Assassin's Creed crossover
Igazán nem lehetett hibáztatni azért, hogy egy kicsit
kiment kikapcsolódni. Nem ivott sokat, tényleg nem. Tyler biztonságban volt
éjszakára, egy kicsit ki kellett szellőztetnie a fejét.
A lány határozott volt, vörös hajú, és mellesleg még vonzó
is.
Átkarolta a nyakát egyik kézzel, másikkal Owen markába
csúsztatott egy papírlapot, majd miután a füléhez hajolt, és belesuttogott…
- Tudom, hol van az öcséd.
Ha azt mondjuk, hogy Owen nem erre számított, akkor
enyhén fogalmazunk. A lány elhúzódott tőle, és mielőtt eltűnt volna a táncoló
alakok között, felemelte a jobb kezét a mellkasa elé, gyűrűsujját behajtva,
furcsa intéssel búcsúzva.
Nem emlékezett hogyan jutott vissza a hotelszobába, csak
hogy szinte őrülten tépte fel az ajtót, és szorította magához Tylert.
Az éjszaka közepén jelentkeztek ki.
- Gondolkozol rajta, hogy elmenjünk a címre, amit
megadott.
- Könnyen lehet, hogy csapda.
- De lehet, hogy nem.
Owen nem fordult meg, csak csöndben állt, Tyler pedig az
ágyon ülve folytatta.
- Damian… ha tényleg tudja hol van, lehet, hogy el kéne
mennünk.
- Ha valaki elmegy, akkor az én leszek.
- És ha csapda, maradjak egyedül? Kizárt.
Aztán penge szorult Owen nyakához.
Oké, ez nem teljesen igaz.
London elhagyatott raktárépületei között sétáltak a
megadott raktárhoz, és a lány egyszerűen ráugrott. Valljuk be, pár nappal
korábban ezt nem éppen így képzelte el, de hagyjuk.
Fentről érkezett, és nem tudta eldönteni, hogy
melyiküknek volt köszönhető, de talpon maradtak, a lány átfogta lábaival a
derekát (határozottan nem ebben a helyzetbe képzelte ezt), de a probléma a
kezével volt, amik közül az egyikkel kapaszkodott, másikat a nyakához szorította.
És igen, ott érezte a pengét finoman a torkánál.
Tyler mozdult volna, de egy kis ciccegés a vörös hajú lánytól
megállította. Owen szinte érezte a lány mosolyát a fülénél.
- Ha az ellenséged lennék, már halott lennél, ugye tudod?
- Ezek szerint nem vagy az? Komolyan, már majdnem az
ellenkezőjét hittem.
Az öccse riadtan rázta a fejét, olyan „ne idegesítsd már
a késes nőt, aki a nyakadhoz nyomja a pengét basszus”-módon, de a lány csak
kuncogott, majd elengedte, és lemászott Owen hátáról.
- Egy oldalon állunk, ha nem tűnt volna fel.
- Azelőtt, vagy azután, hogy elraboltátok az öcsémet?
A lány felvonta a szemöldökét, majd elfordult, és intett
egyet, hogy kövessék.
- Nem mi voltunk. De tudjuk, hol van.
Csöndben, zavartan ült a fehér gép mellett, amikor a lány
– Ellone – odasétált mellé.
- Honnan szereztétek ezt a gépet?
Ellone félrebillentette a fejét.
- Tudom mire célzol. Már egy ideje megvan nekünk. Nem az
történt, hogy bementünk Animust lopni, és az öcsédet meg bent hagytuk.
Csöndesen végigsimított a helyen, ahova belefeküdt
valaki.
- Hogy hozzuk ki?
- Te? Te sehogy. Nem vettél részt kiképzésben, csak
akadályoznál minket.
Owen felpillantott Ellone-ra. Ősi összeesküvések,
évszázadokon át tartó csatározás a történelem menetén keresztül… és mindebbe
belecsöppent az öccseivel együtt, csak a vérük miatt.
Damian élt, és jelenleg csak ezt tudta felfogni.
A Templomos fiú szó nélkül hozta be az ebédjét, és néha,
egy-egy villanásra mintha Viktoriánus kor ruháit viselő alakot is látott volna…
Megrázta a fejét. A mellékhatások kezdtek egyre
rosszabbak lenni.
- Enned kéne.
Felnézett közelről a fiú kék szemeibe.
- Köszönöm együttérzésed.
A fiú zavartan állt egyik lábáról a másikra, Damian pedig
felvonta a szemöldökét.
- Mi az?
- Tettél ellenük valaha valamit?
- Azon kívül, hogy megszülettem?
A fiú nem válaszolt, csak elfordult, és kisétált a szobából.
Damian figyelt, majd koncentrálni kezdett…
És esküdni mert volna, hogy őrizője korábbi vöröses
kisugárzása aranyba fordult.
- Velünk van.
Halkan mondta Bennek, aki gyorsan körbepillantott, hogy
figyelik-e őket, mielőtt közelebb hajolt volna hozzá, eljátszva, hogy nagyon
arra koncentrál, hogy belerögzítse Damiant az Animusba.
- Ki?
- A fiú. Aki az ételemet szokta hozni.
- Jude?
Damian lassan bólintott.
- Honnan veszed?
- Látom. Már… bármikor be tudom kapcsolni, ha
koncentrálok. Pont, mint amikor Roderick vagyok.
Ben bátorítóan megszorította a vállát, mielőtt
visszahúzta volna a kezeit.
- Már nem kell sokáig bírnod.
De még egyszer vissza kellett küldenie Roderick Bowder
emlékei közé.
Damian sápadt volt, szemei beesettek, de élt.
- Owen, megfojtasz.
Kicsit eltolta magától, hogy végignézhessen az öccsén,
aki halványan visszamosolygott rá.
- Minden rendben?
A fiú félrebillentette a fejét.
- Definiáld, hogy mi az, hogy rendben. Élek. Tisztában vagyok
vele, hogy ki vagyok. Ja, és szét tudom rúgni a seggedet, mert mondhatni átvérzik
belém az egyik ősünk tudata. Aki mellesleg tudta, merre volt az Éden egyik
darabja. Csak én még nem tudom hol, és a Templomosok előtt kéne odajutnunk.
Owen pislogott egyet.
Majd még egyet.
- Ezt el tudnád mondani emberi nyelven is?
A lényeg az volt, hogy Damiannek megint bele kellett
feküdnie a gépbe, most már Ellone és Ben felügyelete mellett.
Bennel Owen csak azután találkozott, miután kihozták
Damiant.
- Nem fognak a templomosok keresni?
Ben felnézett, miután leellenőrizte Damian adatait a gépen,
a gép fehéres fénye tükröződött a zöld szempárban.
Zöld? Fene tudja milyen volt.
- Engem? Nem. Őt? Igen.
Csönd ült kettőjük közé.
- Hogy érti azt, hogy még tudja, hogy ki ő?
Ben lassan visszafordult az adatok felé.
- Átéli az elődjei, az ősei emlékeit. Ha sok időt tölt
benne… talán elfelejtheti, ki is ő. Összefolyhatnak az emlékek.
Nem mondhatni, hogy túlzottan bízott volna Jude-ban. A
fiú Templomos volt, és ők vitték el Damiant, és ez elég volt ahhoz, hogy
felforrjon a vére, de Damian ragaszkodott ahhoz, hogy ne hagyják ott, miután
segített nekik kijutni.
Megölnék, mondta Damian.
De most Damian megint a 16. században volt, Jude pedig
mellette ült, térdeit felhúzva, hát Owen odasétálhatott hozzá.
Azért te se öld meg, mondta Tyler.
Odahúzott még egy széket, és leült Jude mellé.
- Hányszor volt már a múltban?
A fiú rápislogott a szeme sarkából.
- Ezt Ben is tudja, nem?
- Téged kérdeztelek.
Jude megrázta a fejét.
- Nem voltam ott ezek alatt. Nekem csak az étkezéséről
kellett gondoskodnom.
- Miért segítettél neki?
Pár percig csönd volt.
- Fiatal korom óta azt mondták, hogy mi megvédjük a
rendet. Hogy a világ önmaga ellen forduljon. Hogy ti csak káoszt akartok. De…
ez a rend? Amit láttam, ahogy napról napra Damian egyre sápadtabb és
kimerültebb lett, egyre kevesebbet evett, láttam, ahogy az egész befolyásolja…
az emberek nem játékszerek. Nem jó ez így.
Kérdezni akarta, hogy pontosan hogy befolyásolja Damiant,
de nem tette meg.
Aztán egy éjjel Damian sikítva ébredt fel, és Owen úgy
döntött ebből elég volt.
Elvégre, ha valaki Damian felmenője, akkor az övé is.
- Először visszaküldünk egy korai emlékbe, Roderick
kiképzéséhez, beavatásához, hogy betanuld a mozdulatokat, az Animus
használatát.
- Lépj végig a nyomdokaimban, ifjú padawan.
- Damian, fogd be.
- Nem, ugyanis szerintem egy szót se fogtál fel abból,
amit Ellone mondott, mert a dekoltázsa érdekesebbnek tűnt számodra.
Szó mi szó, ahogy Ellone fölé hajolt, és benyomta az
Animusba, nem éppen egy 16. századi felmenőjének a beavatása járt a fejében.
A lány szája széle kis mosolyra húzódott, majd lenyomta a
gépbe Owen fejét, úgy, hogy körben beletúrt a hajába – de aztán előre hajolt,
ajkaik finoman összeértek, éppen csak egy lehelletnyit.
- Aludj csak szépen.
Emlékezett, ahogy kiskorában látott filmeket, ahol a
játékosok teljesen úgy élték át a számítógépes játékokat, mintha ők maguk
lettek volna benne, és mindig szerette volna kipróbálni, teljesen átérezni,
hogy mit csinál, egy másik világot látni.
Hát az Animus most megadta neki ezt az érzést.
Csak éppen a segítőjét lecserélte volna.
- Vigyázz magadra Owen, ha meghalsz az Animusban, a
valóságban is.
- MI?!
- Ahogy mondtam… vigyázz.
Meghalni az Animusban nagyon furcsa érzés volt. Nem
mondhatná, hogy igazán fájt, de mégis érezte a pengét, ahogy átszúrta a
mellkasát, és a világ… szétesett. Ez a legjobb szó rá, szétesett.
Mint amikor egy játék hibás, és áttörik a textúra alól a
háttér. Csak az Animus szokásos, fehér háttere helyett vörösessé is vált, ahogy
darabjaira hullott közötte.
Levegő után kapkodott, és az első, amit meghallott, az
Ellone kuncogása volt, és Damian hangja.
- Április bolondja.
- Utállak.
- Nem, nem utálsz. Na feküdj vissza szépen, ez elég
silány teljesítmény volt.
- És mellesleg április sincs.
- Ó, hogy baszódj meg, én meg még nem találkoztam William
Shakespeare-el.
- Damian, ez flörtöl velem.
- Tudod, 57…
- Kuss.
Az Animus textúrája megint darabjaira hullott.
- Te KOMOLYAN szemen szúrtad Shakespeare-t?
- Idegesített.
Damian szolidan lefejelte az asztalt.
- Szerinted da Vincivel is fogok találkozni, ha már
Olaszországba jövök?
- Leonardo da Vinci már jó ideje meghalt. Legalábbis ha a
Mona Lisa festőjére gondolsz. Tudod, a pici festmény azzal az androgün arccal,
és…
- Tudom mi a Mona Lisa. És azt is tudom, hogy a franciák
La Joconda-nak nevezik, mert nincs logikájuk.
- …ugye tudod, hogy Leonardo maga is La Gioconda-nak
nevezte a festményt?
- De az a Mona Lisa!
- Mondd ezt Leonardónak. Hupsz, nem tudod, már meghalt.
Hatalmas puffanásokat hallott, mire megtorpant, és egy
pár járókelő bele is botlott. Aztán egy másik hang szólalt meg a fejében.
- Hello Owen. Gondoltam örülnél egy kevésbé szarkasztikus
kommentelőnek.
Nem bírta megállni, hogy elmosolyodjon, mielőtt tovább
sétált volna.
- Kösz, Tyler.
- Te aggódsz értem.
- Áh, van még egy Forbes, ha te megkattansz.
Bárki más orra eltört volna ez után, de Ben hangsúlyából
teljesen egyértelmű volt, hogy nem gondolja komolyan.
Owen pislogott párat, próbálva megszűntetni a furcsa
aranyszínű világítást, ami körbeölelte Bent, akárcsak egy…
- Úgy nézel ki, mint egy elcseszett angyalka.
- Igen, mert máskor nem vagyok elcseszve. Még ma nem
ittam kávét.
Owen felnevetett, Ben pedig előre hajolt, két keze közé
fogva Owen arcát, felemelte egy kicsit, hogy belevilágíthasson a szemeibe a kis
zseblámpájával. Mikor végre elkerült a szemei elől a lámpa, akkor becsukta a
szemeit, de utána még hosszúnak tűnő másodpercekig ott volt az arcán Ben egyik
keze.
Még azután se nyitotta ki egy ideig a szemeit, miután a
kéz eltűnt, és amikor megtette, Ben már megint az asztalánál ült.
Akkor kezdett aggódni, amikor Tyler hangja elhallgatott a
fejében. Oké, ő nem szövegelt annyit, mint Damian, de azért bizonyos időközönként
megszólalt, pár adatot közölve.
De egy ideje csönd volt.
- Tyler?
Semmi.
- Tyler? Valaki? Ha ez poén akkor rohadt szar, csak
mondom.
Csönd, csak a korabéli tömeg zúgott körülötte.
Kifújta a levegőt, és kipattintotta a rejtett pengéjét.
FIGYELMEZTETÉS. RODERICK SOSE ÖLT CIVILT.
DESZINKRONIZÁLÁS…
És a valóságban kitört a pokol.
Nem tudta volna megmondani, mi vezette, ösztönösen
mozdult. A templomos meglendítette a botját, Owen pedig elkapta a csuklóját,
rántott rajta egyet, és a következő pillanatban a templomos arccal takarította
a padlót (az igazat megvallva rá is fért), ő pedig máris mozdult tovább.
- Owen!
Damian kiáltására odanézett, és az öccse csak felé dobta
az egyik kardot, ami a kezeiben volt (mi az, hogy egyszerre kettőt forgatott
eddig, már nem azért, na ennek majd utána fog nézni), Owen pedig a levegőben
kapta azt el, és kapásból fordult tovább.
Ben kezében szintén ott villant egy, és Owen csak a
hátának vetette a hátát, miközben hárította az egyik Templomos támadását.
- Ellone hol van?
- Miatta ne aggódj, aggódj a Templomosok miatt, akik azt
hitték, vele könnyebb dolguk lesz.
És akkor meglátta.
Egyik kezében kard, másik alkarján a rejtett penge, és
olyan gyorsan mozgott, hogy szinte csak a vörös haja látszódott, ahogy suhant
utána.
Igazán nem akart beképzeltnek hangzani, de a Templomosoknak
esélyük se volt ellene.
- Azt hiszem ideje tovább állnunk innen.
Ezt már Ben akkor mondta, amikor már csak ők voltak
talpon, Owen pedig végre körbenézett.
Időközben Jude is előkerült, az ő K.O.-listájára egy
Templomos került (fejbe vágta egy hólapáttal, amikor az illető éppen hátulról
akarta lecsapni Damiant.) De…
- Hol van Tyler?
Tyler menekült.
Nulla kiképzése volt, egyszer sem volt az Animusban, és
még azon kívül se, és még elrejtőzni se tudott igazán, szóval futni kezdett, és
igazán szerette volna azt gondolni, hogy ok nélkül.
De egy Templomos ökle bebizonyította, hogy hiába.
Elterült a földön, az arcát fogva, és csak látta, ahogy a
Templomos emeli a botját…
Aztán hirtelen egy nyílvessző átdöfte a támadó torkát, és
ő elterült a földön.
Tyler szíve a torkában dobogott, ahogy körbenézett, és
egy kapucnis alakot pillantott meg. A megmentője kezében számszeríj volt, és
ahogy leeresztette, egyre közelebb lépdelt, menet közben húzva le a fejéről a
kapucnit. Sötét haja volt, és mélybarna szemei, és ahogy közelebb ért, Tylernek
sikerült kivennie a számszeríjon a vésetet, ami az Assassin-jelet ábrázolta.
A fiú elmosolyodott, és kinyújtotta a kezét Tyler felé.
- Bocs a késésért.
Tyler elfogadta a kinyújtott kezet, és hagyta, hogy a
másik talpra húzza.
- Semmi baj.
A fiú elmosolyodott, Tyler pedig nem igazán tudott
félrenézni a barna szempárról, és még a másik kezét se engedte el.
- Dylan.
- Hm?
- A nevem. Dylan.
- Oh… én Tyler vagyok.
- Jól harcolsz.
- Ez már Shangtól is elég gáz flört volt, tudod?
- Hé-hé-hé. Tudod te hányszor kellett azt a mesét
végignéznem?
Owen igazából nem tudta, hogy a vállán lévő kis vágást
miért úgy kellett Ellone-nak leápolna, hogy ő félmeztelenül ült az ágyán, a
lány meg az ölében, de igazából nem panaszkodott.
- Te is voltál az Animusban, ugye?
A lány felpillantott a válláról, amit éppen nagyban
törölgetett a rászáradt vértől (Owen nem volt hajlandó addig hagyni lekezelni,
amíg Tyler elő nem került, sőt, amíg át nem mentek másik helyre).
- Honnan veszed?
- Ben nem volt, az ő mozgása merőben más mint a tiéd,
vagy a Damiané.
- Vagy a tiéd.
Csönd ült kettőjük közé, csak Owen szisszent fel, amikor
Ellone lefertőtlenítette a vállát.
- Voltam. Párszor. Nem olyan sokszor, igazából a mozgásom
csak azért ilyen, mert ez ismerős, hogy használtam ott. Nem úgy mint Damian
vagy te, hogy átjött belétek az elődötök tudása… én csak alapul vettem, amit
ott tapasztaltam.
Félretette az eszközeit az asztalra, de továbbra sem állt
fel Owen öléből – habár a fiú át is karolta a derekát.
- Szerinted itt nem fognak ránk találni?
Ellone megrázta a fejét, és átkarolta Owen nyakát.
- Átmenetileg megfelel, de túl közel van az előző
helyünkhöz. Könnyen lehet, hogy más országba kell majd átmennünk. De… addig még
van időnk, nem gondolod?
De igen, határozottan volt idejük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése