The Phoenix

Fandom: Teen Wolf
Párosítás: Sterek, pre-Scallisaac (Scott/Allison/Isaac)

Az igazat megvallva én nekiültem egy rövidke Scallisaac ficet írni. Aztán Stiles idekerült narrátornak. És elment Sterek-irányba. És majdnem tízezer szó lett.

Stiles unottan kattogtatta a tollát, miközben tovább hallgatta Finstock hadarását valamiről, amivel kapcsolatban már két perc után elvesztette az érdeklődését, és inkább csak nonfiguratívan firkálgatott.

(Nem, nem szívecskéket, benne „Mrs. Lydia Stilinski” feliratokkal. Azt tizenkét éves korában csinálta utoljára, köszöni szépen.)

(És Lydia sose hagyná el a Martin vezetéknevét.)

Egyszer csak hátulról elé röppent egy papírgalacsin, összegyűrve.

Oké, gondoljuk végig. Jackson is mögötte ült, de ha dobálni akarná, akkor kisebbet dobna, és tuti fejbe találta volna. Azon kívül egy ember ült mögötte…

És valóban, amikor szétnyitotta, benne voltak Allison elegáns betűi.

Hogy van Scott?

Stiles kicsit oldalra pillantott, az üres székre pillantva.

A körülményekhez képest jól.

Tényleg megpróbált olvashatóan írni, de túl sokáig tartott, mire visszajött a galacsin, és hamarosan meg is tudta miért. Tekintve, hogy vörös betűkkel oda volt írva egy Túl dobtad, Stilinski, ha így folytatod jövőre is a kispadon fogsz ülni, és Stiles igen közel van ahhoz, hogy visszadobja izomból Jackson fejéhez a galacsint, ráírva, hogy „igen, de az utolsó meccset én nyertem meg, míg te túl elfoglalt voltál azzal, hogy ugrálj egy pszichopata utasításai után”, de bármennyire is kibírhatatlan volt Jackson továbbra is, meg minden, ez azért nem lett volna fair.

Így hát csak sóhajtott, és Allison üzenetére tévedt a tekintete, aki láthatóan ignorálta Jackson közbeszúrását. És hát végül is ő tette jól.

Sajnálom.

Erre mit lehet válaszolni?

Már-már hálás volt Isaacnek, akinek ebben a pillanatban hangosan koppant a feje az asztalon, és hangos szuszogással aludni kezdett.

A félig-meddig visszafojtott nevetés hulláma végigsöpört az osztályon, Stiles sem bírta visszafogni magát, és az ajkába harapott. Finstock megakadt a magyarázatában, ránézett az alvó diákra, olyan arckifejezéssel, mint aki egyáltalán nem érti, hogy lehet az ő óráján aludni (és Stiles nem fogja neki elmagyarázni, mert még büntetést fog kapni, és abból pont elég, hogy következő órán tuti kitalál valamit Harris), majd egy mozdulattal felkapta az asztalon lévő sportújságot, összecsavarta, és rásózott egyet vele Isaac fejére. Erre már persze felriadt, hirtelen kapta fel a fejét, és határozottan úgy nézett ki, mint egy kiskutya, akit felkeltettek a délutáni szundikálásából.

Amikor ez a felismerés eljutott Stiles tudatáig, leborult az asztalra, és rázkódni kezdett a nevetéstől, amit próbált minél jobban visszafogni.

Persze ezzel csak annyit ért el, hogy Finstock az ő fejére is ráhúzott egyet az újsággal.

Amikor kicsöngettek végre, egyből hátrafordult Allisonhoz, aki igyekezett senkinek se a szemébe nézni.

- Figyelj, tényleg oké, nem azért nem jött suliba, mert… te itt vagy. Nem is tudtuk előre, hogy jössz. Csak tényleg beteg.

Allison kifújta a levegőt, érezhetően hitetlenkedve, és még a fél szemöldökét is felvonta.

- Képes egyáltalán még betegnek lenni?

Stiles vállat vont egy kicsit, és ő is elkezdte összerámolni a dolgait.

- Még ha nem is, Scott McCall képes rá. Megfázni még a kutyák is megszoktak.

Villámgyorsan bukott le, ugyanis egyszerre repült felé egy toll, egy összegyűrt füzetlap, és a történelemkönyv.

Amikor átmászott Scotthoz, a legjobb barátja éppen láthatóan hernyónak képzelte magát, ugyanis teljesen becsavarta magát a takarójába. Ami kilátszódott azok a hullámos sötét tincsei voltak, no és persze a hatalmas barna kiskutyaszemei.

- Allison volt ma suliban.

Na erre Scott felnyüszített, és teljesen eltűnt a takaróban.

….francokat farkasok, kiskutyák ezek, vérkutyák.

A farkasok és a kutyák úgyis egy őstől származnak, nem? Hát akkor meg mi a különbség? Majd teliholdkor rak rájuk szájkosarat és jó lesz.

Egy nagy sóhajjal sétált az ágyhoz, és kicsavarta barátját a takaróból.

És a papír zsebkendő-hegyekből.

Fúj.

- Isaac mondta, hogy később átjön. Beszalad Deatonhöz szólni neki, hogy nem tudsz bemenni dolgozni.

- De én felhívtam, és mondtam neki…

- Oké, csak a kíváncsisága hajtja oda, mint mindig. De akkor is beugrik majd később.

Kihúzta magát, és ledobta az egyik füzetét az asztalra.

- Kötve hiszem, hogy nagyon tanulnál már év végén, de Harris kibelez, ha nem adom kölcsön neked.

Az iskola utolsó pár hete kínos lassúsággal és monotonitással teltek, még a vizsgák se tudták felpörgetni igazán. Mármint Stilesnak. Scott pánikolva rohangált minden egyes vizsga előtt Stiles szobájában fel-alá.

Viszont az iskola… nos, kínos volt, erre nem volt jobb szó. Allison került mindenkit, Jackson és Lydia egymáson kívül szintén, Scott és Isaac szinte összenőttek, Stiles meg…

Stiles meg csak volt. Néha odacsapódott Scott és Isaac mellé, máskor meg csak egyedül üldögélt. Lydia egyszer sétált oda hozzá, nagy, sajnálkozó szemekkel, és köszöni szépen, abból nem kér többet. Egyetlen egyszer még Jackson is odasétált, magától, hogy megköszönje, hogy elvitte hozzá Lydiát akkor ott.

Jackson Kibaszott Whittemore beismerte, hogy Stiles segített neki.

Háh.

Az utolsó iskolai nap végén maga sem tudja, hogy kerül az erdőbe.

Egyszerűen csak…

Allison magányosan mindenkitől elfordulva, és azok a pillantások, amiket főleg Scott és Isaac felé vetett, Lydia és Jackson a padok között egymás kezébe kapaszkodva, és…

Sok volt, ne ragozzuk tovább.

Igazából cél nélkül leállította a Jeepet az erdő szélén, és elindult valamerre. Valahol felfogta a tudata mélyén, hogy nem lehet túl messze a Hale-háztól, de azért nem arrafele mászkált.

(A raktár óta nem látta se Dereket se Petert, és az igazat megvallva egyikkel találkozni se volt sok kedve.)

És persze ha az ember az erdőben sétál, és az illetőt Stilesnak hívják, előbb-utóbb megroppannak mögötte a faágak.

Megpördült, és már-már meg sem lepődött, amikor sárgán világító szempár meredt rá a fák közül. (Ez nem jelenti azt, hogy a pulzusa nem ugrott hirtelen a háromszorosára.)

Ami viszont határozottan riasztó volt, az az, hogy az illető Boyd volt, és rengeteg sebből vérzett.

Stiles nem gondolkozott (nem szokása, de néha előfordul, krízishelyzetben. És egy több sebből vérző, és nem gyógyuló Boyd határozottan krízishelyzet), és odaugrott, megpróbálva elkapni a vérfarkast. Csak éppen a másik fiú jóval nagyobb, izmosabb volt nála, így ennek az lett a vége, hogy mind a ketten a földre hullottak.

- Boyd? Boyd! Jesszusom, nem gyógyulsz, miért nem gyógyulsz, mi történt?

A farkas felmordult, és Stiles maga is tudta a miértre a választ, egy farkas sebei akkor gyógyulnak lassan, ha…

De… ő nem tenné meg ezt, ugye…?

- Alfák… falka. Dereknek… tudnia kell.

- Alfák mármint… többes szám? Falkában?

Boyd megint felmordult, és a szemei még mindig sárgásan izzottak, de se a fogai, se a karmai nem voltak kiengedve. Mintha teljesen ki lett volna merülve, és a maradék vérfarkas-energiáit is arra használta volna fel, hogy ide vonszolja magát. Talán így is volt.

- Oké, oké, hallottalak. Dereknek tudnia kell, oké.

Ekkor tűnt fel neki a hiány. Felemelte a fejét, és körbenézett, hátha megpillant egy másik sárga szempárt, egy szőke fürtöt, vagy bármit, de semmi.

- Erica…?

Boyd megrázta a fejét.

- Nem jött. Majd… elmondom. Derek. Derekhez kell mennünk.

Stiles felsóhajtott, és minden erejét összeszedve segített Boydnak feltápászkodni.

- Oké. A Jeep elég messze van innen, gyorsabban odaérünk, ha gyalog megyünk a házhoz. Gyere.

Nos a „gyorsabban” talán túl erős szó volt. Boyd gyógyult, de lassan, nagyon-nagyon lassan. És nagyrészt Stilesra támaszkodott, aki meg, hát, emberek között se számít igazán erősnek. Nem tudta volna megmondani, mennyi időbe telt, míg a Hale-ház felbukkant a látóterében, de neki határozottan óráknak tűnt.

Még nem voltak a házhoz igazán közel, amikor annak az ajtaja kivágódott, és mire Stiles felocsúdott, már Boyd súlyának nagy része Derek vállára nehezedett.

- Mi történt? – Derek hangja éles volt, de ugyanakkor határozottan érződött mögötte ugyanaz a pánik, amit Stiles utoljára akkor hallott, amikor Scott volt halálos veszélyben.

Stiles értetlenül rázta meg a fejét, és csak segített Boydot bevinni a házba. (Nem mintha kellett volna, de nem fogja ott hagyni Boydot, amíg nem tudja, hogy mi történt. Alfák, és falka, és Erica…)

A házat beterítette a festékszag, és valami pokoli jó szaglásuk lehet a farkasoknak, ha ezen keresztül is megérezte őket Derek. Több helyen le volt takarva, a tető láthatóan befoldozva már nagyrészt, és Stiles csak most vette észre, hogy karjai, arca, atlétája tele volt szintén festékfoltokkal.

Egyrészt határozottan jó lépés, hogy tesz végre valamit ezzel a romhalmazzal, másrészt meg marhára nem volt Stilesnak ideje azzal foglalkozni, ugyanis éppen azzal voltak elfoglalva, hogy leültessék Boydot valahova, és jól át tudják nézni a sebeit, hogy gyógyulnak-e. (Lassan, nagyon lassan, gyorsabban, mint egy emberé, persze, de lassabban, mint ahogy kéne.)

Nem sürgették, nem kérdezték, Boyd pedig mély levegőket vett, felpillantott, és… lefagyott.

- Ő meg ki?

Stiles és Derek egyszerre néztek hátra, bár Derek jól tudhatta ki van ott mögöttük.

- Peter. Derek nagybátyja. Spóroljuk meg a múlt felsorolását, ha kérhetem, ennél fontosabb dolgaink vannak jelenleg, azt hiszem. Helló, Stiles. Rég láttalak.

Stiles becsukta a szemeit egy pillanatra, majd visszafordult Boydhoz.

(Remélte, hogy csak rosszul látta, a fáradtságtól, a történtek után, és nem volt ott tényleg, csak rosszul látta, hogy ő ugrott elő az árnyékok közül…)

Most Boyd volt a lényeg. Nem a halálból visszatért pszichopata sorozatgyilkos.

Röviden, tömören beszélt, felvázolva a történteket. Miután megszabadultak az Argent-pincéből (és itt Stiles nem tud a szemeibe nézni, képtelen rá, otthagyta őket, ő nem tudott segíteni rajtuk), összefutottak az erdőben az Alfa-falkával. Akkor elengedték őket, azzal a figyelmeztetéssel, hogy nem térhetnek vissza Beacon Hillsbe. Tovább mentek, és egy darabig másik városban voltak, majd Boyd és Erica megegyeztek, hogy muszáj szólniuk az ittenieknek. Erica tovább ment, hátha tud más falkáktól segítséget kérni, Boyd meg visszaindult egyedül, és nem sikerült elkerülnie a falkát.

Stiles végigfuttatta a kezét a rövidre nyírt haján. Falka. Alfákból. Nem volt elég minden, ami eddig történt velük?

Derek is szótlanul állt felettük. Boyd ült a kanapén, Stiles előtte térdepelt, ő pedig állt mindkettőjük felett, és volt valami az arcán, ami…

- Te tudtad ezt?

Az Alfa szemei erre megrezzentek, és már-már értetlenül nézett le Stilesra.

- Te nem tudtad? Elmondtam Isaacnek.

Stiles megmasszírozta a szemeit. Isaac annyira hozzá van nőve Scotthoz mostanság, hogy kizárt, hogy ne mondta volna el neki. És ha Scott tudta…

Hirtelen állt fel, és fordult a kijárat felé, és most jelenleg az se zavarta, hogy Peter még mindig az ajtófélfát támasztotta.

- Azt hiszem, már innentől is boldogultok.

Derek egy mozdulatot tett, mintha vissza akarta volna tartani, ám ez félbe maradt, így Stiles el is indult kifelé a szobából. Peter is egy szó nélkül félreállt az útjából, és anélkül hagyhatta el a házat, hogy még egy szót hallott volna a farkasoktól.

Azt hitte Scott kiskutyaszemei rosszak.

Azt hitte, Isaac kiskutyaszemei is… hát, ha annyira nem is rosszak, mint Scotté, de azért azok is eléggé.

Mert még soha nem nézett egyszerre mindkettőre.

És ez nem volt fair, mert éppen mérges volt, és marha nehéz volt ezt úgy kifejezni, miközben két nagyra nőtt kiskutya nézett fel rá.

- Nem gondoltátok, hogy erről talán tudnom kellett volna? Helló? Hogy Alfák jönnek a városba? Nem is egy, hanem egy teljes falka? Komolyan? Semmi? Esetleg… nem is tudom, tudjon már erről esetleg Stiles is? Neeem kell Stilesnak tudnia semmit, mert… miért is nem?

Scott és Isaac összenéztek, láthatóan kényelmetlenül.

Helyes.

Azonban miután nem válaszoltak, Stilesnak lassan elkezdett derengeni.

- …oh.

- Ne értsd félre – kezdte sietősen Scott, de Stiles nem kért belőle.

- Pontosan értem, Scott. Úgyse tudok segíteni.

A két vérfarkas megint vadul megrázták a fejüket.

- Nem, Stiles, tényleg nem, csak annyi minden van a fejedben mostanság, és…

- Scott, lehet, hogy én nem hallom a szívverésedet, de tudom, hogy mikor hazudsz.

Aznap éjjel persze, hogy Scott bemászott az ablakán.

Nem akarta beengedni, igazán. De próbáljon meg bárki ellenállni annak, ahogy Scott McCall ott kapaszkodik az ablakpárkányán, egyik tenyerét és az orrát az üveghez nyomja, és hatalmas, barna szemekkel néz befelé.

Egy sóhajjal nyitotta ki az ablakot, és csukta be a vérfarkas után. Egy szó nélkül ránézett, és széttárta a karjait, afféle „na mondd már” mozdulattal, Scott pedig nagy levegőt vett, és belekezdett.

- Tényleg, igazad van, mondanunk kellett volna, hogy mi történik, de annyira nem tudtuk mi történt veled. Eltűntél, aztán csak sms-t kaptam, hogy megkerültél, és amikor odaértél te is a raktárhoz, akkor tele voltál sérülésekkel, és nem mondtál semmit, hogy mi történt. Mi történt, Stiles?

Stiles csak megrázta a fejét vadul.

- Ez nem erről szól, Scott, nem rólam szól, és…

- De nem tudtuk mi van veled! Nem tudtuk mi történt, nem reagáltál egyáltalán, nem vetted fel a telefont.

Stiles egy sóhajjal leült az ágyára. Nem fog megszabadulni tőle, ugye?

- Az Argent pincében voltam. Ott volt Erica és Boyd is. És te is jól tudod, hogy ezek… - itt csak egyszerűen az arcára mutatott, mintha még mindig ott lennének a sebek - …nem ellenem voltak. Üzenet volt.

- De nem ért célba.

Pár pillanatig csöndben ült, majd felpillantott barátjára.

- Megadtam volna neki ezt az örömöt?

Scott nem válaszolt, csak leült Stiles mellé az ágyra. Egy ideig csak csendben ültek, Stiles pedig elgondolkozott azon, hogy mégis milyen könnyű hazudni vérfarkasoknak, ha az ember tudja, mit csinál.

Nem mondani el a teljes igazságot, de mégis, egy szem hazug szó se legyen a szavai között.

- Éééés… mi is van Isaac és közted?

Igazából tényleg csak feldobni akarta kicsit a kínos csöndet.

Arra nem számított, hogy Scott riadtan megugrik, és a hatalmas, bűntudatos kiskutyaszemek visszatérnek.

- …nem mondod…!

- Nem, Stiles, én…

- És ezt sem mondtad el?! Tudod, Scotty fiú, az, hogy közeledő, potenciálisan halálos veszélyt jelentő Alfa vérfarkasokról nem szólsz a legjobb barátodnak, az még megbocsájtható…

- Stiles…

- …de hogy azt nem mondod el, hogy bepasiztál, hát az már tényleg túl sok!

Scott arca érdekes vörös árnyalatot öltött fel, és csak rázta a fejét.

- Nem… nem történt semmi, tényleg nem. Még csak nem is… nem is lenne jó dolog.

- Már miért ne lenne jó dolog?

Stiles már tudta, mit fog Scott mondani, amikor barátja lehorgasztotta a fejét.

- Ha azt mondod, hogy Allison, én esküszöm megetetlek farkasölőfűvel.

- De… megígértem, hogy várni fogok rá.

- Scott, te annyira…

- És… nem egyszerű ez a dolog, tudod, én még mindig szeretem Allisont, amikor érzem, hogy változnék át, még mindig ő az, akibe belekapaszkodok, de itt van Isaac, és… nem tudom tudnék-e választani.

Egészen biztos volt benne, hogy arcára volt írva a „te teljesen hülye vagy” gondolata, legalábbis kiindulva Scott teljesen összezavarodott arcából. Még picit félre is billentette a fejét, és így pláne úgy nézett ki, mint egy kiskutya, aki totál nem ért semmit.

- Muszáj választanod, Scott?

A barátja arcán keserű mosoly jelent meg, és megint lehajtotta a fejét.

- Amikor Allison és Isaac utoljára találkoztak iskolán kívül, Allison kilyukasztgatta Isaac testét a késeivel, és nem sokkal korábban tűpárnát csinált a nyilaival Isaac falkatársaiból. Igen, azt hiszem, muszáj lenne választanom.

Allisonnal a boltban futott össze.

Konkrétan nem figyelt oda, és összeütköztek a bevásárlókosaraikkal.

- Oh, bocsi.

A lány nem nézett rá, Stiles érezte a kellemetlen szorítást a torkában. Allison nem mert ránézni, olyan volt, mint aki félt, hogyha ránéz Stilesra, akkor szembesülni fog minden bűnével.

Stiles felsóhajtott, kinyújtotta a kezét, és finoman megszorította Allison csuklóját, mire a lány egész testében megdermedt.

- Beszélt veled mostanában Scott vagy Isaac?

Allison megrázta a fejét, sötét tincsei jobbra-balra repkedtek, de továbbra sem nézett Stilesra.

- Nem hiszem, hogy annyira… szeretnének látni.

Felsóhajtott, és elengedte Allison karját.

- Új falka jön a városba.

Elfojtott hangon mondta, de a lány meghallotta, és végre felkapta a fejét, riadtan.

- Alfák. Falka, Alfákból. Nem tudjuk, mit akarnak, de… szerintem tudnotok kéne róla. Apádnak és neked.

A lány ajkai megremegtek, és lehajtotta a fejét, kezei már lassan elfehéredtek, úgy szorította a bevásárlókocsit.

- És Derek?

A lány hangjába ezúttal él került, nem volt olyan riadt, mint korábban. Isaacet, Boydot, Scottot sajnálhatta a lány… de Derek ő más tészta.

- Már ő is tud róluk. Allison, figyelj.

- Megölte az anyámat. Te mindenki másnál jobban tudod, milyen az, ha elveszted az édesanyádat.

Ez nem volt fair, nagyon nem volt fair, és Stiles összeszorította a száját, Allison viszont makacsul nem nézett rá.

- Mikor is harapta meg? A bulin, ugye? Amikor Jacksont kerestük.

Allison továbbra sem nézett fel, csak picit biccentett.

- Talán kérdezz rá Scottnál, hogy pontosan mi történt. Tudod, ne csak az őrült nagyapád verzióját halld a történtekről.

Ez sem volt fair, és Stiles tudta, és nem tudta megállni, és végigfutott rajta a bűntudat-hullám, amikor Allison megrándult, mint akit megütöttek ostorral. Stiles viszont csak határozottan tovább sétált, tolva tovább a bevásárlókosarat.

Azt persze már csak otthon vette észre, hogy tejet nem vett.

Nem tűnt túl valószínűnek, hogy Allison felkereste volna Scottot, legalábbis Stiles erre következtetett abból, hogy barátja egyre több időt töltött a bánatos kiskutyaszemeivel.

Így hát úgy döntött Stiles önkényesen, hogy tök jó lesz, ha kimennek gyakorolni kicsit. Dobálni a labdát. Isaacet is hívta, mert miért ne, a kölyök úgyis levakarhatatlan Scottról mostanság.

Persze, hogy kikötötte a „csak semmi farkas-dolog” szabályt, és persze, hogy tudta, hogy úgyis megszegik majd.

Egyelőre viszont még csak ő ért oda a pályára. Scottnak még kellett egy kis idő, míg a munkahelyéről kiér majd oda, Isaac meg tuti vele jön majd, tehát addig is nyugodtan előkészülhet és…

Vagy pedig elterülhet a füvön, miközben egy sötét hajú nő a lábát a nyakához szorítja, és az arcába vicsorog.

Hát, inkább az előzőt választotta volna.

Megpróbált kicsúszni, de a nő csak kicsit megnyomta a lábával Stiles torkát, és határozottan érezte a karmokat a bőrén. És persze a hegyes fogak, a vörösen izzó szemek…

- Oh, hát ez remek. Legalább lábat mostál. Ez pluszpont.

A nő félrehajtotta a fejét, és mosolyra húzta a száját… nem nem volt kevésbé fenyegető.

- Farkasszagod van.

- Tényleg? Pedig én is megmosakodtam. Megmondtam, hogy ne bújjanak hozzám, de hát biztosan te is tudod milyenek a kölyökfarkasok.

A nő megint felkacagott, és előrehajolt, az ujján lévő karmával szelíden végigsimítva Stiles arcán.

- Szívesen játszanék még veled, de tudod… társaságunk van.

Stiles hátrapillantott, és még úgy, fejjel lefelé is pontosan fel tudta ismerni Scott és Isaac alakját.

Apró különbségek voltak az ember-alakjuk és a farkas-alakjuk között. A fogak, a szemek, a karmok, a szőr, ezek voltak a felismerhető dolgok. De ha az ember elég időt tölt farkasok környékén, akkor észreveheti, hogy a mozgásuk is változik.

Még ha nem is ereszkednek le négykézlábra, akkor is előrehajolnak, ugrásra készen, fogaikat mutatva az ellenfél elé, míg a gyengébb pontjaikat, a mellkasukat, a hasukat hátrébb. A morgásuk már csak az utolsó jel volt Stiles számára, hogy a srácok nem éppen ember-alakban közeledtek.

- Engedd el.

Scott morgott rá az Alfa nőre, aki viszont csak szélesen mosolygott, megvillantva hegyes fogait.

- Csak gondoltam beköszönök, ha már erre járok. A nevem Kali. Farkast kerestem, de embert találtam. Sose voltam olyan falkának a tagja, ahol emberek voltak… de azt mondják, azokat a farkasokat azzal lehet leginkább kihozni a sodrukból, ha az embereiket célzod… ez vajon mennyire igaz?

Isaac és Scott egyaránt morgással válaszoltak, és még inkább fenyegetően hajoltak Kali felé. Az Alfa nő azonban csak egy mosollyal levette a lábát Stiles torkáról, és pár pillanattal később már ott se volt.

Amikor a két farkas mellé ugrott, és fölsegítették a földről, Stilesnak érdekes módon az egyetlen gondolata az volt, hogy már marhára nincs kedve edzeni.

Mehetett volna az Argentekhez is.

Sőt, az igazat megvallva, a logika azt diktálta, hogy az Argentekhez menjen.

Ők azok az emberek, akik meg tudják magukat védeni a farkasokkal szemben. Ha valakik, akkor ők meg tudnák tanítani valamire. Mondjuk lőni, ha már fizikailag nem erős egyelőre, ugye.

Viszont amikor elindult az Argent-ház felé, eszébe jutott, amikor Gerard kilökte a lépcsőre, és pár pillanatig csak feküdt ott, remélve, hogy valaki érte jön, Scott, aki követte az orrát, vagy Allison kinéz az ablakon, vagy… bármi.

De semmi nem történt.

Meg se kellett volna lepődnie azon, hogy megint az erdőben kötött ki, a Hale-háznál.

Tudta, hogy ha ott vannak, akkor úgyis érzik már őt egy ideje, de azért szépen nyugodtan besétált.

A ház egyre javult, az igazat megvallva. Még nem volt teljesen olyan állapotban, hogy Stiles mondjuk nyugodt szívvel beköltözött volna, de látszott rajta az igyekvés.

Kopogott az ajtófélfán, de aztán csak belökte a bejárati ajtót, válaszra sem várva.

Peter az emeletről nézett le, rátámaszkodva a korlátra.

- Stiles, mindig öröm látni téged. Mi szél hozott erre?

Stiles legyőzte a kísértést, hogy sarkon fordulva kirohanjon az épületből.

- Derek itt van?

- Ejnye, Stiles, hát hol hagytad az illemtudásodat?

- Valahol már ott elhagytam, amikor széttépted a kocsimat. Tudod, közvetlenül azelőtt, hogy rá akartad venni a barátomat, hogy tépjen szét.

- Te meg bezártál utána. Egy-egy,

- Haha, nem. Inkább ne is számoljunk. Szóval, Derek?

Erre végre már Derek is előjött az egyik földszinti szobából, Stiles pedig hosszan kifújta a levegőt. Derek felvonta a szemöldökét, kérdően, Stiles pedig egy mozdulattal felmutatott Peterre.

- Neki nem. Úgy értem beszélnem kell veled, de ő ne hallja.

Pár pillanatig némán néztek egymásra, egyetlen szó nélkül, és Peter törte meg a csendet. Mert ki más.

- Uh-huh. Szavak nélküli kommunikáció. Hát ez iszonyat érdekes.

Derek erre elfordította a tekintetét Stilesról, és felnézett a nagybátyjára, és egy mozdulattal feldobott neki egy kulcscsomót.

- Ami még ott maradt a raktárban, azt hozd el.

- Ugyan már, Derek.

- Menj.

Némán várták meg, míg Peter látványos szemforgatások kíséretében lejött az emeletről, kisétált, beindította a Camaro motorját, és elhajtott. Még utána is pár pillanatig csöndben voltak, Derek picit lehajtva a fejét, láthatóan még fülelve, figyelve, talán a távoldó kocsi zaját, talán a nagybátyja szívverését, akármit. Végül pedig csak felpillantott Stilesra, aki mély levegőt vett.

A neheze most jött.

- Miért hozzám fordulsz segítségért?

Stiles ráncolta a szemöldökét. Hát a milliónyi kérdés közül, amire számított, nem hitte volna, hogy Derek ezzel kezdi.

- Ki máshoz mehetnék?

- Scott a legjobb barátod. Argenték emberek, jobban fel tudnának készíteni. Deaton is segített a múltkor. Miért én?

Stiles a körmeit tanulmányozta, nem nézve fel Derekre.

- Scott… Scott azt mondja, hogy ez így teljesen rendben van. Hogy nincs semmi baj, de… de ez nem így van, te is tudod. Te is tudod, hogy nincs rendben, hogy nem vagyok képest mást tenni, ha baj van, mint hogy várok Scottra, várok rád, várok akárkire. És nem vagyok hülye, tudom, hogy… nem valószínű, hogy egyedül le tudnék győzni mondjuk azt a Kali nőt akivel a minap találkoztam, de legalább… nem lenne az, hogy egy nálam ötször idősebb vén fószer is összever. És Deaton? Deaton jól elvan a vérfarkasoknak való segítséggel, de nekem sok mindent nem hiszem, hogy mondhat.

Hirtelen mondta végig, egy levegővel, hát persze a végén annak rendje és módja szerint kicsit levegő után is kapkodott. Derek pár pillanatig csöndben volt, mielőtt megint megszólalt volna.

- Gerard?

Kizárt, hogy Derek nem hallotta a kisebb szívrohamot, amit erre Stiles kapott.

- Stiles, ha azt akarod, hogy tanítsalak, akkor legyél őszinte.

Továbbra sem nézett fel Derekre.

- Stiles.

- Ha elmondom, akkor azért nem fogsz.

- Próbáld meg.

Csönd. Nagy levegő. Hát oké, legalább ha Derek bepöccen, gyorsan kitépi a torkát. Az hirtelen, és nem fáj annyira.

- Ott volt Boyd és Erica kiközözve, és én… nem tudtam nekik segíteni. És amikor Gerard lejött, tudta, mondta is, hogy nem tudná kiszedni belőlük, amit akar. Azt mondta, túl erős az ösztön, hogy védjék az Alfájukat. Én… én nem vagyok farkas, nekem nincs meg ez az ösztön, és ezt tudta.

Derek nem szólalt meg, csak várt, Stiles pedig megnyalta a szája szélét. A torka kiszáradt, és összeszorult és…

A fenébe is, könnyebb lenne, ha Derek megragadná, és kidobná a házból.

- Csöndben maradtam, ameddig tudtam, de… de tudni akarta hol vagytok, és én…

- Elmondtad neki.

Ismét csönd, Stiles nagy nehezen nyelt egyet, és végre felsandított Derekre. Se vörösen izzó szemek, se karmok, se fogak. Ez… jó jel…?

Derek felsóhajtott, hosszan, lassan, majd előrelépett, és leguggolt Stilesszal szemben, hogy a szemébe nézhessen. Nem ért hozzá, csak a szemkontaktust tartotta, rezzenéstelen tekintettel.

- Gerard megölt volna, ha nem mondod el neki. És nem tehettél mást akkor Boydért és Ericáért. Lehet, hogy Gerard ötször idősebb nálad, de ugyanennyi tapasztalata van, fizikailag, harcilag is. Te épp hogy csak beléptél ebbe a világba, mindenfajta előzetes gyakorlat nélkül. És amúgy se tudtad volna igazán elodázni a történteket. Előbb vagy utóbb magától is rájött volna.

Stiles szakította meg először a szemkontaktust, megint maga elé nézve.

- Nem ez az első alkalom, én… amikor ott voltunk a rendőrörsön, és Matt leütötte apát, én meg csak feküdtem a földön, és nem tudtam mit csinálni…

- Stiles, ha azért is magadat okolod, esküszöm megütlek. Meg voltál mérgezve. Ha valakik, akkor mi ketten pontosan tudjuk, hogy olyankor az ember, vérfarkas, minden, ki van szolgáltatva.

- Nem, nem, nem érted – szinte kétségbeesetten kapálózott a karjaival, végre megint belenézve Derek szemeibe, mert nem érti, Scott sem értette, legalább Derek értse meg, mert ha ő sem érti meg, akkor… - Az egész életem ilyen, mióta Scottot megharapta a pszichopata nagybátyád. Hogy nem tudok mit csinálni, csak… vagyok, érted? Vagyok, és tartom a frontot. Fenntartalak téged a vízen, amíg Scott el nem tud jönni megmenteni minket. Elviszem Lydiát, hogy tudjon érdemben tenni valamit ő Jacksonért. Én… én vagyok az, aki csak nézi az egészet. Aki nem tud segíteni.

Még lett volna hova ragoznia a dolgot, még lett volna mit mondania, de Derek előrenyúlt, és megragadta a vállait.

- Stiles. Fogd be.

Kivételesen pedig Stiles szót fogadott.

- Aligha fogunk ezen megegyezni, Stiles, de egy dologban igazad van. Jobb, ha meg tudod védeni magadat – Derek erre elengedte, és felegyenesedett, Stiles pedig csak nézett utána. – Holnap délután kettőkor találkozunk a raktárban.

Stiles sose volt az a típus, aki nagyon stresszelt volna amiatt, hogy mit vegyen fel. Öltönyt a különleges alkalmakra, egyenruhát a lacrosse edzésekre és meccsekre, amúgy meg éppen amilyen kedve volt.

De mi a praktikus öltözék arra, ha az ember egy vérfarkassal megy edzeni?

Végül, mivel arra jutott, hogy legnagyobb valószínűséggel normál ruhákat fog akkor is viselni, amikor legközelebb pszicho vérfarkasok vetik rá magukat, így hát edzeni is abban megy.

- Mivel ember vagy, bármennyit is edzenél, fizikailag nincs esélyed megküzdeni egy vérfarkassal.

- Wow, ez teljesen új információ, már ezért is megérte eljönnöm. Tudtam én, hogy jó tanárt választottam.

Derek nem válaszolt, csak intett a fejével egy adott irányba.

- Éppen ezért a célod, hogy ne kerüljenek a közeledbe. Minél távolabb tartsd őket magadtól. És ennek a legbiztosabb módja, ha fájdalmat okozol nekik.

- Én. Fájdalmat.

- Stiles, ha nem fogod be, és nem figyelsz, én fogok neked fájdalmat okozni.

- Ugyan már, Derek, nézz rám. Lehet, hogy sportoltam az egész előtt, de azért még kigyúrva se tehetnék semmit. Danny, tudod ki az, ugye? Emlékszel rá? Iiiigen, ebből a pillantásból azt szűrtem le, hogy emlékszel rá. Szóval. Ő atléta, és igazán jól is megy neki, és neki se volt esélye soha, amikor például Scott fellökte. Akkor én…

- Stiles, befognád?!

Látványos szemforgatással ugyan, de végül is befogta a száját, és felvont szemöldökkel várta, hogy Derek meggyőzze. Talán nem volt a legjobb taktika kötekedni a mentorával, de…

De már túl volt azon az időszakon, amikor félt Derektől.

- Természetesen kell segítség ahhoz, hogy megfelelő erőt tudjál kifejteni rájuk.

Amikor Stiles meglátta, hogy mit is emel fel Derek, persze már megint nem tudta csukva tartani a száját.

- Ez most valami rossz vicc, ugye?

Nem volt az.

- Gondolj úgy az ütőre, mint a karod meghosszabbítására. Ami elér oda, ahova a karod nem. Ami kibírja azt, hogy teljes erőből odaüthess egy vérfarkas testére, anélkül, hogy csontod törne.

Derek Stiles mögött állt, egyik kezével Stiles csuklóját, a másikkal a könyökét fogva, úgy irányítva a mozdulatait.

És próbáljon meg valaki úgy koncentrálni arra, amit a tanára magyaráz, miközben egyrészt hiperaktív másrészt meg, ez a bizonyos oktató egészen testközelben van hozzá.

- Mindenképpen olyan helyre célozz, amit nem könnyű elkapniuk hirtelen. Akkor célozz a lábukra, amikor éppen már húzná össze magát, tehát megveti a lábait a földön. Célozz ott ahol a legnagyobb. Mellkas. Ha szerencséd van, és jó szöget találsz, a fejre is célozhatsz.

- Lehet kőrisből is csinálni ütőt?

- Lehet, de azt magadnak kell elintézned.

Stiles elvigyorodott, és megszorította kicsit jobban az ütőjét.

- Esetleg farkasölőfű-olajjal kezelni? Lehet belőle olajat kinyerni, nem? Vagy valami. Attól nem halnak meg meg semmi, ugye? Úgy értem rossz, gonosz idegen vérfarkasok ellen oké, de azért ha az itteni csapatból borul el az agya valakinek, azt nem kéne megölni farkasölőfűvel. Érted.

Derek érezhetően elgondolkozott, mielőtt válaszolt volna.

- Ha kombinálod a kettőt, talán elég lehet egy dühöngő vérfarkas lenyugtatására, és az ellenséget is visszafogja.

- Háh. Megvan mivel fogom körbekergetni Scottot legközelebb ha nagyon idegesít. Meg téged, ha megint megfenyegetsz azzal, hogy kitépd a torkomat.

Fel se kellett néznie, szinte tudta, érezte, hogy Derek látványosan megforgatta a szemeit, majd végül elengedte Stiles karjait, és arrébb lépett.

- A másik fontos dolog. Ha nincs lőfegyvered, márpedig nem szívesen adnék a kezedbe, hiszen nem tudod kezelni. Így hát a következő dolog, amivel leginkább tudsz a vérfarkasok ellen küzdeni, az az elektromosság.

Nem újdonság, ez tényleg nem, látta hogy leszerelte Ericát és Boydot, hallotta Scottot, hogy Derekbe is Kate áramot vezetett, amikor fogságban tartotta. De igazából komolyabb lehetőségként sose fordult meg a fejében: az apjáék már nem igazán használtak sokkolót a rendőrségen, így nem is tudott honnan szerezni, és így hát hogy is használhatná önvédelemre?

Derek viszont Stiles kezébe nyomott egy egyszerű, kézi sokkolót.

- Ha esetleg túl közel kerülnének hozzád, akkor se maradj védtelenül. Nem elég ahhoz, hogy esetleg visszaváltozzanak tőle, vagy bármi, de ahhoz elég, hogy fájdalmat okozzon, és elengedjenek.

Stiles csak forgatta a kezében a kis szerkezetet, vizsgálta, hogy illik a kezébe.

- Uhm, szóval csak… hozzájuk nyomom, megnyomom ezt az izét, és én leszek Zeusz földi helytartója?

A vérfarkas már nem is reagált a megjegyzésre igazán, csak kifújta hirtelen a levegőt, majd bólintott.

- Mondhatni. Ha van rá lehetőséged, próbálj meg szabad bőrfelületre célozni. A nyak a legjobb célpont. – és itt Derek ténylegesen felemelte a kezét, és megérintette Stiles nyakát, és nem, Stiles szíve nem kezdett el erre szabálytalanul kalapálni, és nem futott végig a gerincén a hideg, á dehogy (pedig de, és a legrosszabb, hogy Derek ezt biztosan hallotta, kibaszott vérfarkasok basszus). - …de ha máshol éred csak el, az is több mint a semmi. Ahol csak tudod. Csak nehogy véletlenül önmagadat rázd meg.

- He. Hehe. Nagyon vicces.

Amikor tizenöt perccel később a Jeepben ült, a kormányt szorongatva, azzal a megegyezéssel, hogy hétvégén megint eljön, most már ténylegesen gyakorolni, hogy mi a fenét kezdjen, ha baseball-ütő van a kezében, csak arra tudott gondolni, hogy mégis mikor csúszott ki az élete ennyire.

Ezek után az élete egy furcsa rutinba rendeződött, amit alapjáraton Stiles nem bánt annyira, hiszen ez a rutin végre-valahára nem abból állt, hogy sikítva menekült valami vérszomjas, és nagyon-nagyon sok foggal rendelkező lény elől. Pár heti két napot azzal töltött, hogy Dereket próbálta megütni baseball-ütővel, ami már majdnem ugyanaz.

Derek nem ütött vissza, soha, amit a néhanapján nézőként résztvevő Boyd gyakran meg is említett. Egyszerűen csak elhajolt Stiles ütései elől, esetleg kézzel vagy lábbal blokkolta az ütőt. (Egyszer elgondolkozott rajta, hogy talán csak úgy poénból a kipreparált, anti-vérfarkas ütőjével megy Derekhez. Csak a vicc kedvéért. De aztán rájött, hogy akkor biztos, hogy onnantól kezdve Derek visszaütne, és az már annyira nem lett volna vicces.)

A hét további három napján Scottal volt, és néha Isaac is hozzájuk csapódott, néha nem. Ha Deatonhöz mentek, akkor Isaac mindig ott volt. Igazából az állatorvos magyarázott, amit csak tudott – segített fordítani neki az Argentek könyvét. (Minél inkább előrehaladtak, annál inkább elcsodálkozott rajta Stiles, hogy mégis hogy a fenébe nem tud mindenki ezekről a lényekről.)

Scott még mindig be volt ragadva, valahol Allison és Isaac között lebegve érzelmileg. Ami Isaacet illeti, nehéz volt nem észrevenni a hatalmas kiskutyaszemeit, valahányszor Scottra nézett.

És aztán ott volt az az eset, amikor éppen egy szombat esti mozizásra készültek, és Isaac és Stiles elmentek bevásárolni, mert feltűnően elkezdtek kifogyni a rágcsálnivalókból, ami tarthatatlan állapot volt, pláne, ha filmnézős estét tartanak. Éppen azon vitáztak, hogy sós vagy hagymás csipszet vegyenek, amikor Isaac hirtelen megdermedt, és elnézett Stiles feje fölött. Stiles megpördült, hátranézett, és Allison ott állt mögöttük. Stilest mintha innentől egyikük se vette volna észre, csak néztek egymásra, mint két szarvas a reflektorfényben. A lány tért magához hamarabb, biccentett egyet köszönésképp, majd lehajtott fejjel továbbsietett.

Stiles visszanézett Isaacre, és… azok az ismerős kiskutyaszemek.

- ...ez már lassan kezd komikus lenni. – jegyezte meg, és egy határozott mozdulattal belevágta a hagymás csipszet a kosárba.

A pénztárnál vette csak észre, hogy sós csomag is került mellé.

Farkasok.

Másnap délelőtt nagy levegőt vett és bedörömbölt az Argent-ház ajtaján.

Chris nyitott ajtót, és azért láthatóan nem számított rá. De azért az is feltűnő volt, hogy Stilesnak azért fél fokkal jobban örült, mint ha valamelyik karmos-fogas diák jött volna el.

- Helló, Mr. Argent.

- Stiles. Mi járatban erre?

- Allison itthon van?

A vadász végigmérte, majd tömören bólintott, és félreállt az útból, beengedve Stilest.

- Van valami újdonság az Alfákkal kapcsolatban?

Stiles megrázta a fejét. Azóta nem hallották hírüket, mióta Kali földhöz vágta őt a lacrosse-pályán, és ez a csönd talán még rosszabb volt, mintha kétnaponta halt volna meg valaki.

Mert ez a csönd magában foglalta azt, hogy hirtelen fog mindenki meghalni, jelzés nélkül.

Felsétált Allison szobájába, és kopogott. Megvárta, míg megkapta, hogy „szabad”, és csak utána lépett be.

A lány az ágyán kuporgott, és őrajta azért feltűnőbb volt a meglepetés, mint az apja arcán.

- Stiles…?

- Helló, Allison.

- Um…

Stiles végignézett Allison szobájában, a fényképeken, amik ki voltak rakva. Pár régi, réges-régi mementó. Bármennyire is tartott Chris Argenttől, és bármennyire is riasztó nő volt Victoria… pontosan látta, a képeken is látszott, hogy mennyire szerették a lányukat.

És ott volt Kate is, szélesen mosolyogva, átölelve Allisont, és ott, a képen is annyira látszódott, mennyire hasonlítottak egymásra… külsőleg.

Stiles remélte, remélni akarta, hinni akart benne, hogy sikerül visszafordulnia Allisonnak arról az útról, hogy belsőleg is olyan legyen.

(De eszébe jut Boyd és Erica felkötözve, és miközben Gerard ütötte, sikerült összeraknia a képet, hogy Allison volt az, aki elfogta őket, és nem más, de hátha, hátha még nem késő, nem lehet, hogy késő legyen. Mert eszébe jut Allison, aki lábon lőtte az apja vadászát, hogy megmentse Isaacet, akit még nem is ismert. Aki védte Lydiát, anélkül, hogy súlyosan megsebesítette volna a Bétákat közben, csak annyira, amennyire kell. Muszáj, hogy még ott legyen az az Allison. Muszáj.)

- Stiles, bocsi, de… valami okkal, jöttél, mert…

- Nem beszéltél még Scottal, ugye?

Allison összeszorította a száját, és elfordította a fejét, Stiles pedig nagyot sóhajtott. Oké, meg kell adnia neki még egy apró lökést.

- Rendben, akkor elmondom én mit láttam, oké? Szóval. Biztos emlékszel, éppen Jacksont akartuk elkapni, és azt a pikkelyes hátsófelét. Nos, körbevontam az egész épületet kőris-hamuval. Ühüm. Megjegyzem, iszonyat király voltam, de azt majd legközelebb. Tudod mit tesz a kőris-hamu velük, ugye? Semmi természetfeletti se ki, se be. Jackson be volt zárva. És kanima meg a mestere, blabla, alighanem Matt is. Kár, hogy azt nem láttuk, vicces lett volna. Nem lényeg. Ami lényeg, hogy működött, Erica és Isaac is bent ragadtak. Megérkezett Derek, nézett körbe amolyan „Stiles mi a fenét csináltál már megint”-arccal, ami nagyon nem volt fair, mert működött, oké?

Hadart, és sokszor félrecsúszott a mondanivalójában, tisztában volt vele, de Allison nem szakította még félbe, inkább csak láthatóan nem értette, mire akar kilyukadni.

- Szóval képzeld el. Pánik, mindenki menekül kifelé. Isaac és Erica bent állnak, totál értetlenül, és nem tudnak kijönni. És akkor egyszer csak Derek megszólal, hogy Scott haldoklik.

- …mi?

- Tudom, énnekem is ez volt a reakcióm. Tudod, akkor még Scott azt mondta, Derek falkájába tartozik, így hát gondolom valami szuper-Alfa-érzékei vannak Dereknek a Bétái felé. Szóval Derek pánikol, el tudod képzelni? Nem, látod hogy nem. A lényeg, hogy ugyanaz a pánik volt a hangjában, ami nem sokkal korábban akkor, amikor Erica rohamot kapott, emlékszel? Törődik ő a Bétáival a maga módján, csak béna hozzá. No mindegy, az már más téma. Szóval azt mondja törjem meg a vonalat, és én megtörtem, Derek pedig elrohant.

Allison lassan megrázta a fejét, ahogy próbálta megemészteni a dolgot.

- Nem értem mire akarsz…

- Nem akarok utalni semmire.

- Nem kell vérfarkasnak lennem ahhoz, hogy tudjam, hogy hazudsz.

Stiles halványan elmosolyodott.

- Csak azt mondom továbbra is, hogy meg kéne kérdezned Scottot.

Pár nappal később telefonhívást kapott. Nem Allisontól, hogy átgondolta volna. Nem Scott hívta, hogy Allison felkereste, és mi legyen.

Jackson hívta, hogy fél órán belül legyen Lydiáék házában.

Nem kérte, hívta.

Komolyan megfordult a fejében, hogy ne menjen el, de hé, eddig valahányszor a Martin-házban volt, totál káosz volt, és kavar, és életveszély. Talán lesz valami értelme is ennek az egésznek, és még időben vissza fog érni a McCall-házba, hogy szétverje Scottot Halo-ban.

Azon nem lepődött meg, hogy a Porche ott parkolt a ház előtt, sejtette, hogy Jackson nem azért hívta, hogy Lydiával legyen édes kettesben.

Ami viszont már meglepte, az az volt, hogy miután Lydia beengedte és felvezette a szobájába, a lány ágyán nem csak Jackson volt elterülve, hanem még Danny is ott ült a hátát a falnak vetve.

- Ülj le, Stilinski.

Nem akart leülni, tényleg nem, de Lydia volt az, aki megragadta a vállait, és lenyomta az egyik székére, mielőtt egyszerűen ő is leült volna az ágyára.

- Okééé, miért érzem úgy magam, mint akit kihallgatásra vittek?

Lydia elmosolyodott, és Stiles szíve szabálytalan ütemre kezdett kalapálni. (Mire Jackson automatikusan felvonta a szemöldökét. Rohadt vérfarkasok.)

(Nem volt hülye. Jackson és Lydia… Stiles nem volt hülye.)

- Elmegyek a városból.

Jackson szavai sikeresen elűzték Stiles lelki szemei elől a képet, ahogy Lydia magához öleli Jacksont a Jeep reflektorainak a fényében.

- Várj, mi?

Lydia nem nézett rá tovább, és még Danny is a körmeit nézegette inkább. Jackson tekintete is szokatlanul üres volt, ahogy ő volt az egyetlen, aki ránézett Stilesra.

- Apámék nem tudják, mi folyik itt… én meg nem szívesen mondanám el nekik, hogy én öltem meg annyi embert, és hogy mi lett belőlem.

- Nem igazán a te hibád… - kezdi Stiles, maga sem tudja miért, miért akarja vigasztalni Jackson Whittemore-t, de a másik csak felemelte a kezét.

- A lényeg, hogy elköltözünk. Nem tudom, pontosan hova, nem tudom vissza fogok-e tudni jönni a közeljövőben Beacon Hillsbe. Lydia és Danny viszont itt maradnak.

Csönd ült közéjük, és pár pillanatig Stiles megpróbálta felismerni a Jackson-nélküli Beacon Hillst.

Bizarr.

- Hát ez… kellemetlen, meg minden, de nem értem, miért hívtatok ide.

- Azért, Stilinski, mert itt hagyom a barátnőmet és a legjobb barátomat. Az előbbinek ugyan van némi fogalma arról, hogy egy Pokolszáj tetején ülünk, de azért Dannyt is be kéne avatni, nem?

Pár pillanatnyi pislogás után Stiles szélesen elvigyorodott.

- Te Buffy-fanboy, te. Na jó, ne nézz rám tovább ilyen gyilkos szemekkel. Következő kérdés. Miért én? Te is tudod már régóta, hogy mi történik. Vagy akár Scott.

- Azért, Stilinski – bájos volt, ahogy Jackson próbált türelmes hangon beszélni, miközben a szokásos „hülye barom vagy Stilinski”-tekintetével nézett Stilesra. – Mert te vagy az, aki mindig mindennek utána néz, nem? Mióta is ismerjük egymást? McCall és te közted te vagy a tényszerű adatok mestere. És ti ketten vagytok benne a kezdetek óta.

Ismét csönd lett, és ezúttal Stiles volt az, aki nem nézett rájuk.

Aztán mély levegőt vett, és belekezdett.

- Az egész aznap kezdődött, legalábbis nekünk, amikor Laura Hale-t meggyilkolták…

Meglepően jó hallgatóságnak bizonyultak. Elvégre maga Jackson se tudott teljesen mindent, a másik kettő meg szinte szomjazta Stiles szavait, ő pedig csak beszélt, és mondta, hogy pontosan mi is történt. Hosszabb volt, mint amire számított, és jobban elment az idő, mint gondolta.

Lehet késni fogok. Majd elmondom később mi történt. Kezdjétek el nélkülem.

Elküldte az sms-t, és csak utána indította be a motort.

Dereknek is tudnia kell erről.

A Hale-házhoz ment egyből, és nem akart arra gondolni, hogy mi van, ha Peter is ott van. Dereknek sikerült elintéznie, hogy ő ne legyen a raktár közelében, valahányszor ott edzettek, de a ház…

A ház bejárat ajtaját résnyire nyitva találta a Camaro nem volt sehol, tehát vagy betörtek, vagy valaki elment otthonról. Mindenesetre egy halk kopogást megengedett magának az ajtófélfán (helló, három vérfarkas szokott erre lenni általában, mindhárom alighanem már réges-rég kiszagolhatta, hogy jön), majd belökte az ajtót.

Egyre jobb állapotban volt belülről is a Hale-ház. Stiles sose járt a ház közelében a tűz előtt. Persze, tudta, hogy a család valahol az erdőben él, de soha nem látta azelőtt, mielőtt leégett volna. Még kívülről se, nemhogy belülről.

- Hahó…?

Nem jött válasz, hát óvatosan beljebb sétált, keze ösztönösen rácsúszott a zsebében lévő sokkolóra. (Nem ment nélküle sehova, tényleg. A baseball-ütő is a kocsiban volt. Egyszer elgondolkozott azon, hogy televerje szögekkel, hogy biztosan fájjon az Alfáknak, ha legközelebb rátámadnak. Csak az már egyértelműen fegyvernek nézett volna ki, és hogy magyarázza ki az apjának, hogy egy házi készítésű buzogánnyal mászkál a fia? A sima ütő még belefér.)

Dereket egy kanapén ülve találta meg, kezeit a tenyereibe temetve.

- Uhm, Derek…?

- Mi van.

- Ez kérdés lett volna? Ez a kérdés, amit én csináltam, tudod, a végén felmegy a hangsúly és… jó, befogtam.

Óvatosan Derek közelébe sétált, és végignézett a szobán. Csönd volt, iszonyat kellemetlen csönd, és Stiles sose volt az, aki szerette a kellemetlen csöndet. Vagy olyasvalaki, aki hagyta volna, hogy maradjon a kellemetlen csönd.

- Elég szépen haladsz. Haladtok? A lényeg, hogy már nem néz ki ez a ház úgy, hogy bármikor rátok szakadhatna. Eléggé rideg még ugyan, de majd belakjátok. Gondolom Boyd is ide cuccol majd, nem? Esetleg Isaac. Meg Erica, ha visszajön majd. Alig várom már, hogy visszajöjjön, haja lobog a szélben, fogak villannak, mögötte a másik falka villanó szemei, akik jönnek segíteni elüldözni az Alfákat innen. Róluk még mindig semmi hír, gondolom. Csak Petert ne hagyd rendezkedni. Ki tudja, mikor ültet be eldugott csapóajtókat, hogy elzárhasson téged mindenki elől.

- Nem volt mindig ilyen.

Amint Derek megszólalt, Stiles befogta a száját. Nem azért, mert félt volna, hanem mert hülye lett volna belefojtani Derekbe a szót, amikor végre kinyitotta a száját.

- Peter volt az, aki mindig… mindig mesélt a régi időkről nekünk. A legendákat, a történeteket. Esténként, lefekvés előtt. Ő volt az, akihez mindig mehettünk, ha valami rosszat csináltunk, és féltünk anyáékhoz menni. Ő adott tanácsot, hogy hogyan beszéljünk anyáékkal.

Mit is lehet erre mondani? „Ez szép és jó, csak éppen kettétépte a nővéredet nem is olyan régen”?

Derek, mintha csak tudta volna, mi jár Stiles fejében, felpillantott rá, és Stiles még soha nem látta ilyen… nyitottnak, sebezhetőnek Dereket, még akkor sem, amikor az uszodában voltak, és Stiles, a maga 67 kilójával volt az egyetlen, ami életben tartotta.

- Peter ugyanúgy meghalt a tűzben, mint a legtöbben a családomból. Próbál úgy tenni, mintha ugyanaz lenne, de… - elakadt a szava, és megint elfordította a tekintetét Stilesról. – De Peter is meghalt. Kate miatt. Miattam.

- …várj, mi? Lemaradtam. Már miért lenne a te hibád? Úgy értem… Kate-et értem, de…

És Derek beszélni kezdett.

Lassan kezdte, és Stiles nem szakította félbe, tudta, érezte, hogy egyetlen szó, és Derek soha többet nem kezd bele, és volt egy olyan sejtése, hogy ezt soha, senkinek nem kezdte el mondani.

Mesélt milyen volt Kate évekkel ezelőtt, széles mosollyal, ahogy behálózta Dereket, és Stiles tudta, a francba is, tudta hova fog kilyukadni az egész.

Nem gondolkozott, ha gondolkozott volna, nem teszi meg, ugyanis alighanem az agyának a racionálisabb fele tuti működésbe lépett volna, hogy „uhm, Stilinski, Derek ezért leszedné az arcodat a helyéről, normális vagy, helló”. De nem gondolkozott, csak közelebb lépett Derekhez, megfogva a vállát. Derek pedig csak belekapaszkodott Stiles pulcsijának az ujjába, mintha az élete függött volna tőle.

- Derek… Derek nézz rám – szabad kezével a farkas álla alá nyúlt, és felemelte, kényszerítve, hogy a szemébe nézzen. – Nem a te hibád, oké? Nem. Te. Tehetsz. Róla. Kate a hibás egyedül, és esetleg Gerard, aki addig csavarta Kate gondolatait, amíg a tökéletes bábja nem lett.

- Észre kellett volna vennem, hogy hazudik, hogy nem törődik velem. Ostoba voltam, és miattam mindenki a családomból…

- Derek, tizenöt éves voltál, Kate pedig egy felnőtt, gyönyörű nő, aki pontosan tudta, hogy mit akar. Alighanem pontosan tudta, hogy játszhatja ki a ti beépített hazugságjelzőtöket. Kate pontosan tudta mit akar, és nem a te hibád. Nem tehetsz róla.

Észre sem vette, hogy közben a keze felcsúszott Derek álláról az arcára, miközben beszélt.

Derek hirtelen mozdult, a saját szabad kezével átkarolva Stiles vállát, és csak közel húzta magához. Ennek következében Stiles kibillent az egyensúlyából, és szinte rázuhant Derekre, aki viszont csak magához szorította, az arcát a fiú vállába temetve, mély levegőt véve, mint aki meg akarja jegyezni Stiles vörös pulcsijának az illatát.

Megpróbált gondolkozni, de egyszerűen a feje csak tele volt kérdőjelekkel, ezért inkább feladta, és egyszerűen visszaölelte Derek Hale-t, miközben gyakorlatilag az ölében ült.

Nem, határozottan nem volt semmi értelme az életének.

Amikor jó sokára végre eljutott a McCall-házig (beletelt egy jó kis időbe, mire végül Derek olyan állapotba került, hogy Stiles elmondhatta neki, hogy miért is jött eredetileg), már alighanem régóta ment a filmnézés, no de sebaj. Jobb később, mint soha.

És persze, hogy nem lett még vége a meglepetések sorának.

Gond nélkül bement a bejárati ajtón, és…

A kanapén, Scott és Isaac között ott ült Allison.

Nem értek egymáshoz, mintha kínosan ügyeltek volna arra, hogy még csak a lábuk, a válluk se érjen össze, de a lány ott ült közöttük, és ő volt az, aki először fölnézett Stilesra, halvány mosollyal. Habár a két fiú alighanem már hamarabb érezte, hogy Stiles közeledik, ők csak később néztek föl. Isaac egy picit bizonytalan félmosollyal, Scott pedig egy széles mosolyú, igazi, hamisítatlan, boldog kiskutya-fejjel.

- Okééé. Azzal jöttem ide, hogy új fejleményeket hozok, de úgy látom itt is történtek dolgok, a távollétemben.

Mindhárman felnevettek, és Stiles pedig levetődött a szabadon lévő fotelbe.

Kiderült, hogy Allison rávette magát, hogy eljöjjön végre beszélni, és a hármasnak sikerült kibeszélni mindent, ami a kommunikációs hibáikból adódott. Hogy ez mit jelent a kapcsolatának Scottal, és hogy fog Isaac beleilleszkedni ebbe a képletbe… Stiles nem kérdezett rá. Valami azt súgta neki, hogy Allison még nem áll készen arra sem, hogy Scottal folytassa a kapcsolatát, nem hogy még Isaac is belekerüljön a képbe.

De Stiles látta a legjobb barátja szemeiben, hogy reménykedett, hogy bízott, és bár túl törékeny volt még ez az egész, de Scott már csak olyan volt, hogy mindig reménykedett abban, hogy a végén mindenki jól jön majd ki.

És ezt támogatta az is, hogy amikor végre a tévénézéshez fordultak, akkor határozottan, és egyre kényelmesebben helyezkedtek el ők hárman a kanapén.

(Stiles elmondta nekik mi a helyzet Jacksonnal.)

(Derekről egy szót sem szólt, azon kívül, hogy neki is elmondta ugyanezt.)

Jackson egy héttel később költözött el, és Stiles úgy döntött, muszáj levennie kicsit a gondolatait Lydiának a dolgokról. Dannyt is hívta volna, de aztán ő végül is nem ért rá aznap, szóval csak a lányt fuvarozta el a raktárhoz.

- Stiles! Lydia! Micsoda meglepetés. Egy ideje már nem láttalak titeket.

Persze, hogy Peter Hale azt a pillanatot választja arra, hogy elsomfordáljon Stiles edzésére, amikor Lydiát is elviszi.

A lány szúrósan ránézett, mire Stiles nem győzte rázni a fejét, és tátogni, hogy „fogalmam sem volt róla, hogy itt lesz”.

- Nem hazudik. Általában nem szoktam itt lenni, amikor ő is itt van. Valamiért ő sem kedvel. No mindegy. Minő szerencse, hogy éppen most kerültem én is ide.

Aha. Szóval valahonnan tudta, hogy Lydia itt lesz.

Ha még mindig a karmai között fogja a lány elméjét, Stiles maga fogja visszaásni, és ezúttal bebetonozni a Hale ház új talapzatába.

Derek a jó szokásához híven elősétált a régi, elhagyatott vonatkocsiból, és egy egyszerű szemöldökfelvonással érdeklődött Lydia ottléte miatt.

(Nem beszéltek azóta Stilesszal arról, ami a házban történt. Derek azóta csak edzéseken érintette meg, amennyire szükséges. Stiles tényleg nem akarta olyanra rávenni Dereket, amit az nem akar, pláne azok után, amit megtudott, de a fenébe is, Derek azt azért nem várhatja el, hogy Stiles egyszerűen csak… elfelejtse, hogy ott ült, hosszú percekig Derek ölében, ölelve őt. Sok mindent ki tud zárni Stiles, hogy „na jó most nem gondolok erre”, de ténylegesen elfelejteni? A-a. Az nem megy olyan könnyen.)

Mielőtt még Stiles kinyithatta volna a száját, Derek szólalt meg, Lydiára nézve.

- Nem úgy ismerlek, mint aki annyira szeretné, hogy megtanítsa valaki önvédelemre.

A lány megforgatta a szemeit, és hátradobta a vörös haját, és Stiles nem bírta megállni mosoly nélkül.

Lydia Martin. Pár héttel néhány igen traumatikus dolog után, és pár nappal a szerelme távozása után, ismét tele határozottsággal.

És az ember még csodálkozik, hogy Stiles fülig szerelmes volt belé?

(Bár mostanság megkérdőjelezte. Igen, még mindig ott volt a melegség a mellkasában, ha látta Lydiát. Még mindig előfordult az álmaiban. Éveken át tartó rajongás nem fog csak úgy pár nap alatt elmúlni. Talán a szívének egy részében örökre ott lesz Lydia, az, Aki Sose Volt. Talán Ericával, az Elvesztegetett Lehetőséggel együtt. De…)

- Viszont… - Derek szavai rántották ki a gondolataiból Stilest. – Ha jól tudom, van pár elintéznivalód a nagybátyámmal.

Peter hátrahőkölt, és Lydia ajkain egy igazi, kegyetlen mosoly jelent meg, az a fajta, amit akkor öltött fel, valahányszor valakit verbálisan oltott le az iskolában a sárga földig. Derek intett egyet, mire Peter vonakodva közelebb lépett párat.

- Ugyan már… - kezdte, miközben Derek odanyújtott egy baseball-ütőt Lydiának. - …úgy értem Stiles nem akar szétverni engem, ugye, Stiles?

- Stilest nem kínoztad hónapokon át mentálisan – szúrta közbe Lydia.

- Viszont felkent a kocsim motorháztetejére, és meg akart harapni. Valóban, Lydiának több oka van, de ez nem jelenti azt, hogy… - Derek szó nélkül Stiles felé nyújtott egy másik ütőt. – Oh, köszi.

- De nekem jár a több, Mr. Stilinski.

- Ez már csak egyértelmű, Ms. Martin.

Peter hátrált pár lépést, a két közeledő tinédzser láttán.

- Derek…

- Nem futhatsz el, és nem okozhatsz bennük kárt. Védekezhetsz, amennyire tudsz, de nem okozhatsz nekik sérüléseket.

A nagybátyja megint kinyitotta a száját, hogy megszólaljon, de mielőtt egy hang is kijöhetett volna a torkán, Lydia Martin ütője arcon találta.

- Azt hittem jobb lesz ettől.

Lydia akkor szólalt csak meg, amikor már visszavitte őt a házához, és Stiles leállította a motort.

- Peter?

A lány bólintott, lehajtott fejjel.

- Annyira… szerettem volna, ha… de nem számít. Nem fognak megszűnni róla a rémálmaim.

- Még mindig álmodsz róla?

- Ez már… nem olyan, mint akkor, amikor ott volt. Kevésbé… valódiak, tudod? Sokkal inkább… tényleges rémálmok. Mint amikor… a szüleim elváltak, és utána rendszeresen arról álmodtam.

Stiles lassan bólintott. Értette, nagyon is.

- Lydia, én… sajnálom, hogy nem mondtuk el hamarabb. A bál után el kellett volna mondanunk.

- Igen. Igen, el kellett volna. – a lány felsóhajtott, hátravetve a fejét. – De már mindegy.

Elfordult, hogy kiszálljon a kocsiból, és Stiles, mielőtt megállíthatta volna magát, utána nyúlt, csak a vállára téve a kezét.

- Lydia, ha bármiben tudok segíteni, bármi történik, akár Peterrel, akár máshol… már nem vagy egyedül, ugye tudod?

A lány végre ránézett, és egy mosoly árnyéka megjelent az ajkain.

Oké. Ezt igennek veheti, tehát folytatta.

- És nagyon sajnálom, hogy úgy rád kiabáltam amikor nálunk voltál. Tényleg. Az… nagyon pocsék húzás volt tőlem.

Lydia felnevetett, halkan.

- Megígérsz nekem valamit, Stiles?

- Hát persze.

Mert lehet, hogy már nem teljesen úgy nézett Lydiára, mint pár hónappal ezelőtt… nos arra a pontra eddig még nem jutott el, hogy nemet mondjon bármire, amire Lydia Martin megkéri őt.

- Ha legközelebb ajándékot veszel nekem, ne azt nézd, hogy mekkora, vagy milyen drága. Egy apróság is elég, és mindenre ami szent, Stiles, csak egy dolgot vegyél.

Oké, ha végiggondolja, talán nem meglepő.

Maga alapjáraton egyáltalán nem. Néha átlépett másfajta pornóoldalakra, mint a sima hetero szexet bemutatók, de… alapjáraton nem számított. Igazából az álmodozásaiban mindig Lydia szerepelt. Persze… néha bizonyos fantáziáiban nem csak ő, előfordult más is, de a nagy álmaiban, mindig Lydia volt.

Gyönyörű Lydia, okos Lydia.

Elérhetetlen Lydia.

Mégis mikor kezdett kicsúszni Lydia a képből? Mikor kezdte egyre inkább átvenni a vörös fürtök helyét rövid, sötét haj, és borosta, és…

Megrázta a fejét, miközben leállította a kocsit a Hale-ház előtt.

Nincs értelme gondolkozni rajta, van, ami van, és Stiles nem fog megint hosszú éveken át nézni valaki után, valaki elérhetetlen után csak azért, hogy aztán végül kicsússzon az álmaiból.

Talán ő is ki fog csúszni onnan egyszer. Fene tudja, Stiles csak tizenhat éves, ki tudja, mi fog történni, de vesszen meg, ha nem fogja megpróbálni.

Ezúttal bekopogott az ajtón, és kivételesen megvárta, hogy Derek kinyissa.

- Megint történt valami?

- Neked is szia, Derek. Bejöhetek? Tudod, jöhetek anélkül is, hogy célom lenne. Pláne, hogy a házad már nem fenyeget azzal, hogy bármelyik pillanatban rám omolhatna, ha eljövök.

Félig-meddig tartott tőle, hogy Derek erre visszacsapja az orrára az ajtót… de a farkas csak egy szó nélkül elfordult, és beljebb sétált a házba.

Az ajtót nyitva hagyva.

Hát oké, Stiles nem fogja veszni hagyni a lehetőséget, ha hagyják neki.

- Nem vagy egy kicsit összezavarodva azzal kapcsolatban, hogy melyik falkába tartozol?

Stiles felvonta kérdően a szemöldökét, majd belenézett a nappaliban lévő tükörbe, és belevicsorgott.

- Hm. Még mindig nincsenek hegyes fogaim, nem villognak a szemeim.

Derek nekidőlt a falnak, Stilesszal szemben, és csak összefonta a karjait a mellkasa előtt.

- Emberek is lehetnek falkatagok. Sőt. Gyakran azok. Te a kezdetektől fogva Scott falkájába tartozol, ezt tudta Peter is, ezért ajánlotta fel neked a harapást. Az az Alfa nő is tudta, aki megtámadott.

Stiles zsebre vágta a kezeit. Oké, valljuk be, nem ebbe az irányba akarta elvinni ezt a társalgást.

- Scott… nézd, imádom Scottot, oké? Ezt biztosan te is tudod. Olyan, mintha a testvérem lenne. És azt is tudod, hogy mindig ott leszek Scott oldalán, bármilyen hülyeséget is tesz. Maximum… jól kiosztom utána. Vagy próbálom tompítani a kárt.

- Most is azért vagy itt, hogy tompítsd a kárt?

- Áh, nem. Azért még nem szedtem le a fejét. Most fenn van kiskutya-mennyben körülbelül, de csak most mászott fel oda szerencsétlenségében. Majd ha picit lenyugodott.

Igen, az is kellemetlen beszélgetés lesz, az is biztos. Scott és a titkolózása, Scott, és ahogy Dereket használta, igazából Scott egész helyzete a Gerard-szituációban, és Gerard, és…

Oké. Gondolatmenet vissza. Az más lapra, más napra tartozik.

Most Derek a lényeg.

- Oké, talán, ha nagyon technikai akarnál lenni, mondhatod, hogy Scott falkájához tartozom. De ez nem jelenti azt, hogy téged… hogy rád… szóval, hogy veled nem törődnék.

Derek szótlanul állt és nézte, és Stiles tudta, hogy ugyanaz a dolog fordul meg a fejében. Ugyanaz. Stiles Derek ölében, karjaik egymás körül.

Stiles megnyalta az ajkait, és pár lépést tett Derek irányába. Rendben van, itt van, akkor tennie kell valamit.

- Nézd, tudok dolgokat, te is tudod. Én vagyok az, aki mindennek utánanéz, a fiú, aki rákeres dolgokra, aki kérdez, aki keres. De én se tudok mindent, és szerintem nem vagyok egyedül. Nem tudjuk mit akarnak az Alfák, nem tudjuk mikor jön vissza Erica. Nem tudjuk mi van Gerarddal. Nem tudjuk, mi a helyzet azzal az Isaac kölyökkel, mert szerintem ő azért sokkal jobban lebeg két falka között, mint én. Nem tudjuk, mi lesz Jacksonnal. Nem tudjuk mit tervez a nagybátyád… ő amúgy nincs itt ugye? Mert gáz lenne, ha ezt úgy magyaráznám, hogy itt van – Derek megrázta a fejét, mire Stiles bólintott, és csak folytatta, miután megint megnedvesítette az ajkait. – Oké. Boyd se, ugye? Nem azért, bízok benne, csak érted, személyes beszélgetés…

- Rátérsz még ma a lényegre esetleg, Stiles?

- Ne legyél már ilyen türelmetlen, Derek. A lényeg, Derek, hogy… bízhatsz bennem, oké? És… és komolyan mondom, és ha megint rávágod azt, amit az uszodában, hát én esküszöm, felkapok valami nehéz tárgyat, és neked dobom.

Más kérdés, hogy Derek könnyedén kikerülhetné.

De az üzenete akkor is célba érne, nem?

- Bízok benned.

…várjunk, mi?

Alighanem az arcára voltak írva a gondolatai, ugyanis Derek leeresztette a karjait, ellökte magát a faltól, és úgy folytatva, pár lépést téve Stiles felé.

- Igazad volt. Ott, a medencében. Az emberek... vagy bármilyen egyéb lény, simán beugrik más után, hogy megmentse. Felhúzni valakit a vízből. Talán egy ideig fenn is tartani. De egy idő után, a túlélési ösztön feljön, és ha az ember érzi, hogy a súly nélkül nagyobb esélye lenne életben maradni… a legtöbben elengedik a súlyt. Te nem engedtél el.

- Hát persze, hogy nem engedtelek el, ne legyél már hü…

- Pontosan. Nem engedtél el. Az, hogy Scottot nem engedted el, amikor lemerült ebbe a vérfarkasságba, hogy segítetted őt végig az átváltozásán, az egyértelmű. De ugyanúgy nem engedtél el engem se.

Oké. Itt az alkalom. Hajrá, Stiles.

- Azért ez egy kicsit… más helyzet, mint az egész Scott-dolog.

Megint megnyalta a szája szélét, és határozottan nem képzelődött azzal kapcsolatban, hogy Derek tekintete egy pillanatra lehullott Stiles ajkaira.

Rendben van, Stilinski, hajrá.

Újabb lépést tett Derek irányába. Karnyújtásnyira voltak egymástól, de egyikük se nyúlt ki a másikért… legalábbis egyelőre.

- Te, Derek léteznek főnixek?

Derek úgy tűnt, mint aki legkevésbé számított erre a kérdésre, ugyanis sűrűn pislogni kezdett. Hah, meglepte Derek Hale-t. Úgy, hogy láthatóan meglepődött. Ezt tuti nem fogja elfelejteni.

- Csak tudod, ez az egész. Tűzben elpusztulnak, és újraélednek. Mint ahogy ez a ház is.

Körbemutatott, Derek pedig lassan megrázta a fejét.

- A ház nem magától éledt fel újra, Stiles.

- Persze, hogy nem. És neked se… magadtól kell, tudod? Nézd meg Petert, ő magányosan rakta össze magát az évek alatt, és nézd meg hova került. Te is elhatárolod magad másoktól. Nem mondasz el mindent, nem bízol senkiben. Ne fordulj el tőlem, Derek, nézz rám, kérlek, mert ez fontos. Nem kell egyedül csinálnod, oké? Isaac még mindig felnéz rád, és tuti rohanna hozzád is a hatalmas kiskutya-szemeivel, ha kérnéd a segítségét. Scott… ha nem is lépne be a falkádba megint, de biztosan jobban bízna benned, és együtt dolgozna veled, ha… hagynád. Ha nem akarnál mindent egyedül, tudod? Mert lehet, hogy azt mondod, hogy falka így, falka úgy, de ha érzelmileg elzárod magadat tőlük, akkor azzal körülbelül ugyanott vagy, mint ha Omega lennél, és az…

Nem tudta befejezni, ugyanis Derek, Derek volt az, aki először bezárta a távolságot kettőjük között. Közel lépett, és éppen hogy nem ért hozzá Stileshoz, és miközben a szemkontaktus egy pillanatra nem tört meg köztük, Stiles egészen, száz százalékig biztos volt benne hogy igen, Derek hallhatja a káoszba átcsapó szívverését.

Ismét, még egyszer megnyalta az ajkait, és Derek már nem is tette másképp, hogy hova tévedt a tekintete.

- Szóval én csak azt mondom, hogy… ha főnixek nincsenek is, újra fel lehet állni, csak… tudod, segítség kell. Ha… akarod. Persze nem azt mondom, hogy mondd el nekik is, amit nekem, csak… ne lökd el őket, és talán akkor… minden rendben lesz.

- Mindig ilyen reménytelenül optimista vagy?

- Én? Dehogy. Az Scott specialitása.

Esküdni mert volna, hogy egy igazi mosoly árnyéka bújt el Derek szájának szegletében, még nem igazi mosoly, és talán még egy darabig nem is lesz az, de valaminek a kezdete.

Lepillantott Derek ajkaira, és vissza a szemeire, majd bólintott egy picit.

Maga sem tudta miért, vagy talán tudta, de csak az elméje legmélyén.

Mindenesetre Derek úgy tűnt, hogy vette az adást, és előrehajolt, apró csókot adva Stilesnak.

A fantáziáiban nem így szerepelt, ha teljesen őszinte akart lenni. A fantáziái általában úgy kezdődtek, hogy Derek határozottan, félig-meddig durván a falnak tolja, és úgy csókolja, szinte belenyomva a falba, de…

De azért határozottan nem bánja ezt sem.

(Meg amúgy is, az, hogy ez így történt, nem zárja ki, hogy a fantáziája is beteljesüljön.)

(Őket ismerve be fog.)

(De igazából az még határozottan ráér később is.)