj fel, csak álmodsz.

Derek hangja sose volt ilyen megnyugtató.

Amikor kinyitotta a szemeit, csak akkor kezdett tudatosulni benne a furcsa helyzet.

A hátán feküdt… pontosabban Isaacen, aki a hátára fordult, és húzta magával, talán, hogy Adam ne rúgja ki a szerelvény oldalát. Derek fölöttük állt, két lábát megvetve a Béták két oldalán, és szorította Adam vállait, fölé hajolva, halványan izzó vörös szemekkel.

- Azt hiszem láttam egyszer egy pornót, ami így kezdődött.

Hangja rekedtes, torka száraz, de a szavai elegek ahhoz, hogy Derek egy sóhajjal felegyenesedjen, Isaac pedig a nyakába kuncogott.

És a mély karmolás-nyomok Isaac karjain máris gyógyultak, de ő nem engedte volna el Adamet semmi pénzért.

~*~

Nagyon különös dolog falkatagnak lenni. Mintha valamennyien ott éltek volna a bőre alatt. Persze nem kell teljesen komolyan venni – nem változott GPS-jeladóvá, vagy éppen tökéletes empatává.

De mégis, érezte, hogy ott vannak. Érezte, amikor Isaacnek lettek rémálmai, még azelőtt, hogy meghallotta volna a fiú hangját. Érezte, hogy Derek lassan gyengült a kevés alvás miatt. Érezte, hogy Boyd halálra unta magát ha dolgoznia kellett. Még Petert is érezte, egyfajta jelenlétként, mint az a rokon, aki csak a sarokban ül végig az összejöveteleken és néz mindenkit, de mindent megjegyez.

Az, hogy őket érezte nem volt meglepő.

De ha egy picit is koncentrált, máris rá tudott hangolódni Scottra, és a tanácstalanságára, Stilesra, és a nyugtalanságára, Allisonra, és a szorongására, Lydiára, és arra, hogy amint ráhangolódott, a vörös hajú lány egyből gyilkos szemekkel nézett rá, és köszöni szépen Adam, azóta se próbálkozott vele.

(Amikor Dereket kérdezte erről, ő azt mondta, hogy azért, mert bár nem falkatagok, közeli a kapcsolat közöttük, ráadásul Scott és Stiles mindenképpen voltak korábban a falka tagjai, ha a lányok nem is. Nem csoda, hogy képes volt rájuk hangolódni.)

És ott volt az a másik két, halovány jelenlét a legmélyén, egy aprócska hiány, egy húzás.

(Amikor ezt említette, Derek arcán megjelent egy halovány, de mindenfajta örömtől mentes mosoly.)

(„Jackson és Erica.” Mondta Isaac később, aznap éjjel.)

Furcsa érzés, ez az egész, de egyáltalán nem rossz. Sosem érezte magát magányosnak, és tudta, hogy ha gond van, bármikor hívhatja őket, ha baj van.

(Sose lesz még egyszer olyan, hogy teljesen egyedül rohan az Alfák elől az erdőben.)

(Sose lesz még egyszer olyan, hogy egyedül marad bezárva egy szobába egy izzó arkangyallal.)

(És sose…)

~*~

Ezért lepődik meg, amikor egyszer valaki mást érez.

Nem tudta először beazonosítani. Csak felállt a karjain a szőr, és az ösztön hívta, hajtotta egy adott irányba, maga sem tudta miért.

Nem a falkatagjai. Nem Scotték. Nem a két távol lévő.

A gondolat megfordult a fejében, és a fenébe is…

Derek nem volt ott, elment futni.

De a Camaro kulcsát ott hagyta, és Adam kocsija éppen messze parkolt onnan.

~*~

Tudta, hogy Derek nem fog örülni, ha visszajön, és meglátja, de csak tövig nyomta a gázpedált, és ment, amerre az ösztönei vitték.

Már sötétedett, és a Camaro fényszórói egy másik járműre vetődtek, egy másik, ismerős járműre, és mellette egy kalimpáló alakra.

Megállt, és Stiles szinte feltépte az ajtót, és bevetődött az anyósülésre.

- Az az Ennis alak széttépte a Jeepem gumijait. Fel tudod ezt fogni?! Tudod te mennyibe kerülnek?! Kifizettetem vele, esküszöm.

- Erre jöttek? A többi Alfa is?

Stiles bólintott, és mutatta előre az utat.

- Arra és… Adam, a kocsi, amit követtek, az…

Adam csak bólintott, és szinte érezte a Stiles irányából vibráló kíváncsiságot, de inkább ignorálta.

- Szállj ki.

- Hogy mi, miért?

- Szállj ki Stiles, utánuk megyek.

- Ühüm. Ti vérfarkasok és a fejjel-a-falba hozzáállásotok. Ezért kell az ember mellétek. Vezess. Egyébként is… - itt elvigyorodott, szélesen. – Egyszer ültem csak ebben a kocsiban, és az jóval kevesebb, mint ami jár nekem azok után, amiken már keresztülmentem Derekkel.

Adam nem bírta megállni, és egy halvány mosoly megjelent az ajkain, miközben megint elindította a kocsit.

~*~

A látványos belépések között egy tízes skálán ez megérdemelt legalább egy nyolcast.

Padlógázzal tértek le a földutakra, és csak azért nem hajtottak át az Alfa ikrek egyikén, mert azoknak sikerült félreugraniuk.

Az Alfák szembefordultak az újonnan érkezettekkel, de eddig láthatóan a földön fekvő, több sebből vérző Winchesterekkel foglalkoztak,

(Milyen sebek azok…? Azokkal majd ráér később foglalkozni.)

Stiles és Adam egyaránt kiszálltak a kocsiból, és Adam zsebre vágta a kezeit, egyenesen Deucalion szemeibe nézve.

- Hát ismét találkozunk, kis Winchester.

- Még mindig Milligan

Deucalion ajkain csak játszott a gúnyos mosoly, és Adam határozottan nem volt hajlandó lenézni a bátyjaira. Azt megtette helyette Stiles.

- Nem látok rajtuk harapásnyomot.

- Ugyan már, Stiles – forgatta a szemeit a vezér Alfa. – Hogy én farkast csináljak Winchesterből? Annál nekem jobb ízlésem van.

Adam lassan közelített Deucalion felé, kezeit még mindig zsebre vágva.

- Nem fogod őket megölni.

- És ugyan miért nem? Rólad le tudott beszélni Derek. De ők… ők vadászok ténylegesen. Veled ellentétben.

- Nem fogod őket megölni, mert nem hagyom.

Nevetés. Az Alfák köre megint bezáródott mögöttük.

Deucalion, az ikrek, Kali és Ennis. Öt Alfa vérfarkas, egy Béta, két sérült vadász és egy ember ellen.

Nem túl jó arány.

- Kis Winchester, nézz szembe a tényekkel. A testvéreidet darabokra fogjuk tépni. Téged visszaküldünk félholtan majd Derekhez, hiszen nem akarunk belharcot. Azt a kisfiút viszont lehet, hogy megtartjuk.

- …mi?

Stiles felnézett Sam mellől, akinek éppen a vállát nézegette, hogy valóban nem harapás nyoma az e rajta. Deucalion arcáról nem tűnt el a mosolya, Adam pedig halványan visszamosolygott.

Aztán teljes erőből arcon rúgta az Alfát.

~*~

Később nem tudta volna visszaidézni, mikor robbant be Derek a színre, szorosan követve nem csak Isaac és Boyd, hanem Scott által is. Nem tudta volna visszaidézni, hogy miként sikerült leállítania az Alfákat. Akkor már túlzottan nagy fájdalomban volt, csak arra emlékezett, hogy Derek a karjaiba kapta. Halványan emlékezett Dean és Sam hangjára, ahogy utána szólnak, de Derek nem lassított vele, ő meg végre elájult.

Egyszer talán magához tért röviden, Deaton asztalán, de az nem tartott sokáig.

Amikor már ténylegesen magához tért, akkor a raktárban volt, a szerelvényben, a matracán, és Isaac ott támaszkodott mellette, Adam haját simogatva.

- ’Reggelt.

- Technikailag este van, de… jó reggelt.

Halványan elmosolyodott, és megpróbált megmozdulni. Minden további nélkül ment, de azért határozottan érezte még a fájdalmat mélyen a csontjaiban.

- Mi minden történt?

Isaac kifújta a levegőt, és nekilátott.

- Hát kisebbfajta poklot aludtál át. Allison elmondta, hogy a bátyáid kérdőre vonták az apját, hogy miért nem szólt nekik, hogy te vérfarkas vagy. Meg hogy miért nem ölték már meg Dereket. Meg hogy hol vagyunk.

Gyorsan körbepislogott – nem látta nyomát harcnak.

- Ne izgulj. Chris nem volt hajlandó elmondani hol vagyunk. Stiles viszont sikeresen lenyugtatta őket… legalább addig, amíg nem tudsz velük beszélni.

Adam becsukta hosszan a szemeit – ettől tartott első naptól kezdve, hogy az Impalát meglátta a parkolóban.

Isaac ujjai lesiklottak az arcára, és csak erre nézett fel megint, egyenesen bele a másik fiú szemeibe.

Egyetlen szót sem szóltak, és Adam csak hagyta, hogy Isaac előrehajoljon, és összeérintse az ajkaikat.

~*~

Másnap döntött úgy, hogy ideje felkeresnie Deant és Samet.

Nem volt nehéz felkutatnia a hotelt, ahol megszálltak. Követte az orrát, követte az ösztöneit.

És az Impalát a parkolóban.

Sam nyitott ajtót, és azon nem lepődött meg, hogy a fotelben Dean fegyverrel az ölében ült. De legalább nem fogta rá, ami haladás.

- Szóval normális élet, mi?

Adam örömtelen mosollyal leszegte a fejét, majd meg is rázta.

- Nem érted Dean, ugye? Nekem volt normális életem. Aztán már a halál se jelentett megnyugvást. Most jól érzem magam. Az első halálom óta először igazán.

- Hány embert öltél meg, Adam?

A kérdésre felszegte a fejét, és az apró mosoly is eltűnt a szájáról.

- Egyet sem. És közülünk senki sem. Ha levadászol minket, nem vagy több, mint közönséges gyilkos.

(Az elméje mélyén felsejlik Peter arca, és amit hallott róla, de jobb, ha nem említi őt.)

- És mennyire akarsz ölni?

Ez a kérdés Samtől jött, aki a hátát nekivetette a bejárati ajtónak, mintegy blokkolva Adam menekülési útvonalát.

(Hamarabb ki tudott volna vetődni az ablakon, minthogy megmozduljanak, ha igazán akart volna.)

- Az ösztön legyőzhető.

- Szóval akarsz.

- Néha. De jó kezekben vagyok.

(És láncokban, ha kell.)

Dean fellökte magát a fotelből, és csak szorította a kezében a fegyvert.

- Adam… Adam, sajnálom, hogy belerángattunk ebbe. Sajnálom, hogy… - a fegyverrel Adam felé intett, az egész fiúra.

A vérfarkas csak felsóhajtott, és széttárta a karjait.

- Sajnálni? Sajnáld, hogy lent hagytatok a pokolban. Ne ezt. Ezzel meg vagyok elégedve.

(Derek keze a vállán, Boyd mosolya, Isaac ajkai az övéin.)

- Ezt ne sajnáld. Nem olyan ez mint a régi életem. Nem olyan. De határozottan elégedett vagyok vele.

~*~

Másnap az iskolában nincsenek ott a Winchesterek már, és minden visszatért a normális kerékvágásba.

Adam Isaac oldalán sétált be az iskolába, és csak finoman összesimultak a kezeik egy kicsit, mielőtt szétváltak volna a saját óráikra.

Legalábbis… annyira normális kerékvágásba, amennyire ez Beacon Hillsben lehetséges.