Howl

Fandom: Teen Wolf
Párosítás: Peter/Chris, Peter/OC, Chris/Victoria

Phoenixverse. Peter pontosan tudja, hogy nem lehet alábecsülni az emberi szerelem elsöprő erejét. És nem Derek volt az első Hale, aki beleszeretett egy Argentbe. Avagy a novella, ami végigkíséri Peter Hale életét onnan, hogy találkozott Chris Argenttel, át a családalapításon, és minden elvesztésén... egészen a jelenig.
Pár link ide az elejére:
Jessica (Foreman) Hale
A mese, amit Peter mesél, eredetiben, angolul

Peter alig várta, hogy végre saját kocsija lehessen. Talia ízlése borzalmas volt, de vagy vele ment, vagy gyalog. És azért nem volt hajlandó korán felkelni, köszöni szépen.

- Mosolyogj, Peter.

A nővére vigyorára Peter visszamosolygott, picit talán gúnyosan.

Na jó, nagyon gúnyosan.

És amikor kiszállt, becsapta az ajtót.

Talia méltatlankodásával mit sem törődve sietett fel az iskola lépcsőin.

Bobby Finstock volt a legrosszabb kosaras kapitány a világon.

Mindezek ellenére nem igazán bocsátotta meg soha az edzőnek, hogy Petert nevezte ki a helyére, tekintve, hogy ráadásul még Peter egy évfolyammal alatta is járt.

És ha nem lennének Peternek gyors reflexei, csak az aznapi edzésen háromszor találták volna fejbe.

Nem volt éppen a legpozitívabb első benyomás az új diák számára, aki éppen most akart belépni a csapatba.

- Nekem úgy tűnik, hogy problémák vannak a csapaton belül.

- Kevesebb problémánk lenne, ha te lennél helyette?

Az új fiú elmosolyodott, és felszegte a fejét. Volt valami határozott nemesi a tartásában, még ha ezt a rendezetlen piszkosszőke haja nem is tükrözte.

- Próbáld ki, és kiderül.

Peter elmosolyodott, bal hóna alá kapta a kosárlabdát, majd kinyújtotta jobb kezét a fiú felé, aki elfogadta azt, és megrázta.

- Peter Hale.

- Chris Argent.

Kiderült, hogy Chris Argent határozottan ért ahhoz, hogy Peter feje helyett a kosarat találja el. Így talán nem meglepő, hogy Bobby Finstock rövid időn belül a kispadon végezte.

Az iskolából együtt sétáltak ki, és igazából azon Peter meg sem lepődött, hogy a kocsi nem volt sehol. Taliának szokása volt, ha az öccse felhúzta őt korán reggel.

- Elvigyelek esetleg?

Chris kérdésére rápillantott, felvonva a szemöldökét, a fiú meg vállat vont.

- Úgy értem el kell majd mennem a húgomért, de…

Peter megrázta a fejét.

- Nem kell, igazán. Tudod, így legalább sokára érek haza, és Talia megkapja majd anyáéktól, hogy miért hagyott magára.

Chris röviden felnevetett, megrázva a fejét, és lesietett a lépcsőn.

Ha valaki vérfarkasnak született, az nem jelentette azt, hogy kevésbé érezte a telihold közeledtét. Leginkább olyan volt, mint az időjárás változásai – mindenki másképp reagált rá. Peter apjához olyankor nem lehetett hozzászólni, ugyanis minden apróságra odakapott, az anyjuk gyakran elbambult, mintha túl mélyen belemerült volna a gondolataiba. Talia, aki általában mindenfajta édesség ellen volt, mert gyűlölte őket, a teliholdak előtt mindent felvásárolt, amit csak a pénztárcája engedett. Peter ereiben pedig mintha tömény energia pulzált volna, nem tudott egy pillanatra sem megmaradni a helyén.

(Egy időben kölcsönadták neki a kocsikat ezekre az alkalmakra.)

(Aztán összetörte az apja kocsiját.)

(Azóta van autó-eltiltásban, főleg telihold környékén.)

Nem volt túl nehéz bejutnia a gimi kosárpályájára. Röhejes volt az iskola biztonsági rendszere, tényleg.

A kosárlabda pattogása visszhangzott a sötét teremben, ahogy vezette végig a labdát, és kosárra dobta. Az ablakon át besütött a hold fénye – még nem volt teljesen kerek, de már csak napok kérdése volt.

Felugrott, helyből, és belekapaszkodott a palánkba, úgy dobta be a következő kosarat, amikor megérezte a szagot.

Még nem volt ott, még nem láthatta, hát elengedte a palánkot, és elegánsan a talpára érkezett.

A következő kosarat már normálisan, farkas-ügyessége túlzott bevetése nélkül dobta be.

Nem csaltak az érzékszervei, hamarosan ki is nyílt az egyik ajtó, és Chris Argent jelent meg a teremben.

- Nem is tudtam, hogy lehet itt éjszaka is játszani.

Peter arcán megjelent egy vigyor, és odapattintotta Chrisnek a labdát.

- Nem is lehet.

A fiú elgondolkozva megpörgette az ujján a labdáját, majd lehúzta a bőrkabátját, és pattogtatva a labdát elindult Peter felé.

Chris határozottan gyakorlott volt, és fürgén mozdult Peter támadásai elől, és bár mondhatjuk, hogy valamilyen szinten engedett neki Peter, hiszen nem használta a farkas-képességeit, de… azért volt pár kosár, amit úgy dobott be Chris, hogy nem tudott utána ugrani, labdák, amiket úgy kapott ki Peter kezéből, hogy egy pillanatra meg is hökkent.

(Jó, nem használta annyira nagyon a képességeit, de azért nem tudta teljesen lekapcsolni.)

- A végén még el kell törnöm a lábad. Veszély vagy a csapatkapitányi pozíciómra.

Peter vigyorgott, és Chris szemeiben is megcsillant valami, ami arra utalt, hogy határozottan elfogadta a kihívást. A labda után vetette magát, de Peter csak felkapta azt a feje fölé. Chris ennek ellenére belekapaszkodott a labdába, így hát csak úgy álltak, kezeik a magasban, mindketten a labdát fogva, mellkasuk összeért, és az arcuk is igen közel egymáshoz.

- Ahhoz el is kell kapnod, Hale.

Oh, Peter Hale pedig nem olyan, mint aki szó nélkül hagy egy ilyen kihívást.

A lába lendült, megpróbálva kigáncsolni Christ, de a másik fiú számított rá, és megugrott. A labda elpattogott, de Peter már nem is törődött vele – elkapta Chris vállait, és lerántotta a földre. És mivel persze Chris is belekapaszkodott, a lendület ő is lehúzta magával.

Chris hátrazuhant, Peter pedig gyors reflexeinek köszönhetően megtámaszkodott a fiú fölött-mellett.

(Chris ember. Ha Peter rázuhant volna, annak nem lettek volna jó következményei.)

- Megvagy, Argent.

Erre pedig Chris felkacagott, a fejét is hátravetve, felfedve a nyakát, és Peter ösztönei…

Felpillantott egy pillanatra a holdra, majd fellökte magát állásba.

- Döntetlen?

- Egyelőre. Legközelebb nem lesz szerencséd.

Abban aztán teljesen biztos volt.

Peter várni akart a telihold elmúlásáig azzal, hogy elhívja Christ valahova. Hogy már ne keringjen a szervezetében ez a nyugtalanság, hogy tisztább fejjel mérlegelhessen.

Chris persze, hogy a telihold napján kérdezte meg, hogy ráér-e délután.

(Peter látta, hogy a folyosó végén Talia felkapta a fejét, érdeklődve.)

- Ma? Nem igazán. – kivárta, míg Chris arcán megjelent az alig leplezett csalódottság. – Holnap?

(Talia erre megjegyezte, hogy kicsinálja, amiért nem avatta bele a dolgokba.)

(Chris pedig beleegyezett a másnapba.)

Másnap persze Peter halálosan kimerülten ment az iskolába.

(Ez is olyan dolog volt, amire valamennyien másképp reagáltak.)

(Például Taliának egész nap nem volt étvágya.)

(Peter pedig, aki a telihold előtti napokban folyamatosan pörgött, nehezen tudta elővenni az energiakészleteit.)

- Úgy nézel ki, mint a mosott szar.

Egy nyögéssel belefejelt a szomszéd szekrényének ajtajába.

- Ne is mondd.

- Nehéz éjszaka?

Chris fürkésző tekintettel nézett rá, Peter pedig megrázta a fejét, és megdörzsölte a szemeit.

- Nem nagyon. Egyszerűen keveset aludtam az elmúlt héten, és ez most csapódott le rám. Ne is törődj velem. Hova megyünk délután? Hidd el, ilyen állapotban is igen lenyűgöző társaság vagyok.

A fiú pár pillanatig még némán nézett rá, majd megragadta Peter csuklóját.

- Gyere.

Mire lelassult állapotában felfogta, hogy mire készültek, már félúton jártak Chris kocsija felé.

- Ejnye. Alig jöttél ide az iskolába, és máris?

- Ha gondolod, visszafordulhatunk.

- Eszemben sincs.

Annyi lélekjelenléte azért volt még az erdőben járkálva, hogy nem feltűnően, de azért ne vezesse el Christ a házukhoz.

(Bár sok értelmét nem látta a paranoiának – az anyjuk sokat mesélt vadászokról, de még eggyel se találkozott még soha Peter.)

(De azért… megszokás.)

A hídon megállt, kezében forgatva az egy fadarabot, nézve a patak folyását.

- Sokszor szoktál lógni iskolából?

- Kérdezi az, aki elcibált engem.

Peter bedobta a botot a patakba, majd elfordult, átsétált a híd másik oldalára, és csak áthajolt, várva mikor bukkan fel megint.

Amikor átsétált megint a másik oldalra, már Chris is vele tartott, saját botjával a kezében.

Már nem is számolták, hányszor rohantak egyik oldalról a másikra, nevetve. Chris belekapaszkodott Peter vállába, rátámaszkodva, és csak nevettek együtt.

- Megint győztem.

Chris nem felelt, csak előrehajolt, összeérintve az ajkaikat.

Visszacsókolt, áthelyezve a saját testsúlyát egyik lábáról a másikra, hogy teljesen szembe tudjon fordulni Chrisszel. Átkarolta a fiú derekát, és csak nekitámasztotta a híd korlátjának, miközben finoman megharapta Chris ajkát, és csak utána folytatta a csókot, teljesen nekisimulva a másik fiúnak.

Ezek szerint nem csak a hold hatása volt.

- Ezüstszagod van.

- Elárulnád, hogy milyen szaga van az ezüstnek?

- Tinédzser fiú szaga. Fúj.

Játékosan orron pöckölte a nővérét, Talia pedig csak felkacagott.

- Amúgy anya nagyon morcos, hogy nem voltál iskolában.

- Hmmm.

- Nem bánod kicsit sem, ugye?

- Nem.

- Borzasztó vagy, Peter.

- Hányszor lógtál el te együtt Zacharyval?

- De engem nem kaptak el.

- Ugye tudod, hogy anya pontosan hall minket?

Talia kisebb szívrohamot kapott, és Peter annak ellenére szélesen vigyorogva sétált be a házba, hogy tudta, hogy hatalmas fejmosást fog ezért kapni.

Az első meccsük volt azóta, hogy Chris is az iskolába került.

Mondhatnánk azt, hogy kemény meccs volt, de az túl kedves kifejezés lett volna az ellenkező csapatnak.

Chris és Peter úgy haladtak át a másik csapat védelmén, mint kés a vajon. Fürgék voltak, határozottak, és halálpontosak.

(Peternek itt fordult meg a fejében először, hogy Chrisből kegyetlenül jó vérfarkas lehetne.)

Amikor lefújták a meccset, Chris átdobta a karjait körülötte, szinte ráugorva, és csak nevetett. Peter pedig átkarolta a derekát, és hiába ugrott köréjük a többi csapattagjuk is, csak Chris zakatoló szívverését érezte.

Ők maradtak legutoljára az öltözőben.

És ennek lehet, hogy volt az oka, hogy a zuhanyzóban, a megnyitott víz alatt, még mindig a csapat egyenruhájában, már bőrig ázva, de azzal kicsit sem törődve, Chris háta a zuhanyzó falához simult, Peter pedig őhozzá.

Két nappal később Chris közölte, hogy délután nem lesz otthon a családjának a többi tagja.

Peter pedig vette a lapot.

Meglepően puha ágya volt Chrisnek, és Peter örömmel süppedt bele, miközben igyekezett kikapcsolni a másik fiú övét. Amire elég nehéz volt koncentrálnia, Chris fogaival a nyakán.

(Igen. Határozottan jó farkas lehetne belőle.)

- Miért van nektek ennyi fegyveretek igazából?

- Néha elmegyünk vadászni.

- Oh? Emberre?

Chris felnevetett, és oldalba bökte Petert. Egyikük ruhája sem volt teljesen rendben, Chris idegesítő öve valahol fenn maradt, Peter pedig mezítláb volt.

- Szarvasokra, főleg.

Peter hiába nem akarta, de hallotta, ahogy picit megugrott Chris szívverése ezekre a szavakra, és erre egy furcsa, figyelmeztető érzés futott végig a gerincén.

(Biztos még csak a szex miatt. Eszébe jutott. Közel van hozzá Peter.)

(Miért hazudna?)

Egyik dolog követte a másikat, és az Argentek egyik kocsijának hátsó ülésén találta magát, Chrisen feküdve, ismételten őt csókolva. Túlzottan is tele volt az orra, a füle Chris szagával, Chris hangjával, így csak arra kapta fel a fejét, amikor a garázsajtó becsapódott.

Hallotta, hogy Chris korábban felgyorsult szívverése is szabálytalanba csap át… és csak hallotta a halk kopogást a kocsi ablakán.

- Örömmel venném, ha lemászna a fiamról.

Louise Argent tekintete rezzenéstelen volt, de türelmesen megvárta, amíg Chris és Peter teljesen összeszedték magukat, és torkukat köszörülve megálltak előtte.

- Azt hiszem, még mi nem találkoztunk, fiatalember.

Csak megköszörülte a torkát, majd bólintott lassan.

- Így van, Mrs. Argent. A nevem Peter Hale.

A Louise szemeiben megjelenő villanás láttán ismételten végigfutott a hátán a hideg.

- Nos, Mr. Hale, azt hiszem, ideje hazamennie.

Lassan bólintott ismét, majd Chrishez fordult.

- Hát akkor majd… találkozunk.

- Az iskolában – szólt közbe Louise.

Chris bólintott, bocsánatkérően pislogva Peter felé, aki pedig egy halk sóhajjal elfordult, és elindult kifelé.

- Adja át üdvözletem az anyjának, Peter.

Megtorpant, riadtan megfordulva, visszanézve a nőre, aki viszont már nem nézett rá.

Helyette Chrisszel találkozott a tekintete, és legalább ő is ugyanannyira megrökönyödve nézett vissza rá, mint ahogy ő érezte magát.

(De ott volt az a hideg érzés, a rettegés, a vészjelző a fejében.)

(Még soha nem akarta ennyire, hogy ne legyen igaza.)

Igaza volt.

Amint mondta anyjának az Argent nevet, meglátta a szemében ugyanazt a villanást, amit Chris anyjának a szemében, tudta.

Hiába nem volt telihold, még a közelben sem volt, mégis rohant, futott végig az erdőben, egészen addig, amíg Talia el nem kapta oldalról.

Nem sírt. Nem sikított. Nem átkozódott.

Csak feküdt a földön, hagyva, hogy Talia magához szorítsa, és hevesen utálta magát, amiért nem vette észre hamarabb.

A fenébe is, Argent, hogy nem vette hamarabb észre?!

Van az az érzés, amikor az ember annyira nincs fejben ott, annyira lekapcsolódott a valóságtól, hogy körülötte minden egy összefolyó pacává változik, és minden hang egyhangú zúgássá tompul a fülében.

Peter Hale egészen addig a napig azt hitte, ilyen csak filmekben van – de legalábbis csakis az emberek számára.

De úgy fest, még a szokatlanul éles érzékszervek is le tudnak kapcsolni.

Chrisszel csak a második óra előtt találkozott, az volt aznap az egyetlen órájuk együtt.

Ránézett, és csak bele kellett néznie azokba a sápadt kék szemeibe és…

Nem. Nem akkor tudta meg.

Már akkor tudta, mi lesz, amikor kilépett az Argent-házból.

- Peter…

Megrázta a fejét, majd egyik ujját Chris ajkaira tette.

- Iskola után. A hídon. Kérlek.

Chris egy szót sem szólt többet, csak bólintott.

- Nem tudtam, ha ez számít.

- Én se tudtam. De nem is számít.

- Nem. Valóban nem.

Chris csak nézte, miközben Peter a fogával bontotta ki a sörösüveget, és ivott belőle, amint Peter odaadta neki.

- Mindketten tudjuk, hogy ez mit jelent.

Bár ne tudta volna.

Mégis, amikor Chris letette a földre a kiürült sörösüveget, ő fordult először a másik felé, fogta meg Peter vállait, fordította maga felé, és csókolta meg.

Hosszú csók volt, mindkét kezével magához szorítva Petert, beletúrva a hajába, Peter pedig visszaszorította, és viszonozta a csókot, kétségbeesetten, mintha minél tovább tartana a csók, annál több esélyük, idejük lehetne egymásra.

Persze ez nem így volt.

A csók véget ért, és elhúzódtak egymástól, Peter pedig finoman belecsúsztatta a söröskupakot Chris kezébe, a kupakon finoman látszódott Peter fogának a nyoma.

Chris keze pedig bezárult a kupak körül.

Ijesztő, mennyire könnyedén el lehet játszani azt, hogy nem érez semmit az iránt, akit minden nap lát az ember.

Vérfarkas.

Egyre megy.

Amikor Talia hozzáment feleségül Zacharyhoz a saját ballagása után, az anyjuk akkor döntött úgy, hogy ideje volt átadnia a stafétát a lánynak.

Peter ott állt Talia mellett, mint a kvázi „másodtisztje” a nővérének, és ez így volt jól.

Úgyis pocsék Alfa lett volna belőle. Talia jó Alfa lesz, ebben biztos volt.

- Holnap elhívom Victoriát valahova.

- Mennyire rohadt érdekes, kérlek, mondj még többet.

Chris irritáltan belefújta a cigarettafüstöt Peter arcába, a farkas viszont csak előrehajolt, a vadász cigarettájának a parazsán gyújtva meg a sajátját.

- Fölösleges cinikusnak lenned.

- Drágám, a cinizmus a második anyanyelvem.

- És a vonyítás hányadik?

- Az az első.

Peter előrehajolt, és kifújta a füstöt, egészen közel hajolva Chris ajkaihoz.

Nem érve egymáshoz.

A legmocskosabb dolog az egészben az volt, hogy teljesen egyértelmű volt, hogy Chris fülig beleszeretett Victoriába.

- Tényleg szereted.

Nem kérdezte, kijelentette, de a sápadt tekintetű fiú felnézett rá.

- Igen.

A szívverése egyenletes maradt.

- És engem?

Chris elfordította a tekintetét, és zsebre vágta a kezeit.

- Az kívánom, bár ne tenném.

Most se ugrott meg a szíve,

A teliholdnak ezek szerint furcsa hatásai voltak Peter szerelmi életére. Motorral száguldozott, és sikeresen összeütközött egy másik motorral.

A kormány egyik fele átszúrta a gyomrát.

A másik motoros a földön feküdt, de magánál volt.

És premier plánból nézte végig, ahogy Peter kihúzta a kormányt a saját hasából, visszarántotta a törött vállát a helyére, majd mire odasétált a másik motoroshoz, már fájdalom nélkül mozgott.

Jessica Foremannek hívták, és egy lábtöréssel és enyhébb agyrázkódással megúszta.

És egyáltalán nem volt hajlandó elhinni, hogy amit látott, csak hallucináció volt, így Peternek meg kellett hívnia egy kávéra, és amellett elmagyarázni mindent neki.

- Ezek szerint minden vérfarkas ennyire megőrül a telihold környékén?

Mankója a székéhez volt támasztva, Peter pedig csak lassan kavargatta a saját kávéját.

- Nem mindenki. De igen, mindünkre hatással van.

Hümmögve nézett rá sötét szemeivel, és csak a füle mögé simította göndör hajtincseit.

Peter már-már azt hitte, megússza ennyivel a további kérdezősködést.

- És mennyire változnak át?

Vagy nem.

És hogy miért volt a telihold furcsa hatással a szerelmi életére?

Hát.

Amikor Jessica feltámaszkodott a székből, mankójára támaszkodva, ránézett Peterre ismét.

- Találkozhatnánk máskor is.

- Még mindig információéhes?

A fiatal nő elmosolyodott.

- Talán. De most talán jobban érdekelne egy bizonyos vérfarkas, mint az egész faj.

Peter igent mondott.

A játszótér szélén találták magukat, egy szétterített keresztrejtvény két oldalát fejtegetve, egy-egy egyliteres üveg ásványvízzel, és egy nagy tál pattogatott kukoricával.

- Kelta harcistennő, nyolc betű, negyedik R.

- Morrígan. Bár igazából… áh, mindegy, legyen Morrígan.

Jessica a tollával Peter felé bökött, mielőtt beírta volna a betűket.

- Ne kötekedj.

- Eszemben sincs. Megmondtam a megoldást, nem?

- Te viszont egyet se kérdeztél még. Nem ér felvágni a tudásoddal. Randin vagyunk.

- Hát jó. Meg… színésznő, négy betű, első R, utolsó kettő pedig A és N.

A nő erre orron koppintotta a tollával, és oké, megérdemelte, de Peter csak mosolyogni tudott rajta.

- Min jár ennyire az agyad, Peter?

(Hogy nem gondoltam volna, hogy ennyire el tudom engedni magam.)

- Hogy hagynád-e, hogy megcsókoljalak.

Jessica kihúzta magát, hátradobva göndör tincseit.

- Nem.

Peter lassan bólintott, de aztán Jessica áthajolt a rejtvény fölött, röviden megcsókolva őt.

- Arról nem volt szó, hogy én ne csókolnálak meg téged.

- Első randi, és máris kijátszod, hogy tudsz hazudni nekem? Nem vet jó fényt a kapcsolatunkra.

Jessica csak mosolygott, majd megint kattintott egyet a tollán.

- A … király, a Szent Grál őrzője, hat betű.

Az első randit követte második, harmadik, negyedik, és egy idő után abbahagyták a számolást.

Aztán Talia teherbe esett, és minden egyéb elindult lefelé.

A vadásznő érkezése volt az első.

Érdekes módon Chris szólt neki. Már lassan véget ért a tanév, tehát lassan végeztek a gimnáziummal, és kifelé menet Chris megragadta a karját.

- Új vadász van a városban.

Fiatal nő volt, körülbelül Taliával egyidős, és Peter ragaszkodott, hogy a nővérével tarthasson.

Sötétbarna haja volt, és mézbarna szemei, és határozottan csinos volt, és amikor szemben álltak Taliával egymással szemben, Peter igazából nem tudta volna eldönteni, melyikükre fogadna.

- Nem vadászok többet.

Lassan beszélt, mélyen Talia szemeibe nézve, hagyva, hogy mindkét farkas figyelhessen a szívverésére.

- Érzem a farkasölőfüvet ebben a szobában.

- Önvédelemre. Pár fegyvert is tartok. De már nem vadászok, és amikor vadásztam, akkor is követtem a Kódexet.

Egyetlen egy hamis szó sem hagyta el a száját a nőnek, és ezt mind a két farkas pontosan hallotta.

- Mit gondolsz?

Talia elgondolkozva nézett fel a nő ablakára.

- Jobban bízok benne, mint az Argentekben. Ne vedd személyesnek.

Peter zsebre vágta a kezeit, és felvillant a lelki szemei előtt Chris arca.

- Nem veszem annak.

Egyre kevesebbet jutott az eszébe Chris. Egy idő után már eljutott arra a szintre, hogy ha Jessicával mozdult ki valahova, akkor egyáltalán nem jutott eszébe.

Aztán véget ért az iskola, megszületett Laura, és Peter fogta a karjaiban, mosolyogva, és felnézett Jessicára.

- Hozzám jössz?

Egy felvont szemöldök volt erre a válasz.

- Szentimentális vagy, mert nagybácsi lettél.

- Lehet. De a kérdésem azért még helytálló.

Jessica elmosolyodott, előrehajolt, és apró csókot lehelt Peter ajkaira.

- Igen.

Legközelebb Peteren volt a sor, hogy figyelmeztesse Christ.

Mivel már nem voltak iskolában, nehezebb volt belefutnia „véletlenül” az idősebb Argent gyerekbe, de Peter követte az orrát, és az ösztöneit, és hamarosan bele is futott az utcán.

- Nem hegyi oroszlán ölte meg azt a fiút.

(Négy nappal korábban találták meg. Átutazóban volt Beacon Hillsben. Sose fog megérkezni.)

Chris rápillantott a szeme sarkából, de nem szólt semmit.

- Omega van a városban.

- Tudjátok merre?

Peter megrázta a fejét, és csak előre nézett.

- Nem jelentkezett. Bármiért is van itt, nem akar falkához verődni.

- Befogadnátok?

- Persze, Chris. Befogadnánk egy gyilkos Omegát, pont nem sokkal az unokahúgom születése után. Nagyon valószínű, hogy egy idegen miatt kockáztatnánk az egész családunkat.

Hiába próbálták elkapni az Omegát az Argentek és a Hale-falka mozgatható tagjai is, egyszerűen nem jártak sikerrel. Képtelenek voltak sarokba szorítani.

A következő áldozat Victoria nővére volt.

Victoria szeme láttára.

És azt is végignézte, hogy a párja nyílvesszőket lő az Omega felé.

- Hogy viselte?

Chris nem nézett hátra, makacsul szemezett az instant krémlevesekkel, míg Peter a túloldalon fűszereket válogatott. Szintén nem nézve hátra.

- Kérdésekkel. Főleg.

- Ezek a nők már csak ilyenek.

Magában azért hálát adott az égnek, hogy se Jessica, se Talia nem volt ekkor a közelben.

Se Victoria.

Chris határozottan ijesztő kedvest fogott ki magának.

Három nappal később tudták végre elkapni az Omegát.

Peter segített csapdába csalni, majd csak ott hagyta, Chris és a többi vadász mellett.

Azért látni nem akarta.

Lehetne azt mondani, hogy minden rutinba rendeződött ezután, de kicsit sem. Peter elvette Jessicát. Megszületett Talia és Zachary második gyereke, Derek. Chris elvette Victoriát. A volt vadásznő hozzáment egy helyi rendőrhöz. Néha áthaladtak Omegák a környéken, de nem okozott még egy akkora galibát, mint az, amelyik terrorizálta pár hétig Beacon Hillst.

Aztán Peter apa lett.

És jött az, hogy mérlegelhetett, hogy melyik pelenkát vegye a fiának.

- Ezt ajánlom.

Chris átmutatott Peter válla fölött, rámutatva az egyik márkára.

- Oh, köszönöm. Hogy van Allison?

Allison már egy éves is elmúlt, míg Jason csak pár hónapos volt. Kölcsönösen látták egymást az utcákon, először Victoria növekvő hasát, majd Jessicáét.

- Megint jön a foga, de lassan már túl vagyunk rajta. Gondolom farkasoknál még rosszabb a fogzás időszaka.

Peter elmosolyodott, és bedobta a pelenkát a kosárba.

- Jason nem farkas.

Chris megtorpant, csodálkozva nézve vissza Peterre, és a tekintetük most találkozott először mióta szóba elegyedtek.

(Olyan ritkán néztek mostanában egymás szemébe, hogy…)

(Nem. Azért nem felejtette el Chris sápadt kék szemeit.)

- Azt hittem lelkesen beveszed majd a feleségedet is a falkátokba.

- Falkatag. De nem akart farkas lenni. Tudod, a házasság megegyezésekkel jár.

Jason öt éves volt, és ráhajolt Jessica ismételten kerekedő pocakjára. Peter tudta, hogy vele ellentétben a fia nem hallotta a születendő kistestvére erős szívverését – de a rúgásait érezhette.

Christine Hale vérfarkas volt, szikrázó kék szemekkel.

Oh, az irónia.

Amikor az újonnan megválasztott Sheriff Stilinski felhívta Taliát, hogy a felesége beszélni akar vele, Peter ösztönösen követte, Jessica, Zachary, és a gyerekek nézve a távolodó alakjukat az ablakból.

Tisztán hallották Jason hangját.

- Miért mennek mindenhova ketten?

És Derek válaszolt, Derek, aki alig csak hat évvel volt idősebb Jasonnél, de Jason volt az egyetlen a Hale-gyerekek közül, aki nem változott át, és emiatt foggal-körömmel védték őt.

- Mert egyedül védtelenek vagyunk.

- Mármint ti, farkasok?

- Mármint mi. A falkából mindenki.

(Nem csak a Hale-család volt a falkában, de valahogy a vérségi kapocs jobban összefogta őket.)

A kórházi szobába csak Talia ment be, Peter odakint várt, próbálva úgy tenni, mint aki nem hallja minden szavát a beszélgetésnek.

- Az orvosok nem tudják mi bajom lehet. Nézik az agyamat, a gerincemet, nem tudják, miért bénulok le lassan de biztosan. De lassan rámegy a szívemre.

- És neked más a véleményed?

Rövid csönd, de Peter meg volt győződve róla, hogy a fiatal nő elmosolyodott.

- Én tudom, hogy nem tudnak megmenteni. Én tudom, hogy meg vagyok mérgezve.

- Miért nem mondod meg nekik?

Ismét csönd, és szinte látta Peter a lelki szemei előtt az örökké mosolygós nő szomorkás mosolyát.

(Túlzás hogy nagyon ismerte volna. De látta sokat a városban, a fiával az ölében.)

(A fia Jasonnel lehetett egyidős.)

- Mert már leteszteltek, és nem találták a farkasölőfű nyomát.

Peter felkapta a fejét, és hallotta, hogy Talia légzése is megakadt egy pillanatra.

- Nem vagy vérfarkas.

Talia nem kérdezte, teljes határozottsággal mondta.

- Ez így van. Én nem vagyok. De az apám az volt. Nem örököltem… de úgy néz ki, valamennyit mégis.

- Hogy került a szervezetedbe?

- Az nem számít. Kicsit sem számít.

- Ha a falkám is veszélyben lehet emiatt, akkor számít.

- Már elmentek. Értem jöttek. Engem kerestek, nem titeket.

A szívverése ugyan gyenge volt a betegsége miatt, de egyenletes. Nem hazudott.

Érdekes módon nem nyugodott meg tőle jobban.

- Akkor miért hívtál ide?

- A fiam.

A folyton mozgó fiú, aki általában rohangált körbe-körbe a szülei körül az utcán.

- Szerinted ő örökölte?

Nem válaszolt hangosan, de a következő szavakból Peter sejtette, hogy csak megrázta a fejét.

- És nem is akarom, hogy belekerüljön. Csak… néha… rajta tartanátok az egyik szemeteket? Hogy ne kerüljön bele ebbe az egész őrületbe. Csak maradjon biztonságban, de csak akkor avassátok be, ha veszélybe kerülne.

Csönd ült közéjük.

- A férjed se tudja?

- Mit gondolsz?

Megígérte neki.

Két hónappal később a nő halott volt.

A játszótér egy különös színhely volt, hogy mennyire szétváltak a dolgok egymástól.

Chris és Victoria általában lökték a hintában Allisont, aki kacagott, haja lebegett utána a szélben.

A homokozóban a Stilinski fiú egy másik kisfiúval együtt homokbombákat gyártott, és gyanútlan arra járókat dobáltak.

(Egyszer megdobták Dereket.)

(A vége az lett, hogy Derek és Jason kőkemény homok-csatába kezdtek a két kisfiúval.)

De igazából odakint is élesen elvált egymástól a vadász-család, a vérfarkas-család, és a normális életet élő családok.

Esténként általában a gyerekek Peter köré ültek. Christine az ölébe, Jason az egyik oldalára, Derek és Laura szintén a közelébe, és a többi fiatal falkatag is ott kuporgott. Peter pedig elővett egy könyvet, ami generációk óta a családjuk birtokában volt, és csak felütötte valahol, és amelyik legendánál kinyílt, azt mesélte el a gyerekeknek.

- Réges-régen élt egy farkas. Egyedül élt, magányosan. A környéken minden farkast megöltek vagy elüldöztek, de ő egyedül maradt.

- De akkor Omega lett, nem?

- Így igaz, Christine, Omega lett. Ott élt egy falu mellett, magasan a hegyen, és csak csinálta a saját farkasos dolgait. Néha elkapott egy-egy bárányt, illetve megijesztette az embereket, akik túl közel jártak a területéhez. Az emberek, akik látták, riadtan meséltek róla, hogy fogairól vér csepegett alá, bundája fekete volt, mint az éjszaka, és szemei is karmazsinvörösen világítottak.

- Alfa? Alfa-Omega?

- Könnyen lehet, Jason. De nem ez volt a legrosszabb. Nem ez volt az, ami összeszorította az emberek szívét, és rettegéssel töltötte el a kisgyerekeket is. Hanem az, hogy néha, néha a farkas felmászott a hegy legtetejére, és vonyított, és mindenki azt mondta, hogy ilyen hangot csak egy örökké megkínzott szörnyeteg adhat ki.

- Hiányzott neki a falkája, nem csoda, hogy sírt!

- Bizony. És mindenkinek, aki csak hallotta, megfagyott az ereiben a vér… kivéve egy embernek.

- Kinek? Apu, apu kinek? Ki nem félt a farkastól?

- Türelem, Christine, türelem. Ebben a faluban élt egy fiú, aki hiába élt ott születése óta, mégsem ismerte senki. Persze, elbeszélgetett mindenkivel, de senki nem tudta igazán megérteni őt. Még a saját szülei sem láttak bele igazán a fejébe. És éjszakánként ez a fiú csöndben feküdt az ágyán, azon gondolkozva, hogy miért nem találja a helyét a falujában. Néha mérges volt, néha sírt, de nem találta a válaszokat. Aztán egy éjjel meghallotta a farkas üvöltését, és azonnal tudta, hogy ez egy olyan hang, amihez foghatót még sose hallott. Olyan érzelmekkel volt tele, amiket ő is érzett, és ahogy hallgatta, testének minden egyes sejtjével, tudta, hogy meg kell keresnie ezt a farkast, hogy megtudja, miért volt ilyen fájdalmas a hangja. Persze, hallotta a történeteket a borotvaéles fogakról, és a vörösen izzó szemekről, de semmi sem csillapíthatta a tudásvágyát, csak az, ha a saját szemével láthatja.

- Kicsit halálvágya lehetett.

Peter felsandított Derekre, aki hason feküdt, egy másik kisfiú a hátán, és csak onnan nézett fel rá. Persze Derek már hallotta a történetet korábban, de ez nem tartotta vissza attól, hogy ismét meghallgassa.

- Magányos volt, és rokonlelket keresett magának. Így hát egy reggel, még mielőtt a nap felkelt volna, felkerekedett, hogy megmássza a hegyet. Hosszú, és meredek út volt, de nem vitt magával botot, ételt és italt sem.

- …mondom, hogy halálvágya volt.

- Derek, légy szíves. Köszönöm. Szóval éhesen, szomjasan, de haladt fölfelé, bár sose járt még erre, és nem vitt térképet, de követte a szívét, hogy merre kell mennie.

- Nem hiszem, hogy túl nehéz lehetett, a hegyeknek általában egy csúcsa van.

- Laura! Szóval. Amikor lement a nap, és álomba merült a földön, félálomban megfordult a fejében, hogy visszafordul, biztonságba, de tudta, hogy az az út már nem neki való. És éjszaka, az álmában a farkast látta a hegytetőn, ahogy őt hívta. Reggel fölkelt, és hamarosan szerencséjére talált egy kis tavacskát, aminek vizével csillapíthatta a szomját, de az éhség még mindig kínozta. Ekkor ismét megfordult a fejében, hogy visszaforduljon. Vagy esetleg üljön le egy fa tövébe, hogy várjon, amíg történik valami? De ki tudja, hogy lesz-e ereje megint felkelni? Hiányzik vajon valakinek? Keresi valaki? De tudta, érezte, hogy nem ez az utazásának a vége, és ha nem megy tovább, sose tudja majd meg, hogy miért szenvedett annyira a farkas. Szóval tovább ment, és elképzelhetitek, mennyire megkönnyebbült, amikor talált egy bokrot, tele bogyókkal.

- Volt legalább annyi esze, hogy megnézze, mérgezőek-e?

- Igen, Derek, ismerte az ehető bogyókat. Szóval odarohant, és szedett belőlük, csillapítva éhségét. És amikor felnézett, egy medve nézett szembe vele.

- Jujj!

Christine belefúrta az arcát Peter mellkasába, ő pedig csak elmosolyodott, és végigsimított a lány sűrű, göndör barna haján, miközben másik kezével lapozott a könyvben.

Nem számított, hogy persze már ő is fejből tudta a történetet.

A könyvnek kellett a hangulata.

- A fiú látta, hogy a medvének csak ki kellett volna nyújtania a mancsát, és végezhetett volna vele, és megbénult a félelemtől. Aztán a medve megmozdult… és ő is a bogyók után nyúlt. Jobban érdekelték őt is a bogyók, mint maga a fiú, és amikor erre a fiú rájött, elmosolyodott, és végre újra mert levegőt venni, és csak ette tovább a bogyókat a medve mellett. Utána pedig, mikor jóllakott, felállt, búcsút intett új barátjának, és folytatta az útját a hegycsúcs felé. Ahogy haladt egyre feljebb, egyre nehezebb és nehezebb volt másznia. Közben pedig gondolkozott, hogy miként is fog a farkasával találkozni. Miként is fog választ kapni arra, hogy miért vonzotta magához őt a farkas vonyítása.

- Jókor gondol bele.

- Köszönjük a kommentárt, Derek. Szóval miközben mászott följebb, lépések zaját hallotta meg. Megdermedt, riadtan, majd elmosolyodott, amikor meglátta, hogy nem farkas az. Egy szarvas volt, fiatal, még a szarvai alig-alig nőttek ki. És csak nézett a fiúra, félelem nélkül. És akkor a fiú aggódni kezdett, hogy veszély leselkedhet a szarvasra, ezért halkan megszólította. „Vigyázz magadra itt egyedül. Arra lefelé van egy medve. És egy farkas is a környéken lehet, azt hiszem. Én azt a farkast keresem, de te? Te még nem hiszem, hogy vagy olyan erős, hogy találkozhass vele.”

- Mert ő az?

- Laura, befognád az öcséd száját, kérlek? Köszönöm. Miután a fiú elmondta ezt a szarvasnak, még följebb mászott, a szarvas pedig visszatért a bokrok közé. A fiú pedig megnyugodott, hogy a szarvas most már biztonságban lesz, amíg olyan erős nem lesz, hogy meg tudja védeni magát egy medvétől, vagy egy farkastól.

Itt egy pillanatra megakadt a mesélés, ugyanis Derek beleharapott Laura kezébe, mert mindenáron bele akart szólni megint.

Mire sikerült szétszedni a testvérpárt (Christine lebiggyesztett ajkai csodákra képesek), már lassan alvásidő lett volna. Csak éppen senki nem akart aludni menni, amíg Peter be nem fejezi a történetet, hát megköszörülte a torkát és folytatta.

- Miközben tovább haladt a keskeny, meredek ösvényen fölfelé, az idő egyre inkább hűvösebb lett, és a fiú egyre bizonytalanabbá vált. Jó döntés volt ide jönnie? Nem nézett se jobbra, se balra, csak egyenesen felfele, és lassan meglátott… nem, megérzett valamit maga előtt. Lehet, hogy nem volt semmi, csak egy árnyék a hold előtt. Lehet, hogy minden, amit keresett. Megdermedt, várva a következő jelet… és türelme elérte jutalmát. Az árnyékok megmozdultak vele szemben, és kirajzolódott közülük egy test. Négy mancs, bunda, szemek, amikben tükröződött a saját tekintete, és csak állt előtte az ösvényen. Megtalálta a farkast.

Szinte mindenki visszatartotta a lélegzetét a szobában, még Derek is, némán figyelt rá.

- Nem tudott mozdulni. Emlékezett a szavakra a vörös szemekről, a karmokról, a fogakról, de egyiket se látta. De emlékezett a dalra, ami idevonzotta őt, és a dal énekese most ott állt, pár lépésre tőle mindössze. Ahogy nézte a farkast maga előtt, érezte, ahogy a félelme lassan elpárolog. A tekintete elhomályosult, és egy csapásra megvilágosodott számára, hogy miért is jött ide. Abban a pillanatban értette meg, hogy mit érzett a dalban, a farkas vonyításában akkor éjjel, amikor magányosan feküdt az ágyában. Tudta, hogy az a dal egy kiáltás volt, hogy véget érjen az egyedüllét. Hogy elűzze a magányt. Elért hozzá mérföldökön át, és megérintette, és hívta. És most már tudta ezt. A szíve megtelt, és nézett a farkasra, és válaszolt neki… egy mosollyal. És abban a pillanatban a páros… a farkas és a fiú… egy szív voltak.

- Awwww.

Christine mosolyogva bújt Peterhez, és várta a történet befejezését.

- Azt mondják, a fiú sosem tért ezután vissza a falujába. Senki sem tudta, hogy mi történt vele. Soha senki nem kereste olyan távolra a falutól. De volt egy történet, amit egy bátor vadász mondott el, aki egy szarvast kergetett fel a hegyre. Amikor visszatért elmondta azt a hihetetlen történetet, hogy látott egy farkast és egy fiút együtt aludni egy fa alatt. De mire odaért, hiszen odarohant, „megmenteni” a fiút, már sehol sem voltak, nyomukat se találta. Szóval visszatért a faluba, és elmondta a történetet erről a másik életről, amit épp csak megpillantott. Teltek-múltak az évek, ez a történet szájról szájra járt. Volt, aki undorodva keresztet vetett, volt aki nevetett, volt aki sírt rajta. De néha, voltak, akik meghallgatták az éjszakai, farkas-szerű duettet, ami a holdfényben fürdő hegycsúcs irányából szállt az éjszakában.

- Apa, ha jó leszek, akkor Talia néni majd megharap?

Peter végigsimított a fia haján, és elmosolyodott.

- Minden bizonnyal.

- Holnap?

Felsóhajtott, és megcsókolta Jason homlokát.

- Nem, nem holnap. Még túl fiatal vagy, a tested nem bírna ki ilyen nagy átalakulást.

- Akkor mikor? Amikor tizenöt leszek? Apa, ugye, ha tizenöt leszek, olyan lehetek, mint ti?

Mosolygott, és betakargatta a fiút.

- Igen.

- Megígéred?

- Megígérem.

- És anya?

Jessica erre közelebb lépett, és ő is megcsókolta a fiú homlokát.

- Tudod mit? Ha tizenöt leszel, akkor én is megkérem Taliát, hogy harapjon meg.

Jason arca felderült, és széles mosollyal az arcán aludt el.

- Komolyan gondoltad?

Jessica hátradobta a válla mögé hajtincseit, és felvonta a szemöldökét.

- Mondtam én valaha is olyat, amit ne gondoltam volna komolyan?

- Megtiszteltetés lenne – hirtelen szólalt meg Talia mögöttük állva.

Mindenki azt mondja, ijesztő, mennyire gyorsan nőnek a gyerekek.

És ez így is volt.

Teltek az évek, és lassan Laura, majd Derek is ugyanabban a gimnáziumban jártak-keltek, ahova Peter és Talia is jártak évekkel korábban.

És Derek hamarosan hasonló szagot árasztott, mint Peter annak idején.

Ezüstszag, mondta akkor Talia.

Csak nem tinédzserfiú, hanem fiatal, energikus nő.

- El kéne mondanunk neki.

Ezt Talia mondta, amikor nézték egy reggel, ahogy elmennek iskolába.

- Várjunk még azzal, míg összetörik a szíve.

Jason beteg volt.

Utált beteg lenni. A húga sose volt beteg, Derek és Laura sose voltak betegek. Az apja sose volt beteg.

Ezért hát otthon maradt.

~*~*~*~

Chris maga sem tudta, mit keresett ott, de mégis ott állt a kórházi szobában.

- Elköltözünk.

Nem volt válasz. Kitől is lett volna?

- Derek és Laura is elmentek. Megvárták a teliholdat, hátha… az segít a gyógyulásodban.

Tévedtek. A tekintete az éjjeliszekrényen lévő könyvre tévedt. Hallotta a nővérektől, hogy minden nap bejött ide a testvérpár olvasni belőle a nagybátyjuknak.

Előresétált, lassan, a zsebéből elővéve egy régis söröskupakot, rajta egy fognyommal, és ráfektette a könyvre.

- Viszlát, Peter.

(Arra gondolt, bár megfogalmazni se nagyon merte magában, hogy talán jobb lenne Peternek, ha sose térne magához.)

(Jessica. Talia.)

(Jason. Christine.)

(Nem… határozottan nem kívánta Peter Hale-nek azt, hogy magához térjen.)

~*~*~*~

Azon gondolkozott, valaha is el fogja-e felejteni a szagot. Az égett fa, az égett hús szagát.

(Soha.)

El fogja-e felejteni azt, amikor egyetlen pillanatra kitisztult a tudata, és ő ott állt, Laura kettétépett holtteste fölött, és az ő kezeit áztatta a vére.

(Soha.)

Hogy amikor megérezte a fiatal fiú szagát, meghallotta a lépteit, a nehézkés légzését, és…

És Jason ennyi idős lenne, ha…

Ha nem…

Ha…

Az ösztönei húzták maga után, mert megígérte Jasonnek, hogy a tizenötödik születésnapján megkapja majd a harapást, és már elmúlt tizenöt, és igaz, hogy nem Jason volt, mert… mert Jason…

De attól belemélyesztette a fogait a tizenhat éves fiú oldalába.

Meghalni másodszor se volt kevésbé fájdalommentes, mint először, és csak felnézett Derekre, és Laura villant be az elméjébe.

(Ezt megérdemelte.)

(De ez nem tarthatta vissza attól, hogy ne térjen vissza.)

(És Derek ökleit is megérdemelte, amint újra és újra lesújtottak rá.)

A raktárban, amikor minden elrendeződött, Jackson meghalt másodszorra is, és visszatért (és Peter nem is adott neki leckéket, fura az élet), Peter csak odasétált Chrishez.

(Nem igazán volt idejük beszélni… hosszú, hosszú évek óta.)

Chris ránézett, rezzenéstelen sápadt kék szemekkel, amiknek a mélyében ott ült a fájdalom, az a fájdalom, amit Peter jól ismert.

A családtagok elvesztésének fájdalma.

(És a húgának a torkát Peter maga tépte ki.)

Csak a zsebébe nyúlt, kivette a söröskupakot, és odadobta Chrisnek, aki elkapta a levegőben.

- Ez a tiéd.

Aztán elfordult, és visszasétált az unokaöccséhez, az Alfájához, Allison és úgy igazából mindenki csodálkozó tekintetével mit se törődve.

(De azt látta a szeme sarkából, hogy Chris visszacsúsztatta a zsebébe a kupakot.)

Legyünk teljesen őszinték, azt is megérdemelte, amit Stiles és Lydia adtak neki a baseball-ütőkkel.

Nézte a lassan, nagyon lassan gyógyuló betört orrát egy üvegszilánkban, és azon agyalt, hogy egyáltalán be fog-e az majd gyógyulni.

- Amúgy nekem úgy fest, megtaláltad a fiút, aki felmegy utánad a hegyre.

Derek megtorpant, és hirtelen kapta a fejét Peter felé.

- Mi?

- Jól hallottad. Meghallotta a magányos dalodat, és elindult feléd a hegytetőre. Kérdés, hogy fogadod-e, vagy visszazavarod a falujába.

Csönd volt pár pillanatig, Peter pedig letörölte a vért az arcáról.

- Az csak egy mese, Peter.

- Mit mondtam neked a mítoszokról és a legendákról, Derek? Mindig van alapjuk.

Derek megrázta a fejét, és elfordult, viszont Peter utána szólt ismét.

- Szólnom kellett volna Kate-ről.

Erre úgy pördült meg megint az Alfa, mintha dróton rántotta volna vissza maga felé, de az arca… az arca sokkal inkább volt egy sebzett tizenhat évesé, mint egy felnőtt, Alfa farkasé.

(És az is volt. Az is volt.)

- Éreztük rajtad a szagát, de azt hittük, csak fájdalmas szakítás lesz a vége, ha megtudjátok egymásról, hogy mik vagytok. Úgy mint… mások számára is. Nem tudtuk, hogy Kate pontosan tudja, mit csinál. Sajnálom. Szólnom kellett volna.

Derek pedig nem találta a szavakat, hogy mit mondjon.

Hát csak csöndben maradtak.

Nehezen vette rá magát, hogy kimenjen a temetőbe.

Virágot nem vitt. Tudta, hogy csak szórakoznának rajta, ha így tenne.

- Nem tudtam, hogy Kate mit tervez.

Oldalról szólalt meg Chris, a sírok közül, onnan, ahova a feleségét temették. Victoria sírján virágok voltak, és Chris onnan sétált ki, kezei a zsebeiben.

- Tudom.

- Ezért nem öltél meg engem is?

Nem volt erre válasz, csak némán sétáltak a sírok felé. A Hale család beljebb volt temetve. Ott volt több hely, de megakadt a szemük egy síron, ami még most, évekkel később is jól volt ápolva.

- Stilesnak mikor mondjuk el az igazat az anyjáról?

- Ráér. Van elég sok minden a fejében. Ráadásul semmi jele, hogy a lycantrophia előjönne rajta. Az elő szokott fordulni ritkán, hogy egy generációt átugrik, de kettőt? Az aligha.

Lassan értek a Hale-sírok felé. Az nem volt olyan friss, mint az Argent-sírok. Nem volt olyan rendesen jól ápolt, mint a Stilinski-sír.

- Mi lesz még, Peter?

Peter megállt a felesége és a gyerekei sírja előtt, némán, üres szemmel nézve rá.

- Élet, Chris. Élet.

- És mi lesz velünk?

- Az meg még a jövőre tartozik, nem gondolod?

Az a sápadt kék szempár semmit sem változott az évek alatt, még akkor sem, ha több ránc volt a szemei körül, mint amennyi a korából adódott volna.

Elfordult, és lassan sétált tovább a sírok mentén, de a legutolsó, a legfrissebb sír elé nem lépett oda.

Megtorpant, állt, majd becsukta a szemét, és hátat fordított neki.

- Laura?

Chris kérdésére rápillantott a vadászra.

- Talán majd egyszer elég erős leszek, hogy odalépjek.

Ezzel elindult, kifelé a temetőből, Chris pedig egy szó nélkül vele tartott.

Egymás oldalán sétáltak ki, és bár különböző irányba indultak utána, de…

De amikor Peter hátranézett, találkozott a tekintete ismét Chrisével.