Seven Devils

Fandom: Teen Wolf
Páros: Sterek, Scallisaac

The Phoenix és House of Wolves nevezetű ficek folytatása. Ebben a szerelmi szálak eléggé háttérbe szorulnak, egyszerűen csak Beacon Hillset nem csak az Alfa falka zargatja, hanem még a szokásosnál is bizarrabb halálesetek vannak. És Scott és Stiles között a feszültség kirobban, némi természetfeletti rásegítéssel.

Onnan tudod, hogy az életed végérvényesen kicsúszott, ha éjszaka zseblámpával sétálsz másodmagaddal a helyi temetőben.

Mentségükre legyen mondva, ezúttal egyikük se viselt piros pulcsit, sőt, mindketten sötét, szürkés ruhákban jártak a sírok között.

- Mekkora az esély, hogy itt lesz?

Stiles rásandított a barátjára, majd vállat vont.

- Fogalmam sincs. Nem érzel semmit?

Megkocogtatta a saját orrát, jelezve, hogy mire céloz, Scott pedig csak megrázta a fejét.

- Semmi. De ki tudja, ho…

Nem tudta befejezni.

A suhanást hallották, majd mindkettőjük nyakába mélyen belefúródtak a karmok. Stiles felkiáltott, és a sokkolója után kapott, Scott felmordult, de amilyen gyorsan elkezdődött, olyan gyorsan ki is tépte a karmait a nyakukból.

Mielőtt bármelyikük is megfordulhatott volna, a boszorkány sehol sem volt.

A seb pedig máris elkezdett gyógyulni Scott nyakán, de ez aztán kicsit se volt megnyugtató.

- Basszameg.

- Ezt a sebet egyértelműen nem farkasok okozták.

Deaton mutatta a már erősen összeaszóban lévő holttest nyakán lévő hegeket.

- A farkasok karmai más irányba görbülnek, és vastagabbak ennél. És akármit is juttatott az idegrendszerbe, rávette az illetőt arra, hogy teljesen elhagyja magát.

- Hogy érted? – nézett fel a seb vizsgálatából Chris Argent.

- Úgy, ahogy mondom. Átnézhettem a hivatalos orvosi jelentést is. Nem vett magához, ételt, italt, nem ment ki mosdóba. Semmi. Amíg szomjan nem halt.

Csönd ült a rendelőre, míg valamennyien a holttestre néztek.

Aztán Derek mondta ki, amire gondoltak.

- Honnan tudod, hogy a kettő összefügg?

Az állatorvos elmosolyodott, majd a másik letakart holttest felé lépett, felfedve róla a leplet.

- Issstenem – nyögött fel Stiles.

A második holttest jobban már nem is különbözhetett volna az előzőtől, a hasa hatalmasra nőtt – máshol pedig nem látszódott rajta különös módon, hogy elhízott lett volna.

- A nyakán ugyanilyen sebek találhatók, ő viszont a szó legszorosabb értelmében halálra ette magát. Záros határidővel azután, hogy a sebek keletkeztek rajta.

Ismételten csönd ült közéjük, Scott pedig megrázta a fejét, és igyekezett nem nagyon a bizarr állapotban lévő testekre nézni.

- Nem értem. Két teljesen különböző eredmény, két teljesen különböző halálnem… mi a kapcsolat?

Az állatorvos visszahúzta a lepleket a holttestekre.

- Még nem tudom. De jobb, ha nyitva tartjátok a szemeteket.

- Érzel valami változást?

Stiles megrázta a fejét, továbbra is a vérző sebet tapogatva.

- Te?

- Én sem.

Nem tudták mennyi idejük van, amíg a tünetek elindulnak. És azt sem, hogy mik lesznek azok a bizonyos tünetek.

Azt viszont tudták, hogy már mik nem lehetnek.

- Nézd a jó oldalát, Scott.

A barátja felvonta a szemöldökét, afféle „jó oldal mi lenne ebben jó oldal, mi a fene van veled Stiles már megint”-tekintettel, ami csak nem volt fair. Elég sok indokból sem.

Éppen ezért pláne, hogy szélesen elvigyorodott, és széttárta a karjait.

- Ha nagyon kiakadunk mielőtt elkapnánk azt a szemétládát, akkor mehetünk Allison mellé partizni.

Oké. Erre már határozottan úgy nézett rá Scott, mint aki egyáltalán nem értékeli.

Abszolút nem fair.

Allison nehezen kapkodta a levegőt, de ragaszkodott hozzá, hogy először bilincseljék le egy székbe, mielőtt beszélt volna. Úgy mozgott, mint akinek minden mozdulat fizikai fájdalmat okoz, és vadul rázta a fejét amikor Scott vagy Isaac közelebb lépett volna hozzá. Amint a bilincsek mind a csuklóira, mind a bokáira rásimultak, akkor szólalt meg.

- Főbűnök.

Hát nem éppen erre az első megjegyzésre számítottak.

- Tessék? – kérdezett vissza Isaac.

- Főbűnök. Azokhoz van… köze. Gondolkozzatok. Az első két áldozat közül az egyik halálra ette magát, a másik meg meg sem mozdult. Falánkság és Lustaság.

Nehezen, zihálva vette a levegőt, és hozzásimult a szék háttámlájához, becsukva a szemeit.

- Apa… apa nyakába szúrta a karmait először. Nem tudom mit kapott, arról nem mondott semmit, de… de nekem azt mondta… szóval elhordott mindenféle cédának. Igen, ilyen kifejezéseket használt. Hogy meg is érdemlem, amit én kapok, ha egy férfi nekem nem is elég.

- Nem értem – jegyezte meg Scott, mire Allison fáradtan tekintett rá.

Deaton a könyveit lapozgatta, és rábökött az egyik bejegyzésre.

- Találtam itt feljegyzéseket egy boszorkányról… évszázadok óta él, és néha megszáll egy várost, megpróbálva megtisztítani magát a bűnöktől. A saját bűneit akarja áttenni másokba, és a hét főbűnt veszi alapul – a célja, hogy egyrészt magát is megtisztítsa, másrészt a bűnösöknek valami ironikus, karma-szerű halált adjon, szerinte.

- Mint a Hetedikben? – szúrta közbe Isaac, mire Deaton bólintott.

- Vagy mint abban a Supernatural részben – motyogta közbe Scott, mire a másik három ránézett, majd ő vállat vont. – Stilesszal minden héten megnézzük.

- A lényeg – vágott közbe Deaton. – Hogy eddig még nem sikerült elpusztítani senkinek, de azt észrevették, hogy halottak csontjai kellenek neki, hogy életben maradhasson. Illetve, hogy az ezüst sebzi.

Bólintottak, majd az állatorvos Allisonhoz fordult.

- Meg kell keresnünk az apádat, mielőtt ő is bajba kerül. Addig itt tudlak tartani, visszatartani attól, hogy… kárt tegyél magadban.

- De nem értem, Allison… melyik bűnt kapta…?

Scott közelebb sétált, és megfogta Allison csuklóját – abban a pillanatban erős, igen erős citrusillat csapta meg az orrát, Allison kezei megfeszültek, és az egész teste is…

Citrusillatot általában olyankor érzett, amikor…

Oh.

- Scott. Engedd el a kezem.

Elengedte.

Nem tudták mennyi idejük van, és Stiles úgy érezte, a percek csigalassúsággal teltek. Talán meg kellett volna fordulniuk, vissza Deatonhöz, de a boszorkány itt volt, és nem hagyhatták el ezt a helyet.

- Ha a Büszkeség már nem lenne foglalt, azt hinném, hogy azt kaptuk meg. Komolyan, még mindig itt vagyunk kint, ahelyett, hogy visszamennénk leláncoltatni magunkat.

Scott felhorkantott egy kicsit, miközben megpróbálták megkeresni a boszorkány nyomait.

Stiles előhúzta a telefonját, és pötyögni kezdett rajta.

- Mit csinálsz?

- SMS-t küldök Dereknek…

Eddig jutott, ugyanis Scott teljes erőből kicsapta a kezéből a telefont.

- Ember!

Scott szemei sárgásan felizzottak, ahogy végignézett rajta.

- Ugyan miért küldenél üzenetet neki? Talán én nem vagyok elég ahhoz, hogy segítsek?

Stiles ökölbe szorította a bal kezét, és halvány mosolyra húzta a száját.

- Helló, Irigység. Tudod, azért, mert talán Dereket érdekelné, hogy én még mindig vérzek.

- Megkérdeztem, hogy jól vagy-e!

- Ó igen, valóban, bocsánat, hát akkor már minden teljesen más!

Közel sétált Scotthoz, mélyen belenézve barátja szemeibe.

- Derek nem hazudott nekem arról, hogy mit tervez. Derek sose használta mások testét arra, amit a másik nem akart. Ellentétben… kivel is? Ó, veled, Scott.

Scott torkából morgás tört fel, és már a fogai is határozottan hegyes alakot kezdtek ölteni.

(Tudta, tudta, valahol az elméje mélyén az öntudata sikított, hogy hagyja abba.)

(De a Harag erősebb volt.)

- Tudod, Scott, nincs is már rád szükségem. Te is tökéletesen megvagy Allison és Isaac mellett. Dereknek elvileg nem is vagyok a falkájának a tagja, mégis jobban számíthatok rá, mint rád. És…

Nem derült ki, hogy mi mást akart még mondani, Scott ugyanis lefejelte.

Stiles megszédült, elfordult félfordulattal, de mielőtt Scott karmai is lecsaphattak volna rá, a sokkoló fénye villant, és Scott jó pár métert repült a levegőben, rázuhanva egy sírra.

- Elkötözhetnétek a fél kezemet igazán.

- Allison, tudod, hogy nem lehet.

- Miért? Féltek, hogy halálra maszturbálom magamat? Ugyan már.

- Hát hallottam a legendát arról a lányról, aki seprűnyélre nyársalta fel magát.

- De én nem kérek seprűnyelet, Stiles! Mellesleg az amúgy is városi legenda.

- Ki tudja, lehet, hogy az is ennek a banyának a műve.

- …bár nem is olyan rossz ötlet az a seprűnyél.

- Allison. Nem kapsz seprűnyelet.

- A kezemet se?

- Azt se.

Ahogy a mellékelt ábra is mutatta, Allison Argent határozottan nem volt önmaga. Felnyögött, hátravetette a fejét, és csak frusztráltan kifújta a levegőt.

Chris szerencsére nem hallotta ezt a beszélgetést, alighanem az a fenemód büszkesége sose heverte volna ki, ha a lányát így hallja.

(Két órával Allison leláncolása után Peter Hale cipelte be Christ az állatklinikára.)

(A vadász kapálózott, rugdosódott, és kézzel-lábbal bizonygatta, hogy őrá nem hatott ez a dolog.)

(Ennek ellentmondott az, hogy Peter szerint Chris az Alfa falkának akart nekiesni, mondván ki fogja legyőzni őket, ha nem ő.)

- Teljesen kifordulnak magukból – mondta Deaton, miközben csuromvizesen kijött a szobából, ahol Christ tartották fogva.

Ezek szerint már megint Deaton arcába köpte a vizet, amivel az állatorvos meg akarta itatni.

- Még mindig semmi, hogy miként lehetne visszafordítani?

A férfi megrázta a fejét, és végignézett Allisonon.

- A legjobb tippem az, hogy meg kell próbálni megölni a boszorkányt. Máskülönben…

Nem kellett befejeznie.

- Tetszik? – vigyorgott Stiles, felemelve a sokkolóját, ami már egyáltalán nem a régi egyszerű kicsi sokkolója volt. – Chris Argenttől kaptam.

Scott fájdalmában nyögött a síron, de már ismét emberalakban – az áramütés megtette a hatását.

- Miért nem szóltál róla?

Stiles felkacagott, és csak azért is még egyszer oldalba bökte Scottot a sokkolóval.

- Vicces. Derek ugyanezt kérdezte tőled hónapokkal ezelőtt, emlékszel? Mit is mondtál? Ó, igen. „Lehet, hogy Alfa vagy, de nem az enyém”. Hatásos lenne, ha ugyanezt mondanám? Leszámítva, hogy nem vagy Alfa, persze. Csak azt játszol. Ici-pici Scotty fiú, azt hiszi, nagy és felnőtt farkas.

Scott felmordult, és megpróbált Stiles felé kúszni – ő pedig csak felemelte megint a sokkolót.

- Viszlát, Scotty fiú.

Egyetlen szót se tudtak szólni, csak pislogtak az újabb holttestre.

- Wow – nyögte ki először Stiles.

- Ez… - Isaac nem találta a szavakat.

- Bizarr – Boyd meg határozottan enyhe kifejezést használt.

Körbejárták a következő áldozatot, aki… hát…

- Ezek szerint megvan Kapzsiság – jegyezte meg Peter, felnézve a keresztrejtvényből, amit fejtett, majd átszólt a Christ fogva tartó szobába – Hé, Argent, hogy van franciául az, hogy ostoba?

Chris erre egy hosszú, francia kifejezéssel válaszolt, Allison meg felvonta a szemöldökét, a saját székében ülve.

- Ez egy kicsit erősebb kifejezés volt, mint az ostoba.

- Áh – legyintett Peter. – A Büszkesége úgysem engedi, hogy ne válaszoljon, ha tudja.

(Valóban, két perccel később kikiáltotta a megoldást.)

- Köszönöm drágám, te vagy a legjobb – szólt vissza Peter teljesen kifejezéstelen hangon, majd beírta a kockákba a megfejtést.

Magán érezve a többiek tekintetét felpillantott, felvont szemöldökkel.

- Muszáj legyeznem az egóját, különben nem fog nekem megmondani több megoldást.

- Te vagy a legrosszabb – mordult fel Scott, mire Peter csak vállat vont, és visszatért a rejtvényhez.

Stiles felsóhajtott, és visszanézett a holttestre, aki úgy nézett ki, mint akin átment egy Lexus, ami ezzel sikeresen belepasszírozta a húsába a rengeteg ékszerét.

Ja. Hogy pontosan ez történt.

- El kell kapnunk – szólalt meg Scott határozottan.

Hát indulhatott a tervezés.

Mielőtt a sokkoló hozzáérhetett volna Scotthoz ismét, egy nehéz test csapódott Stilesnak. A fegyver kirepült a kezéből, Stiles sikított, kapálózott, de az erős karok határozottan fogták.

- Engedj el! Engedj el!

Bőrkabátot martak az ujjai, és az izmos karok szorosan magához tartották, nem engedve, hogy elszakadjon tőle.

- Derek…? Derek! Engedj el! Engedj el most rögtön!

Esze ágában sem volt elengedni, és Stilest dühítette, még éktelenebb haragra gerjesztette, hogy még kárt sem tudott okozni a vérfarkasban.

- Gyűlöllek Derek, gyűlöllek, engedj el, engedj el!

Sikított szinte, és egy pillanatra sem hagyta abba a kapálózást.

Derek válla fölött látta, hogy Scott átment teljesen farkas alakba, de mielőtt rájuk vethette volna magát, Isaac a hátára ugrott.

Nehéz lehetett volna megmondani utána, hogy melyikük sikított jobban, Scott vagy Stiles, hogy engedjék el, pláne, amikor Boyd is megjelent, segíteni lefogni Scottot.

A három vérfarkas pedig csak teljes csöndben voltak végig, amíg elcipelték a két barátot magukkal.

~*~

Nem tudta volna később se megmondani, meddig volt leláncolva. Őt nem is székhez láncolták ki – ki tudja mi a fenének volt a rendelő alatti pincében falra erősített láncok (bár… Deatontől ez már nem is kéne, hogy meglepő legyen), és őt oda kötözték ki. Sikoltott, átkozódott, szidott mindenkit, Scottot, Dereket, Deatont, mindenkit, amíg csak hangja volt.

Persze okkal került ő falhoz, és nem székhez. A Haragjával simán dobálhatta volna addig magát, amíg súlyosan meg nem sérül.

A gond csak ezzel az volt, hogy Scott, mint az egyetlen vérfarkas-átkozott, szintén kiláncolásra került egy idő után vele szemben, miután ő odafent összetörte a székét.

És amiket egymás fejéhez vágtak odalent…

Amikor kitisztult a feje, hirtelen, mint sokkal korábban, Lydia buliján, amikor a fejét vízbe nyomták.

Éppen egy szitok kellős közepén volt, hát a mondata félbe is maradt, és az elmúlt idő (percek? órák? nem tudta) ordítása után a csend szinte fülsértő volt.

Scott is csöndben volt, és mikor Stiles felnézett rá, látta, hogy már ismét ember alakban van, és a legnagyobb Scott McCall-féle kiskutyaszemekkel nézett rá.

- Stiles…

Vadul rázta meg a fejét, és inkább lefelé nézett.

Csönd. Fentről, és odalent egyaránt, és Stiles bármennyire is szerette ignorálni a problémákat… tudta, hogy Scott nem fogja hagyni.

- Stiles, tényleg dühös vagy rám?

- Meg voltunk átkozva, Scott.

- De… valami alapja van. Chris elég büszke ember, Allisont meg büntetni akarta azért, mert két emberrel jár, és nő.

- És te is féltékeny vagy?

Felnézett ennél Scottra, és így most barátján volt a sor, hogy lefelé nézzen.

- Csak…

- …most komolyan, Scott? Tényleg?

A fiú mélyen, szaggatottan vette a levegőt.

- Csak… miért Derek, Stiles?

Stiles kicsit vállat vont, amennyire láncai engedték.

- Neked miért Allison? Miért Isaac? Ahogy te se tudod logikusan körbeírni, úgy én se tudnám.

Csönd ismét, mintha Scott próbálta volna felfogni, hogy igen, Stiles úgy érez Derek iránt, ahogy ő a két kedvese iránt, hát Stiles felsóhajtott, és folytatta.

- Nézd, Scott. Derek tudja, hogy olyan vagy nekem, mintha az öcsém lennél. És sose kérne arra, hogy áruljalak el. Ezt tudnod kell.

Scott lassan bólintott. Oké. Most jött a neheze.

- Viszont igazad van, dühös vagyok. Persze ez talán kicsit erős szó, de határozottan nem szeretem a hozzáállásodat Derekhez, és… és együtt erősebbek lennénk. Nem csak fizikailag, mindenhogy. Se Isaac, se én nem éreznénk úgy magunkat, hogy szétszakadunk közted és Derek között.

- Úgy beszélsz, mintha Derek lenne a tökéletes Alfa, és én csak makacsságból nem mennék hozzá.

- Nos, a makacsságban igazad van. De Derek nem tökéletes, de úgy nem is fog javulni, nem fog megtanulni kommunikálni, megosztani mindent, amit tud… ha mi sem osztjuk meg vele.

Scott ezen láthatóan elgondolkozott – legalábbis úgy tűnt, mint aki gondolkozik rajta.

- Nem tudom, Stiles.

- Persze, hogy nem. Nem is azt mondtam, hogy most döntsd el. Csak… gondold át.

Barátja bólintott egyet, majd felfelé nézett – és Deaton sétált lefelé a lépcsőn.

- Nos fiúk, lenyugodtatok?

Odafent látszólag minden visszaállt a normálisba. Chris a csuklóit dörzsölgette, Peter meg morgott valamit, hogy pedig már csak egy rejtvény volt hátra. Allison Isaac ölében ült, a fiú vállára hajtva a fejét, és mindkettőjük arca láthatóan felderült Scott láttán. Ő pedig csak hozzájuk sétált, átölelte mindkettőt, egy-egy csókot adva a homlokukra.

- Mindenki jól van?

Deaton kérdésére több bólintás volt a válasz, illetve Allison volt az, aki meg is szólalt.

- Csak azt sajnálom, hogy nem tudtam neki kiselőadást tartani arról, hogy amit a testemmel csinálok, az rám tartozik.

- Oh, ne aggódj, drágám, megtettem helyetted.

Stiles csak most vette észre Lydiát (tényleg sokat elárult az a lelkiállapotáról, hogy nem vette észre eddig), aki az egyik felszabadult széken ült, ezüstkést forgatva a kezei között.

Mögötte pedig Derek támasztotta a falat.

(…az meg, hogy őt se vette észre eddig, végképp túlzás.)

Odasétált Derekhez, tétován megállva előtte.

- Szóval…

Derek felnézett rá, némán, Stiles pedig széttárta a karjait.

- Nem utállak.

A farkas szája apró mosolyra rándult, majd kinyújtotta a kezeit, és csak magához húzta Stilest.

- Tudom.